Pesti Srácok

Az Elk*rtukból mindenki megértheti, hogy a baloldal kész ölni is a hatalomért

Az Elk*rtukból mindenki megértheti, hogy a baloldal kész ölni is a hatalomért

Semmi meglepő nincs abban, hogy a kiégett és egyre gátlástalanabb baloldali média máris megpróbálja eljelentékteleníteni és lesajnálni a tegnap bemutatott Elk*rtukat. A politikai thriller ugyanis nagyon veszélyes fegyver az igazság oldalán; aki megnézi, annak a fejében rögtön egyetlen, rémisztő történetté áll össze az a sok sokkoló hír, oknyomozó cikk, leleplezés és riport, amely a valósággal valódi kapcsolatban álló konzervatív sajtóban 2006 óta megjelent a témáról. A következtetés pedig nem lehet más, mint hogy a magyarországi baloldalt még mindig olyan szörnyetegek irányítják, akik képesek emberéleteket is feláldozni saját hatalmukért.

Az Elk*rtuk valódi forgatókönyvírója egy zseni. Minden tiszteletünk a cselekményt a filmvászonra adoptáló Bendi Balázsnak, de Kálomista Gábor thrillerét (melyben a valósággal való minden egyezés egyáltalán nem véletlen műve)olyan szerző írta névtelenül, aki hajszálpontosan ismeri az őszödi beszéd 2006. májusi elmondásának valódi okát, a következő hónapok hatalmi-alvilági harcait és a mestertervet, mely 2006. szeptember 18-án lángba borította a fővárost, s mely az 1956 utáni kommunista megtorlás óta nem látott, csaknem másfél hónapon át tartó megfélemlítő akciókhoz vezetett, azóta is nagyon nehezen gyógyuló sebeket ejtve a lelkekben és a magyar demokráciában, jogállamiságban.

Maga a film a HVG.hu aszott lelkű propagandistájának villámkritikájával ellentétben nagyon is élvezetes és lebilincselő, mint Kroó Zita tudósításából és a Pesti TV-re készülő riportjából kitűnik. Az epehányáson kívül éppen ezért nem tudnak vele mit kezdeni a Gyurcsány-koalíció holdudvarában. A tömegek, akik a reményvesztett balos cenzúrakísérlet és az amúgy is kiváló hírverés hatására várhatóan megnézik majd a filmet, nem néhány kretén posztkomcsi lejárató cikke, hanem a saját benyomásuk alapján fognak ítéletet mondani a korszakról és annak a kormányzásba most is visszavágyó vezéralakjairól. A 2004–2010 közötti böszmekormányzás lényege pont az, amiről Kálomista Gábor filmje szól: hova vezet, ha a bolsevik típusú hatalomgyakorlás egy pszichopata Cipolla gátlástalanságával párosul?

PestiSracok facebook image

Az Elk*rtukról bátran elmondható – a fordulatos sztori spoilerezése nélkül –, hogy történelmileg nagyon pontosan adja vissza a 2006-os rémálom eseményeit. (Az alkotók ITT segítenek is az összevetésben.) A filmben a két főszereplő (a Gyurcsány-politikát formáló közvélemény-kutató cég fiatal női szakértője és szerelme, a feltörekvő televíziós újságíró-gyakornok) fiktív, bár az alkotók szerint létező személyekre alapozott drámáján kívül minden mozzanat és képkocka a valóságot idézi fel. A látvány különösen meghökkentő módon adja vissza az egyes atrocitások, helyszínek eredetijét – a Pesti TV stúdióját is tervező Pintér Réka pontos retrójának eredményeként –, és a párbeszédek, utalások, események is hűen követik a 2006-os történések láncolatát,így a közéletileg vájtfülűeknek extra élményt is ad a thriller.

Még az akkoriban Gyurcsány Ferenc főtanácsadójaként, Horn Gábor szárnysegédjeként dolgozó ifjú közvélemény-kutató, Karácsony Gergely is feltűnik benne, de a filmben az Apró-villában és az akkoriban kormányülések helyszínéül szolgáló parlamenti teremben zajló mocskos egyeztetetések megtörténtére is számos igazolást nyertünk az elmúlt években.

