Amíg várjuk a mai nap politikai beszédversenyét, elüthetjük az időt azzal, hogy levonjuk a közelmúlt eseményeinek tanulságait. Tegnapelőtt mutatták be az ElkXrtuk című filmet, amely arról szól, hogy miután Gyurcsány Ferenc elkúrta a kormányzást 2004-től, és ezt szűk frakciókörben elismerte, az erről szóló hangfelvétel titokban tartását is elkúrták, végül a népi felháborodás és tüntetéssorozat kordában tartását is sikerült elkúrniuk. Az alkotók ügyesen úgy manővereztek, hogy a film a megjelenése előtti hetekben folyamatosan téma legyen a sajtóban, a baloldal pedig hörögve sétált be a csapdába – mondhatni, elkúrta. Végül nevetséges, gyermeteg módokon próbáltak a gyűlölettől túlhevült baloldali hívek keresztbetenni a filmnek az utolsó utáni pillanatokban, azaz… Igen, azt csinálták.
Annyira látványos a gyermekded őrjöngés, hogy öröm nézni. Abban élik ki magukat a szekta tagjai, hogy az IMDB-n lepontozzák egycsillagosra a filmet, hátha attól majd más lesz a tényállás, még talán meg is szűnik ez a film. Nyilván nem is látták két nap alatt több, mint 15 ezren, de máris 2000 tízes és 13 ezer egyes értékelése van. Beindult a trollkommandó, na. Ez az a szint, mint amikor a FIFA videójátékban újrajátssza az ember az olyan focimeccset, amin kikaptak a magyarok, és kicsit lenyugszik, miután legalább a virtuális valóságban jutott egy kis sikerélmény. De ezt az idegmunkát nem a nyilvánosságban szoktuk elvégezni, mert hát nem oda való, mi több, kínos is lenne.
Aztán többen szervezkednek, hogy minél több jegyet lefoglaljanak, s így a valódi érdeklődőknek ne jusson. Mondanunk sem kell, hogy ezt is elkúrták, mert többen véletlenül megvették a jegyeket a lefoglalás helyett, ráadásul a Facebookon még nyilvánosan be is számoltak a felsülésükről.
Hasonló, szétfeszült toporzékolást mutatott be a progresszív sajtó színe-java. Tucatthriller, suta dialógusokkal, legfeljebb közepes színészi játékkal – szólnak a dörgedelmek és jelzőhalmozások, amelyek bizonyára már jóval a film megnézése előtt be voltak tárazva, pontosan tudni lehetett, hogy a baloldali lapok jórészt ilyesmivel fognak reagálni. Egy HVG-s titkos munkatárs még a forgatásra is beszivárgott statisztaként, és azt a hatalmas leleplezést köszönhetjük ennek, hogy az alkotók sokat szenvedtek a balos sajtótámadások miatt. Megdöbbentő titok! Majd ebben a cikkben is jön a nyilván előre megírt ítélet:
propaganda a legsötétebb fajtából, a Fidesz politikai kampányába hézagmentesen illeszkedő film.
Meglehet, habár ezzel a „propaganda a legsötétebb fajtából” minősítéssel érdemes lett volna óvatosabban bánni, főleg, hogy definíciót is mellékelt hozzá a HVG besurranó pamfletírója.
Lebukás a definíción
Az a legsötétebb propaganda, ami „ott torzít a valóságon, ahol csak nem szégyell”, továbbá „nem sulykol, nem hallgat el látványosan semmit, csak mindent picit úgy, vagy olyasféleképpen mutat meg”, ahogy az a hatalomnak kedves, vagyis nagyon csúnyán lebukott a Netflix meg az HBO meg úgy általában a popkulturális fősodor.
Az ezeken a csatornákon ömlő, LGBTQ+ identitásokat népszerűsítő, fehérellenes, férfiellenes, családellenes, hagyományellenes filmek, sorozatok, zenék, videoklipek pontosan ilyen módszerekkel dolgoznak, csak ezerszer annyi pénzből, mint az ElkXrtuk.
