Pesti Srácok

Az LMBTQ-lobbi egészen biztos tombolni fog: közös egyházi nyilatkozatot adtak ki arról, hogy a házasság férfi és nő között lehetséges

Az LMBTQ-lobbi egészen biztos tombolni fog: közös egyházi nyilatkozatot adtak ki arról, hogy a házasság férfi és nő között lehetséges

A hazánkban működő keresztény történelmi egyházak közös nyilatkozatban kelnek a hagyományos emberi értékrendszer védelmére. Ilyen széles összefogással nem adtak még ki nyilatkozatot vallási képviselők. Tizennégy vallási közösség, köztük a református, közös nyilatkozatban erősítették meg a bibliai álláspontot: a házasság nő és férfi között köttetik.

Az állásfoglalást teljes terjedelmében közöljük.

Megteremtette Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten:

PestiSracok facebook image

A biblikus álláspontot Ferenc pápa budapesti látogatása során is hangsúlyozta, megerősítve, hogy a házasság szentsége egy férfi és egy nő között valósul meg. A zsidó hagyományban is a nő-férfi kapcsolat házasság általi szentesítése az emberi méltóság alapja. Mi, az alulírott katolikus, protestáns és ortodox egyházak, valamint zsidó hitközségek képviselői, a karácsonyra készülve, illetve a hanuka gyertyáinak fényében, egyben az utóbbi időkben egyre erősödő társadalmi vitákra reagálva ezúton is megerősítjük a házasságra, a családra és az emberi méltóságra vonatkozó zsidó és keresztény értékrend fontosságát.

Budapest, 2021. december 9.

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Magyarországi Református Egyház Magyarországi Evangélikus Egyház Magyarországi Baptista Egyház Magyar Pünkösdi Egyház Magyarországi Metodista Egyház Budai Szerb Ortodox Egyházmegye Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus – Magyarországi Orthodox Exarchátus Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház Magyarországi Román Ortodox Egyházmegye Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéje (Moszkvai Patriarkátus) Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség

Forrás: reformatus.hu; Fotó: Hanna és Joshua Camacho engedélyével

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.