Többen a KATA adózási forma átalakítása miatt tüntettek tegnap a Margit hídon, ezzel akadályozva ott az autók és a villamos közlekedését is. A helyszínen dulakodás is kialakult, az egyik rendőrt egy tüntető kétszer is fejen rúgta, egy másikat pedig megrángatta és őt is megpróbálta megrúgni. A férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak miatt feljelentést tettek az ügyészségen.
Sokakat felháborított, hogy az Országgyűlés megszavazta a KATA-törvény módosítását, ezért spontán tüntetést szerveztek a Margit hídon, amihez a baloldali politikusok is csatlakoztak, meglovagolva az eseményt. A helyszínre a rendőrök is megérkeztek, mivel a tüntetők a síneket is elfoglalták, a közlekedés ezért megbénult. Több élő felvétel is készült a helyszínen, amin hallani, hogy voltak a tüntetők között olyanok, akik a rendőröket azzal provokálták, hogy álljanak ők is a demonstrálók oldalára, másokkal szemben pedig a rendőrök nem tudtak mást tenni, minthogy konkrétan leemelték őket a sínekről, hogy legalább a villamos haladhasson. Dulakodás is kialakult a rendőrök és a tüntetők között. A rendőrség erről az alábbi közleményt adta ki a Telex megkeresésére:
a Készenléti Rendőrség munkatársai 2022. július 12-én 20 óra körül a Margit hídon intézkedtek egy férfivel szemben, aki az egyik rendőrt két alkalommal fejen rúgta, egy másiknak az egyenruháját rángatta, és őt is megpróbálta megrúgni. Közben belekapaszkodott a rendőr póttárat tartó tokjába, majd a kieső tárat felvette és arrébb dobta. A férfival szemben testi kényszert és bilincset alkalmaztak, majd előállították a BRFK II. Kerületi Rendőrkapitányságra. Hivatalos személy elleni erőszak miatt feljelentést tettek ellene az ügyészségen.
Forrás: Telex, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
doktorkotász
2022-07-13 at 21:17
Mert ha a rendőrrel ez történhet meg,akkor mi mire- is számíthassunk….
kőcinke
2022-07-13 at 16:11
A viselkedést elítélem, de…Egy katás asztalos egyedül dolgozó egyéni vállalkozó nem csinálhat például egy orvosnak recepciós pultot a rendelőjébe. Katás jogviszonyra hivatkoznak. Mióta alkalmazottja az orvosnak az asztalos? Nagyon fog hiányozni az ilyen árbevétel. Nagyon rohamban döntöttek. Nem gondolták át alaposan. Megint a kicsik szívnak, mint mindig. Mindig tőlük veszik el a lehetőségeket.
lótetü
2022-07-13 at 14:16
Nem olyan nagyon szeretem a rendőröket. Egyszerűen azért, mert sztem trehány nemtörődöm módon végzik a munkájukat, mint a legtöbben az országban. De. Ha egy drogos strici odamegy, és rátámad egy rendőrre, és az a rendőr vagy 17x kőkeményen pofán keni a szarházit, akkor odamegyek, és azt a rendőrt meghívom minimum egy sörre.
sorry
2022-07-13 at 13:19
Angliában láttam egy pubban. Egy kuncsaft többet ivott a kelleténél és nem akarták kiszolgálni, ezért 3x kísérte ki a biztonsági őr az utcára, mindannyiszor visszajött. Ráuntak, kikísérte a biztonsági őr utoljára, közben kihívták a rendőrt, aki 165cm magas kb. 65 kg-os nő volt. A rendőr elküldte haza, terelgette el a pub ajtajától, de a pasi csak vissza akart menni. Ekkor a nő szempillantás alatt földre vitte, hátra bilincselte a kezét, addigra ott volt az erősítés, ketten felkapták a földről, berakták az autóba és eltűntek.
A mieink meg tudják ezt csinálni? Ez nem az első eset, hogy megtámadják a rendőröket. Hogy hagyhatják megtörténni? Nem egy óvodai csoportot látogatnak! Ez rendkívül nagy hiba.
hupa
2022-07-13 at 12:19
A tüntetők polgártársaink és joguk van másként viszonyúlni egy törvényhez, és kifejezni ellenérzésüket. A rendőrségnek mi polgárok adtuk a felhatalmazást, hogy a megfelelő módon intézkedjenek. A rendőrök is dolgozó emberek, a munkájukat végzik. Aki rendőrre támad, a társadalomra támad. Megérdemli a büntetést. Csak következetesen! Egyetlen ilyen szar alak se maradjon büntetlen, mint ahogy rendőr se, ha vissza él hatalmával.
László54
2022-07-13 at 11:47
Mint már többször jeleztem “szolgálunk és félünk” ide jutottunk. A cocializmusban hasonló mutatványért az elkövetőt hülyére verték a rendőrök (jogosan)azután lehetett panaszt tenni az agya úristennél!! Jogvédők egyéb ingyenélő értelmiségi banda most miért hallgat?!
Katalin
2022-07-13 at 11:47
Mármegint a libernyákok!
Dolgozni nem akarnak, de a pénz kell. Hozzájárulni a közös teherviseléshez nem akarnak, de abból mindent kiszednek. Rájuk nem vonatkoznak a törvények, de jogaik vannak. Lehetne sorolni.
Az USA-ban már potencianövelőt sem írnának fel enkik pedig őket szolgálják. Igazi szolgák csahos ebek kenyérmorzsáért!
Zozó
2022-07-13 at 11:42
A rugdosós Amerikában már nem élne!
munka helyett tünti
2022-07-13 at 11:28
tegnap este az atv miért nem olvasta be azoknak a baloldali képviselőknek a nevét is, akiknek tüntetés helyett a parlamenti ülésen kellett volna tartózkodni
munka helyett tünti
2022-07-13 at 11:23
tegnap este az atv miért olvasta be azoknak a baloldali képviselőknek a nevét is, akiknek tüntetés helyett a parlamenti ülésen kellett volna tartózkodni
Theo
2022-07-13 at 11:07
Fejezzük már be ezt a dumát, hogy “spontán” tüntetés!!!!
Olyan nincs és ez sem volt az.
Az igazi Katasok dolgoztak, csak az alcivilek, fizetett aktivisták, politikusok és (a Katas? ) újságírók érnek rá ilyesmire. Egy új réteg volt csak: az etelfutar, most kiderült,h őket sem jelentik be az alkalmazoik.
Pocsék volt erről a kommunikáció, már hetek óta kellett volna magyarázni az embereknek, hogy miért nem jó az nekik, ha nem lesz nyugdíjuk.
Béla
2022-07-13 at 10:52
Puha vagy Jenő! Kiabálták a szurkolók Dalnoki Jenőnek.
A magyar rendőrség túl puhán kezeli azokat a tüntetőket aki kevesen voltak ugyan, mégis hosszú ideig illegálisan meg tudták bénítani a Főváros forgalmát.
JG
2022-07-13 at 10:47
Egyben reménykedem, hogy az a rendőr egy eszmetársuk volt, mert van köztük bőven.
Orientál
2022-07-13 at 10:46
Ezeknek a csürhéknek erre aztán van idejük ,na ilyenek szarnak dolgozni , Egyes tüntizőkről lesír hogy felbérelt élősködők.
Orientál
2022-07-13 at 10:42
mzsmnb Mast mi a szarra gondolsz? Mert arra nem gondolsz hogy amikor nyugdíjas lesz és megkapja az első nyugdíjösszegét kézhez akkor meg néz mit a hülye gyerek ,mint most több művészke tengeti az életét.
varga eszter
2022-07-13 at 10:42
Tőlem aztán nagyon távol áll az erőszak bármelyik formája, de azt kell, hogy mondjam a rendőrökkel kapcsolatban, hogy Amerika csinálja jól: a rendőr ott először LŐ, és csak utána KÉRDEZ.
Idehaza a rend őrei nagyon nehéz helyzetben vannak, anno Fegyőr gránátot dobott feléjük,más esetben konkrétan rájuk lőnek a bűnözők mert megtehetik.
