Pesti Srácok

Óriási a tét Portik Tamás számára: másodszor is életfogytiglani fegyházat kaphat

Óriási a tétje Portik Tamás számára a Fővárosi Ítélőtáblán másodfokon jelenleg is zajló büntetőpernek. Az egykori olajozó bűnözőt másodszor, immár jogerősen is életfogytiglani fegyház fenyegeti. Amennyiben március második hetében az ügyészség javaslatának megfelelően bűnösnek mondják ki a Gyüre-féle gyilkosság felbújtójaként, illetve az ügyhöz egyesített ügetőhajtó elleni merénylet megbízójaként, ismét életfogytiglani fegyházra ítélhetik. Ezt tudva, érthető, hogy Portik ismét mindent megpróbál az eljárás hátráltatása érdekében. Ezúttal is az ügyvédek váltogatásával próbálja húzni az időt.

Múlt hét szerdán kezdődött a három napra kitűzött másodfokú eljárás Portik Tamás és vádlott társa ellen. Két, egymáshoz egyesített életellenes ügyről van szó.

Megölette gyermekkori barátját az elsőfokú ítélet szerint
PestiSracok facebook image
Ehhez az ügyhöz került egyesítésre a Fővárosi Főügyészség 2021. július 21. napján kelt vádirata alapján indult büntetőügy, amelyben Portik Tamás elsőrendű vádlottat mint felbujtót, és K. G. másodrendű vádlottat mint tettest emberölés bűntettével vádolta az ügyészség.

A két vádlott 1999. április 25. körüli időben megjelent a sértett Budapest, XI. kerületi lakásán, majd miután a lakásba a sértett beengedte őket, K. G. a fürdőből kilépve több célzott lövéssel a sértett halálát okozta.

Portik Tamás vádlottat elvezetik az ellene és társai ellen emberölés bűntette miatt megismételt eljárásban indult büntetőper első tárgyalásáról a Fővárosi Törvényszéken 2019. március 11-én. (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Elsőfokon 20 év Portiknak, 14 év a lövésznek

Az elsőfokú ítélettel szemben az ügyészség súlyosításért, míg a vádlottak és védőik felmentésért jelentettek be fellebbezést.

A múlt hét szerdai táblabírósági ülésen a vádhatóság képviselője fenntartotta mindkét ügyben a vádat és mindkét vádlottra életfogytiglani fegyház kiszabását indítványozta.

Miért nem lehet alkalmazni Portikra a "három csapás" törvényt?

A jogszabály értelmében duplázódik azok büntetése, akik harmadjára követnek el valamilyen erőszakos, személy elleni bűncselekményt. Amennyiben pedig a várható büntetés meghaladná a 20 évet, akkor tényleges életfogytiglani börtönbüntetést kapnak az elkövetők.

Emlékezetes, Portik Tamást jogerősen 15 év fegyházra ítélték Prisztás József 1996-os meggyilkoltatása miatt.

A volt olajozó bűnöző 13 év fegyházat kapott jogerősen Boros Tamás Aranykéz utcai meggyilkoltatása miatt - azért csak ennyit, mert a bíróság elfogadta azt az érvelést, hogy nem tudhatta, a tettes, Jozef Rohác robbantani fog és a robbantással Boroson kívül megöl még három embert és súlyosan megsebesít több tucatnyi járókelőt.

Mint arról beszámoltunk, a közelmúltban életfogytiglani fegyházra ítélték elsőfokon Portikot az Aranykéz utcai perújításban, amit a Fenyő János meggyilkoltatása miatt indult perhez egyesítettek. Az elsőfokú ítélet szóbeli indoklásából tudjuk, Póta Péter bíró sikeresnek találta a perújítást, az Arany kéz utcai gyilkosságért kirótt 13 év fegyházat megsemmisítette és életfogytiglani fegyházra ítélte Portikot. Legkorábban 20 év letöltése után szabadulhat. A jelenlegi állás szerint azonban még a 13 év fegyház jogerős.

Időhúzó sakkjátszma az ügyvédek tologatásával

Portik Tamás tisztában van azzal, hogy ezúttal is életfogytiglani fegyház fenyegeti. Így érthető, hogy a Fővárosi Ítélőtáblán ugyanazt a taktikát próbálja alkalmazni, mint a Fenyő-Aranykéz utcai egyesített ügyben: az ügyvédeit cserélgeti. Pontosabban csak próbálja cserélgetni, mivel múlt szerdán az eljáró bírónő egyértelművé tette: Portik kirendelt védője marad a védő annak ellenére, hogy indítványozta felmentését az ügyből. Az ügyvéd a jövő heti tárgyalásig kapott haladékot a felkészülésre. Jövő héten ugyanis a kirendelt védő perbeszéde következik, amit vagy elmond, vagy nem, de utána mindenképpen a vádlottak szólhatnak utolsó szó jogán.

A végjátékra pedig március 6-án kerül sor a Fővárosi Ítélőtáblán.

Kiemelt kép: Portik Tamás másodszor is életfigytiglnai fegyházat kaphat