Egy másik HVG-s alkotás is szakmaiságba próbálta csomagolni az indulatos politikai melót, miközben lelkesen körülrajongta a Gyurcsány-korszak állítólagos sajtószabadságát. A filmet persze silány propagandának minősítette, de amibe bele tudott magyarázni egy izzadságszagú orbánozást a cikkíró, az rögtön „a valóság kifinomult művészi eszközzel láttatása” lett. A film a Gyurcsány-rezsimre vonatkoztatva ábrázolja, hogy csak a hatalomhoz dörgölőzve lehet sikeres újságíró az ember, a szerző pedig ebből bölcsészkedte ki kínjában, hogy a film tulajdonképpen leleplezte az Orbán-rendszert.
A 24.hu-nál is ellenállhatatlan késztetést éreztek Gyurcsány Ferenc megvédésére.
Az ő kritikájukban hangsúlyos elem, hogy az amúgy elfogadhatatlan rendőrterror csakis szakmai hibák, hozzá nem értés, felelőtlenség és szerencsétlenül elvesztett kontroll eredménye lehetett. Az teljességgel kizárt, hogy a jól képzett rendőrök helyett egyszerű közlekedésiek kivezénylése az arcvonalba szándékos patkányság lett volna. Az kizárt, hogy a helyszínre küldésüket kifejezetten kérő rebiszesek hosszú órákig tartalékban tartása szándékos patkányság lett volna. Az kizárt, hogy a rendőri egységek védelem szempontjából ésszerűtlen mozgatása szándékos patkányság lett volna. Az kizárt, hogy a rendőri felszerelések őrizetlenül hagyása (hátha valamelyik tüntetőcsoport meggondolatlanul rákap az alkalomra) szándékos patkányság lett volna.
Hézagmentesen illeszkedik
De van itt azonban még valami, ami hézagmentesen illeszkedik valahova. Az ElkXrtuk filmet kötelességtudóan maximálisan legyalázó cikkek sora a Demokratikus Koalíció önérzetébe. A függetlenobjektív újságírók elszántan lövöldözni kezdtek a lövészárokból, amikor támadás érte Gyurcsány Ferencet meg az ő egykori kormányzását. Azt a kormányzást, amelyet nyilvánosan senki sem mer megvédeni, közmegegyezés van abban, hogy tényleg elkúrták, gyatra volt, hazug és erkölcstelen. De amikor ez széles nyilvánosságot kap, azt mégis szívesen eltörölnék.
A dühöngő baloldaliak maguk világítottak rá, hogy Gyurcsány Ferenc nemcsak az ellenzék tényleges vezetője, hanem szellemi kandallója, szakrális őrtüze is.
Amikor az ő bűnös 2006-os szerepét körüljáró, az ő fejének sziluettjével megjelenő film ellen felvonul az összellenzéki siserehad, abból látszik, hogy ez nem csupán a jelenlegi egyesült baloldal érdekeinek védelme, hanem valami több. Ez Gyurcsány személyiségének és erkölcsi integritásának a védelme, tudván, hogy az egyenlő az egyesült baloldal személyiségével és erkölcsi integritásával. Még Karácsony Gergely is elismerte, hogy 2006-ban a politika óriási hibát követett el a rendőrterrorral, és akkor ment tönkre a köztársaság. Ugyanitt kifejezte, hogy a 2006-os eseménysorozat a jobboldal számára identitásképző tényező, míg a baloldal számára az eseménysorozat tagadása identitásképző, ebben az ügyben viszont nem lehet kettős mérce. Az egyesült baloldal azonban láthatóan messze nem tart ott, ahova Karácsony Gergely tétován kimerészkedett, vélhetően a saját emberi jóérzését követve.
Ó, hát dehogyis Gyurcsány Ferenc a baloldal vezére, ez csupán alacsony színvonalú jobbos összeesküvés! Csak valamiért éppen most is úgy rajong érte ez az egységfront, mint Márki-Zay Péter önmagáért. Ennyire egyértelmű a helyzet: nincs két baloldal, csak egy, és annak nincs több nagyembere, csak egy, a DK elnöke, akiért tűzbe mennek az alattvalói, ha helyzet van.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS