Pesti Srácok

Nem ússzák meg Katzenbach Imre, válogatott labdarúgó vád szerinti gyilkosai, életfogytiglani fegyház várhat rájuk (videó)

Életfogytiglani fegyház kiszabását kérte ma a vádat képviselő ügyész Katzenbach Imre, egykori válogatott labdarúgó vád szerinti gyilkosaira a Fővárosi Törvényszéken. A vádlottak legkorábban 30 év letöltése után szabadulhatnának feltételesen, amennyiben a törvényszék megállapítja bűnösségüket és elítéli őket. A vádirat léynege szerint a három vádlott még 2009-ben gyilkolta meg az MTK volt labdarúgóját, mivel a botrányos Eclipse-ügy kapcsán félmilliárd forintot kivett a cég számlájáról és Görögországba távozott. Innen hazahozták, majd meggyilkolták.

Ma befejeződött a Katzenbach Imre meggyilkolása miatt indult perben a bizonyítási eljárás és a vádat képviselő ügyész elmondta a vádbeszédét a Fővárosi Törvényszék dísztermében.

A helyszínre már megszokott módon az elsőrendű H. Lajost és a harmadrendű L. Istvánt is a bv. munkatársai kísérték be, míg a másodrendű vádlott, Sz. Lajos, az ismert zenész, Curtis testvére a bv. különleges műveleti osztályának kommandósainak társaságában lépett a vádlottak padjához - írja tudósításában az Index.

Sz. Lajos (balra) világsztárokat is védett korábban. A fotón a brazil labdarúgó csillag, Ronaldinho mellett látható (Forrás: FB)
PestiSracok facebook image

Dr. Blatnyák Zoltán ügyész fenntartotta vádiratban foglaltakat, bizonyítottnak tartja a vádban foglaltakat, azaz hogy a vádlottak ölték meg 2009-ben Katzenbach Imrét, az MTK egykori, válogatott labdarúgóját. A vádlottakat előre kitervelten, nyereségvágyból és aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének elkövetésével vádolja az ügyész és indítványozta: ezért ítélje őket a törvényszék életfogytig tartó fegyházbüntetésre, legkorábban harminc év múlva szabadulhatnának.

Elfogják az egyik vád szerinti gyilkost (Fotó: Police videógreb)

A per egy szimpla emberölési ügy, ezzel szemben mégis nagy az érdeklődés a büntetőügy fejleményeivel kapcsolatban, ami meglátása szerint köszönhető annak, hogy az áldozat ismert labdarúgó volt, illetve az egyik vádlott Curtis testvére. - hangoztatta Blatnyák ügyész.

A vádirat szerint H. László, a botrányos Eclipse nevű cég egyik vezetője, az Eclipse-ügy másik érintettjével, az időközben már elhunyt D. Endrével együtt bujtották fel H. Attilát, aki kiadta a közvetlen parancsot a végrehajtóknak, Curtis testvérének és L. Istvánnak.

A Bors fotója Katzenbach Imre temetésén készült (Forrás: Bors online)

A vádirat szerint 2007-ben Katzenbach Imre, egykori MTK-s futballista egyik barátja kérésére névlegesen elvállalta egy gazdasági társaság (az Eclipse – a szerző) vezető tisztségét úgy, hogy a cég által valótlanul kiállított számlák ellenértékét felvette készpénzben és visszautalta azt a két cégvezetőnek. Egyik alkalommal a sértett a pénzt felvéve külföldre távozott, és bár onnan később hazatért, a teljes összeggel nem tudott elszámolni, ezért az elsőrendű vádlott és a társa nehezteltek a férfira.

A vádlottak mivel tartottak attól, hogy a hatóságok előtt a sértett felfedi a bűnös tevékenységüket, ezért elhatározták, hogy megöletik őt. Később az elsőrendű terhelt és társa Budapesten megbízták a sértett barátját azzal, hogy ölesse meg a férfit. A megbízott személy a másod- és harmadrendű vádlottat kérte fel a feladat elvégzésére.

2009. szeptember 28-án a sértettet barátja vitte gépkocsival Baranyajenő külterületére, ahol a másod- és harmadrendű vádlottak egy csákánnyal több ütést mértek a férfi fejére, aki ennek következtében a helyszínen életét vesztette. A testét ezután egy előre kiásott gödörbe helyezték és földdel befedték.

Holttestének maradványait végül 2020 októberében találta meg a nyomozó hatóság. Megjegyzés: a holttestet H. Imre vádalkuja után találták meg.

Az ügyben várhatóan még idén ítélet születhet elsőfokon, hiszen a fellebbezés szinte biztosra vehető.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.