Bár már elkészült, a járvány miatt még nem nyitották meg a közönség előtt a Parlament szomszédságában lévő Trianon-emlékművet, hivatalos nevén a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyét. A trianoni döntés 100. évfordulójára épített emlékhely már jóval a megnyitás előtt célkeresztbe került. Az egyik balliberális portálon egyszerűen csak gödörnek nevezték a magyarság tragédiájának emléket állító alkotást. Hallható volt olyan szokásos ellenzéki kritika is, miszerint ezt a gödröt csak azért ásták a Parlament elé, mert a kormány így akarja megakadályozni, hogy az ellene tüntetők elérjék a Kossuth teret. Az egyelőre csak fotókon látható alkotás azonban már első ránézésre is mély, összetett szimbolikával bír az elfogulatlan szemlélő számára. Az Országgyűlés 2011 nyarán döntött a Kossuth tér átépítéséről, valamint az Országház tágabb környezetének megújításáról. A Steindl Imre program keretében építették meg a jelenleg átadásra váró emlékhelyet.
A 100 évvel ezelőtti igazságtalan trianoni döntés ma már szinte felfoghatatlan tragédiát, fájdalmat jelentett az akkori magyar társadalom többségének. Addig jól prosperáló földrajzi-gazdasági egységek, vállalkozások estek szét, összetartozó közösségek, családok szakadtak szét egyik napról a másikra. Ezt próbálta elmagyarázni a magyar delegáció a vállvonogató Versailles-i “békeküldöttségnek” a Teleki Pál által készített “vörös térkép” segítségével, mindhiába. Mintha a kivégzés után megcsonkítottak volna egy testet. A történelmi igazságtalanság felett érzett felháborodást jelzi, hogy rengeteg olyan térkép, ábra készült Trianon után, amely plasztikusan, hol emberi agyként, hol dobogó szívként mutatja Nagy-Magyarországot. Manapság sokan megmosolyogják ezeket az ábrázolásokat és a legvisszafogottabb megfogalmazásban is romantikus nacionalizmust, magyarkodást emlegetnek. A cinikusoknak is ismerjük a véleményét. Ők azok, akik
szirupos, fingszagú romantikáról
beszélnek, ha meghallják a trianoni traumát feldolgozó Nélküled című dalt. Kérdés, hogy akkor is így ítélkeznének-e, ha megélték volna Trianont és mondjuk szenvedői alanyai lettek volna az irracionális döntésnek? Vajon mit szólnának, ha a területek elcsatolása ma is valóság lenne és kisvártatva már egy olyan államba kellene átutazniuk a szüleiket, testvéreiket meglátogatni, ahol ellenségként kezelik őket? Az vajon mennyire lenne nekik “szirupos”?!
Trauma és gyászfeldolgozás
Egy 1989-es szociológiai felmérés szerint a magyar értelmiség több, mint négyötöde elégedetlen volt Magyarország 1919-20-as felosztásával.
Nem meglepő, hogy az akkori döntést megélő magyarok szinte kivétel nélkül igazságot és revíziót követeltek. Mintegy első reakció volt ez a nemzethalálra, az elfogadhatatlan veszteségre. Aztán következett a gyászfeldolgozás; a szembenézés és az elengedés időszaka, amely lényegében napjainkig tart. Ahogyan az egyes ember a társának, barátjának, vagy valamely szerettének az elvesztése után keresi a megnyugvást, a feloldozást, a feltámadás reménységét, mint egyetlen kapaszkodót, úgy próbálja a magyar nemzet 100 éve feldogozni Trianont. A különbség talán az, hogy ezt a sebet nagyon gyakran, akár naponta feltépkedik a szomszédos államok politikai képviselői. Ezt éljük meg ezekben a hetekben, miközben Románia politikai vezetőinek nyilatkozatait kell elszenvednünk. Ezért is van szükség arra, hogy mi magyarok, ha kell naponta feldolgozzuk a gyászunk, majd pedig megtisztulva a feltámadás, az új élet reménységével nézzünk a jövőbe. Ebben segíthet bennünket a hamarosan átadására kerülő Kossuth téri Trianon-emlékmű, azaz a Nemzeti Összetartozás Emlékhelye.
Az utunk végig kell járni
Bár egyelőre csak fotókon láthatjuk az emlékhelyet, az mindenképen megállapítható, hogy nagyon erős szimbolikával bír. A kialakítást nézve nehéz nem a halál-sírbaszállás-reménység-feltámadás tematikára gondolni. A talajszint alá süllyesztett emlékművet látva a Szózat sora jut eszembe:
..a sírt, hol nemzet süllyed el..
A “sír” mélyén lobog az örökláng mementóként és egyben emlékeztetve a reményre, de ne szaladjunk ennyire előre! Ha képzeletben elindulunk lefelé akkor tekintetünk mégsem a mélyben lévő, “koporsóba” tett nemzetre függesztjük. Mintegy megkönnyítve a trauma feldolgozását, gyógyítva a sebeket, figyelmünket jótékonyan elvonja a két oldalt a falba vésett 12 ezer magyar településnév, amelyek az 1913-as helységnévtár szerinti állapotot tükrözik. Számomra nagyon erős üzenete van ennek. Az 1920-as kataklizmát követően a politikai – és a véleményformáló értelmiségi csoportosulások más és más kiutat kerestek, illetve tartottak üdvözítőnek. Ezekről most a teljesség igénye nélkül szólok. A Horthy-rendszer hivatalos álláspontként a területi revíziót fogalmazta meg, amely valamely nagyhatalmakkal való szövetség által valósítható meg. Mindez tudjuk, átmenetileg bekövetkezett, de súlyos árat fizettünk érte, miközben megoldást végül is nem jelentett. A trianoni trauma feldolgozásának egy másik útját ajánlották a nemzetnek a népi írók. Ez lényegében a Kisgazdapárt és a Nemzeti Parasztpárt programjában meg is jelent. Eszerint a Trianon okozta gyász feldolgozásának egyetlen módja, ha a magyar kultúrában, a folklórban és a csak ránk jellemző nemzeti sajátosságokban még inkább elmélyedve újra és újra felfedezzük önmagunkat, mindazt, amelyet a haza, az otthon jelent számunkra, hogy aztán ezekből a kincsekből erőt merítve építsük a jövőt magunk és utódaink számára.
Az életé az utolsó szó
Ahogy gondolatban ereszkedek a folyosón az emlékhely felé a népi írók üzenete jut eszembe. Olvasom a települések neveit; megelevenedik a késmárki evangélikus fatemplom, ahol eldőlt, hogy a családom milyen vallású lesz. Aztán még a fényben látok Balaton-parti helységneveket, képzeletben elém jön Anyám hosszú vizes haja és mögötte a Szigliget és a Badacsony éles kontúrjai. Ha már népi írók, kiszúrom Balmazújvárost, amelynek híres szülötte Veres Péter, ugyanakkor a feleségem is itt látta meg a napvilágot. A déli napban remeg előttem a vándorló szürkemarhagulya a Hortobágyon. Majd betűzöm tovább: Bánffyhunyad és máris vízesésként aláhulló kalotaszegi szőttesek járnak az eszemben. Marosvásárhelyre azonban már árnyékot vet a fal, közeledik a “sír” legalja. Így válik a feldolgozás, az élmény egyszerre személyessé és kollektívvá, miközben megérkezünk az emlékhely legmélyebb pontjára.
A gránittömbök elhelyezkedésükkel mintha Nagy-Magyarországot rajzolnák ki. A meghasadt országhatárok repedésein át szemlélhetjük az öröklángot. Megkönnyebbülést jelent, hogy innen már csak felfelé vezet út, újra a fényre, mígnem megpillantjuk több, mint ezer éves államiságunk jelképét, az Országházat. Bármit tettek is a nemzettel 100 éve, bármit követtek el is ellenünk, élünk, megmaradunk és gyarapodunk. És ez a végszó!
No gallery template found!
Qrcsányipiktor
2020-05-25 at 10:36
Erdélyt és minden más területet belátható időre elvesztettük (mondhatni: örökre, engem nem vigasztal, ha mondjuk 500 év múlva visszakerülnek egy ki tudja milyen Magyarországhoz). A legfontosabb, hogy a magyar népességet megtartsuk – ezért pld. a bukovinai csángókat már régen haza kellett volna – amíg még magyarul beszélnek – telepíteni, mert pár év és végleg beolvadnak a románokba. Az erdélyi szórványmagyarságot is haza kéne telepíteni mielőbb, vagy a Székelyföldre. És megpróbálni a Székelyföldhöz vezető északi korridoron minden ingatlant, lakást felvásárolni, hogy ha mégis lehetőség nyílik, akkor ott magyar többségre lehessen hivatkozni. Csöndben mondom és félve, hogy Pozsonnyal szemben a magyar falvakban szlovákok már megint vásárolnak ingatlanokat, lassan ott is szlovák többség lesz, a következményeket már ismerjük…
tegyük helyre!
2020-05-25 at 19:08
1. A szórványmagyarság felszámolása nem hazatelepítés, hanem hazátlanítás. Ugyanis az ő lakóterületük is a magyar haza része.
2. Ha te felszámolnád a kolozsvári, kassai, újvidéki magyarságot, akkor a 100 éves román, tót, szerb álmokat váltanád valóra. Ők is pont ugyanezt akarják.
Azt írod: “ha lehetőség nyílik”. Hát épp a te nemzetellenes javaslatod venné el a lehetőséget, fiam.
Remélem, csak tudatlanságból, és nem személyes érdekből propagálod az ellenség érdekekeit.
Bitang ember
2020-05-25 at 07:03
Nagy-Magyarország mint politikai fogalom nincs!!!! Legalább a PS újságírói tudhatnák! Magyar Királyság, csonka Magyarország van! Tessék kijavítani!
Kemény Szilárd
2020-05-24 at 14:44
Ferkó Dániel!
Hazugság, amit a Horthy-rendszerről és a Parasztpártról írsz. Nem volt semmi különbség: mindkettő ugyanazt akarta. Az etnikai határokat.
A Parasztpárt is: olvasd el csak el Kovács Imre és Révai elvtárs híres vitáját a témáról.
Az 1941-es országterület visszaigénylése ma is jogos igény lenne. A megfelelő magatartás: “Nem kell beszélni róla sohasem / De mindig, mindig gondoljunk reá.” És várni a megfelelő geopolitikai pillanatot.
A lemondás viszont bűn, ami tipikusan a baloldal sajátja.
Konklúzióját tekintve ez egy baloldali cikk, csak nemzeti cukormázzal leöntve.
Ha őseink is úgy álltak volna a Kárpát-medence megszállásához, mint Ferkó Dániel, Törökország északi határa ma valahol Esztergomnál lenne.
Ceterum censeo: Trianon traumáját csak a határrevízió gyógyítja!
Polgar
2020-05-24 at 13:05
kunbela-utodok gyalazkodnak! Idegenek, de jol elnek nalunk, ezert nem takarodnak el!
Van ra igeny, nem keves!
oshon
2020-05-24 at 12:45
Hajra Magyar Nemzet , Isten aldjon !
Ghandi
2020-05-24 at 12:44
Abban egészen biztos vagyok, hogy Románia fog még gyászolni Erdély elvesztése miatt! Mi és a gyerekeink (a mai tinik) talán nem érjük meg, de Viktorék nemzetegyesítő stratégiája zseniális! A történelem nem áll meg, minduntalan lehetőségeket fog kínálni! Ha a nemzet kitart odáig, ismét egy hazában élhet majd! A fegyveres visszavétel csak a felkorbácsolt lélek számára racionális, hiszen jelen körülmények között bukásra lenne ítélve! Türelem, béke és derű: Eljön majd a pillanat!
Girolamo
2020-05-24 at 12:38
Csodálatos!Fel kell építenünk,a magunk siratófalait,mert kezelnünk kell fájdalmainkat,gyászainkat.
Aztán meg kell építenünk,a magyarországi nemzetiségek együttműködési emlékművét.A felavatásakor,nyilatkozatban kell rögzíteni az evidenciákat.
Aki nem írja alá,annak vegyünk biciklit,es eltolhatja.
Tóth Tihamér
2020-05-24 at 11:13
Magarországtemetőföld, / poszumusz humusz. / Történelme soha el nem / évülő priusz. (RJ:Tánc)Töth Tihamér
Paré László
2020-05-24 at 10:57
Remek írás Dani, könny (gyász, de egyben a bizakodás), lúdbör, és katarzis olvasni ezt az írást. Sok ilyet még….!
zeusz
2020-05-24 at 10:50
Magyarország volt , van és lesz.Remélem örökké.
Füge
2020-05-24 at 10:46
Lehet nekem tűnik úgy hogy az elvett részekről való “lemondást” sugall a cikk!??? De nézzük a valóságot, egyik utódállam sem életképes. Mindegyik vegetál, mert nem tudnak mit kezdeni így magukkal, a történelmük, társadalmuk nem erre az állapotra fejlődött! Akik ezt létrehozták saját bőrükön tapasttalják a töeténelmi igazságtalanságot! Már most!
Kemény Szilárd
2020-05-24 at 14:22
A lemondás a teljes jobboldali sajtót átjárja. Csak a kommentszekcióban találni nyomát – elvétve – az életigenlő, revizionista, normális, jobboldali gondolkodásnak.
A kérdés az, hogy ebben az esetben a jobboldali sajtót mi különbözteti meg a baltól. Lényegében semmi.
vghs
2020-05-24 at 16:38
Most Magyarország van.
A Trianoni béke a Magyar Királyságot szabdalta szét. A Szent korona királyságát.
Azt gondolom, hogy a Bécsi döntésekkel helyes korrekciót hajtottak végre.
Nem tudom, mi történt volna ha Hitler győz, de valószínű, hogy rosszabb lenne most.
Egy Hitler-Antonescu tárgyaláson elhangzott Hitler szájából, hogy visszaadja a Bécs döntések általi területeket Rpmániának. Abban az időben “Horthy védi zsidajait” hangzott el Hitler szájából.
Miközben a szlovákok, románok, horvátok élen jártak a zsidótlanításokban.
Ezért is kellett elfoglalni minket 44 márciusában.
Kollaboránsokat meg minden
népnél lehetett találni.