Éppen ez ad nagy közéleti jelentőséget a művészi szempontból is értékes alkotásnak: a Gyurcsány Ferenc és a mögötte álló (a rendszerváltoztatást eláruló pénzsóvár szabad demokratákkal kiegészített) posztbolsevik klán ámokfutásáról nagyon sok bátor tényfeltáró munka jelent meg a kezdetektől fogva. A Magyar Nemzet, majd a 2006-os dráma forgatagában nemzetközi hírnévre szert tevő Hír TV leleplezéseiből pontosan tudjuk, hogy Gyurcsány jól kitanulta a sztálinista hatalomgyakorlás minden fortélyát, s bár magához a kormányzáshoz sem ő, sem szedett-vetett stábja egyáltalán nem értett, ezek a folyamatos titkosszolgálati jellegű machinációk (párosulva az Őszödi Böszme közismert erkölcsi korlátlanságával) sokáig az élen tudták tartani őt.

A 2010-es kormányváltás után napvilágot látott elképesztő bizonyítékok pedig arra világítottak rá, hogy Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára (és természetesen a családfő, Apró Piroska), illetve hű és régi harcostársuk, Szilvásy György egykori KISZ-vezető, későbbi titokminiszter (természetesen a filmben a főszereplők egyike), illetve a KGB-s hátterű Laborc Sándor titkosszolgálati főigazgató és különféle rendű-rangú cinkosaik mindvégig felhasználták a szervezett alvilágot is, hogy rettegésben tartsák és összezavarják Magyarország polgárait. Itt külön kiemelendő az akkor még politikusi szárnyait bontogató Kocsis Máté szerepe, aki megtisztelő módon éppen a PestiSrácok.hu segítségével tárta a nagyközönség elé 2012-ben az alvilág és Gyurcsányék brutális összeesküvését megkérdőjelezhetetlenül lebuktató 2008-as Portik–Laborc-találkozók hanganyagát. Ezt a témát boncolgatja Dézsy Zoltán Elment az öszöd című, fájóan kis költségvetésből készült játékfilmje is.

A Gyurcsány-kormányzás valósággal sokkolta a közvéleményt, egymást érték a hírek, miszerint rálőttek a rendőrpalotára, mesterlövészek tartják rettegésben a március 15-i ünneplőket, terrorfenyegetés miatt kell lemondani a Fidesz nagygyűlését, orosz kémek fegyverzik le a magyar titkosszolgálatot, titkos lehallgatásokkal és fenyegetésekkel tartják Dávid Ibolyát az MDF élén, szélsőjobboldali terrorszervezetek fenyegetik a lakosságot, elvben gyermekeknek szánt segélyszállítmányokból csinálnak milliárdos üzletet a kormány nemzetbiztonsági vezetői, cigány bűnbandák vernek-lincselnek, ártatlan romákat likvidálnak szélsőségesek, akiknek perén Gyurcsány mindvégig ott ül, összekeveredik a maffiahálózat és a politika, MSZP–SZDSZ-közeli üzletemberek halnak erőszakos halált, csakúgy, mint az őszödi beszéd kiszivárogtatásának szereplője, stb. stb. stb.Az akkori ellenzék és az ellenzéki sajtó hiába próbálta egy, összefüggő történetként, a magyar demokrácia és jogállam létezését alapjaiban megkérdőjelező összeesküvésként bemutatni a sok-sok bizonyítékot, az ember és az egyszeri hírfogyasztó ösztönösen menekül a túlságosan rémisztő és komplikált elméletek elől.

Az Elk*rtuk végre közérthetően, lebilincselően és rendkívül hitelesen vezeti végig a nézőt azon, hogy miért is függ össze a 2006-os választás verbális elcsalása, az akkori brutális államháztartási hiány elhallgatása a tudatosan sokkoló és az MSZP-s elvtársakat végleg cinkossá züllesztő őszödi beszéddel, az azt követő politikai machinációkkal, majd hihetetlenül fondorlatos provokációkkal, a rendőrök halálát és sebesülését szándékosan előidézni próbáló mestertervvel, majd a vélhetően nem várt módon nagy nyilvánosságot kapó rendőri brutalitás kiváltotta tömegfelháborodás leverésével (köszönet az akkori Hír TV munkatársainak az elévülhetetlen érdemeikért) és az október 23-i brutális végkifejlettel, melybe járulékos veszteségként ismét bele volt számítva ártatlan civilek megnyomorítása és (a Jóisten segítségével végül be nem következett) halála.

Fiatal újságíróként semmi nem érdekelt jobban, mint hogy ezt a mozaikot összerakjuk. Köszönöm az alkotóknak, hogy az akkori kutatásokat visszaigazolták és ilyen látványosan, közérthetően és hitelesen a filmvászonra vitték.

Az Elk*rtuk már a mozikban. Nem szabad kihagyni!

Fotók: Jelenetek a játékfilmből. Forrás: Megafilm

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.