Rendőreinket ki védi meg?
hivő
2022-07-13 at 10:41
Mig az idő,egyetértek
az importálásrol amit
irtál.Csak arra várnak
hogy ..spontán..
meglovagoljanak bármilyen
kormányellenes szösszenetet.
A rugdalodzo meg nagyon
felkészülnek látszik az
utcai harcokhoz?
Galamb
2022-07-13 at 10:39
Az Amerikai Egyesült Rendőrállamban már nem élnének.
khm
2022-07-13 at 10:19
Rengeteg a KATA jogszabályait nem követő “adózó”.
Na ezek a szarháziak akarják felheccelni az embereket. És gyakran sikerül is.
Tudományos libsizmus
2022-07-13 at 09:59
Ezzel csak lejáratják a szabálykövető KATÁ-sok jogos felháborodását. Mert azt azért lássuk be, ez az új törvény egy vicc.
docee
2022-07-13 at 09:58
..a képet jobban megnézve, ott az a sok tetves fotós beállítva, hogyha a rendor mégis intézkedni merne, legyen pár “qu…a erós” fotó a retek jogvédoknek……… 2006-ban ezek valahogy nem álltak ottvagy futottak amerre láttak…….
Kakukk Ferenc
2022-07-13 at 09:56
Az egész tüntetésben az volt az undorító, hogy kimentek a baloldali politikusok tüntetni úgy, hogy a választási kampányukban egyértelműen benne volt a KATA adózási forma teljes megszüntetése. Illetve a futárok nagyszámú részvétele is alaposan kiveri a biztosítékot, amikor ők egyértelműen bújtatott foglalkoztatottak. Legalább a hátizsákjukat ne vették volna fel mutatván, hogy miattuk veszik el a KATÁT a normálisan Katázóktól.
Szóval azok kiabáltak a legjobban, akik hazudnak, adót csalnak stb.
Még azzal közmondással sincsenek tisztában, hogy akinek vaj van a fején ne menjen a napra. Szóval sötétség az van a fejekben nem kicsi.
Ezzel egyébként teljesen megölték a tüntetést, teljesen komolytalanná vált.
Megjegyzés:
Baloldali politikusok ilyen eszetlenül – persze ha nincs nekik, akkor ez van -, kimennek tüntetni, megölve a tüntetés komolyságát, elgondolkodik az ember. Ezek most a kormány mellett vannak, vagy ami rosszabb, hogy eszük az nulla.
Alcapi
2022-07-13 at 09:48
Most komolyan! Egy paprikás hangulatú, tüntetésre, ahol a levegőben van, hogy provokátorok fognak balhét csinálni, kivezényelnek 160 centis 50 kilós rendőrnőt, rövid ujjas pólóban, csini kis “ködvágó” satyeszban?
Beszédes
2022-07-13 at 09:32
Verik a rendőröket, a tanárokat, hová jutottunk? Vajon a megjelentek hány százaléka, aki valóban a KATA miatt ment oda és nem politikai okok miatt, vagy csak egyszerűen a balhé kedvéért?
Patriot
2022-07-13 at 09:27
Bolsevik hazaáruló gazemberek azt hiszik közeleg az ő idejük. Készülünk! Irta a részeges tahó vezérük. Hogy mire afelől ne legyenek ketségeink.
Mindenesetre résen kell lenni,hogy ha túl messzire merészkednek ne csak a rendőreinknek keljen szembe szállni a söpredékkel!
Puncius Pinatus
2022-07-13 at 09:04
-Kádár elvtárs mondta az utolsó kongresszusán.
“Aki a rendőrre kezet emel, annak el kell törni a kezeit”
Nos a lábait is darabosra, amiért oda ment.
Néhány év kerekesszék használat helyrerázná az agyát.
ViAM
2022-07-13 at 09:04
Ez már hányadik eset, hogy rendőr ellen követnek el bűncselekményt? Nem kellene törvényt szigorítani, mielőtt még több kilépési hullám következne be?!
mzsmnb
2022-07-13 at 09:03
Rendőrt verni, ütni, dobálni, stb. mindenképpen elítélendő dolog. Függetlenül attól, hogy ez egy híd lezárásnál vagy egy TV székház felgyújtásánál történik.
De ezzel félresiklik az egész beszélgetés. Az igazi kérdések az alábbiak:
– Most ez a kormány az adócsökkentések kormánya-e, vagy valami más.
– A kormány a multikat támogatja (globális adó), vagy a magyar vállalkozásokat? Mert ezzel az intézkedéssel éppenséggel többszázezer magyar vállalkozást herél ki.
– Benne volt-e (én nem olvastam), a kormány választási programjában a Kata tervezett változtatása, vagy ez az azóta eltelt időszak “széleskörű társadalmi egyeztetés” gyümölcse? (amelyet pont a minap ígértünk írásban az EB-nak)
– A másfél hónapos “felkészülési idő” része-e a sokat hangoztatott jogbiztonságnak, kiszámíthatóságnak ???
– A rezsiszámlákhoz hasonlóan, az adóhatóság közli-e majd havi rendszereséggel (pl. narancssárga kiemeléssel) , hogy mennyit spórolhattunk volna ha marad a Kata ? / Bevallom, ebben a legutóbbiban részemről van némi frusztráltság és rosszindulat 🙁 /
Locksmith
2022-07-13 at 08:35
Hová fajul ez a világ? Az átkosban a rendőr mindannyiunk megelégedésére a helyszínen pofán vágta a diszkóban kötekedő, verekedni akaró hülye gyereket. Most meg már lassan testőrt kell fogadni a rendőr mellé nehogy megverjék? A sajtó meg boldogan írja, hogy a rendőr lefejelte a tüntető lábát, az állával öklön vágta, meg a hasával térden rúgta? Mi ez? Magas szőke felemás cipőben? Azért a rend őrei is igencsak elkorcsosultak. Nem azt mondom, hogy lovasroham, meg vipera, mint 2006-ban, de azért aki fejbe rúgja egyik kollégájukat, azt azért vigyék már hátra, és kapja meg érte ami jár! Usa-ban, meg Izraelben is meg lehet tenni ezt a rend őreivel? Akkor ne többet, csak annyit adjanak az ilyennek, amit ott kapna! Aztán beszélhetünk a jogállamról is!
UFF
tarcsa
2022-07-13 at 08:34
Azt hiszem elérkezett az ideje, hogy egy ilyen rugdosó állatot teljesen véletlenül fejbe lőjön egy beazonosíthatatlan egyenruhás! Esetleg áldozatul eshet néhány liberálnyik, hazaáruló ellenzéki politikus is.
Ungarn über alles !
2022-07-13 at 08:26
szép hosszú a nyaka ennek az állatnak, de meggyőződésem, hogy más testrészein jelentősen kellene alakítani !
Contrabass
2022-07-13 at 08:23
Ez a csóka nagyon igyekezett, hogy elnyerje Cseh Hazátlan Katalin hódolatát. Lehet, hogy Cseh néni dobott is neki egy zsebkendőt?
Hesslerezredes
2022-07-13 at 08:12
Valójában a rendőr szándékosan kétszer is nekirohant a lábának.
Meg kell vizsgálni, hogy a tüntető e miatt milyen sérüléseket szenvedett és hivatali túlkapás miatt eljárást indítani a rendőr ellen. :))))))))))))))))))))))))))))))))))))
márko
2022-07-13 at 08:08
nagyon sajnos , HOGY a rendőr + társai megengedik a társát bántalmazni
/
sajnos , HOGY a rendőr megengedi, az 1 méteres távolságba behatolni
ez már fizikai támadás szándékát jelenti
K. F.
2022-07-13 at 07:58
Ááá, csa a rendőr fejére ejtette a lábát, nem követett el semmit.
Míg az idő és 3 nap
2022-07-13 at 07:55
Ezeket az anarchistákat megint importálták valahonnan.
Keletről front. Délről invázió. A EU ellopja a kötelező részesedésünket. Anarchiát akarnak.
Na, most jön a TASZ, AMNESTY meg az összes fasz, és felmentik a terroristát.
Aki rendőrt ver, annak életfogytiglant, a kv anyját!