Áll a bál a baloldalon, ugyanis a hatalmas összhangban, barátságban, szövetségben és egységben lévő miniszterelnök-jelöltek már most marakodnak a koncon. Az első ellenzéki előválasztási fordulót, mint ismert, Dobrev Klára nyerte; nagyszájú bábja, Jakab Péter kiesett, a kis Lenin-fiúval, Fekete-Győr Andrással együtt. Ekkor kapcsolt hatos fokozatba a hódmezővásárhelyi gyerekpofozó, Márki-Zay Péter, aki harmadik lett a roncsderbin és telefonon kezdte el zaklatni a Jobbik elnökét, hogy álljon be mögé, de ez nem jött össze, mert felelősségteljes, bátor politikusként Jakab nem vette fel neki a telefont, amiből azt a következtetést vonta le Márki-Zay, hogy Jakab már összeállt Dobrevékkel. A megkörnyékezés folytatódott, ezúttal Karácsony Gergely lett a kiszemelt, akit úgy akart rávenni a visszalépésre, hogy csak az induljon Dobrev ellen, aki megnyeri a közvélemény-kutatást. Karácsony veszített, de mivel javíthatatlan poszthalmozó, nem lép vissza, inkább azzal védekezik, hogy mit sem érnek ezek a kutatások, hiszen ő csak tudja, maga is közvélemény-kutató volt, méghozzá annál a Mediánnál, amely az egyik kellemetlen hírt közölte vele. Karácsony most azzal állt elő, hogy még a hétvégi második forduló előtt legyen vita. Kapaszkodjanak: a magyar belpolitika legszövevényesebb bugyraiba kalauzoljuk most el Önöket.
Úgy tűnik, senki nem akar lemondani a nagy baloldali összeborulásban arról a vágyáról, hogy a 2022-es választások másnapján az ATV-ben arról magyarázkodjon, hogy hogyan, mikor és ki tehető felelőssé azért, hogy újrázni tudott a Fidesz–KDNP. Ez a nagy demokratikus csapat, amely a szélsőjobbtól a szélsőbalig minden elvét hátrahagyta a hatalom megszerzése céljából, már az első egyet nem értésnél széthullik. A kommunikáció persze mást mutat: nem lehet kimondani, hogy jobban gyűlöljük egymást, mint Orbán Viktort, de a tettek ezt mutatják.
Az összefogás addig működött, amíg az ultrademokratikus előválasztás első fordulóját megtartották, amibe mindenki hatalmas önbizalommal állt bele, de végül a mellüket legjobban döngetők hullottak ki elsőként. A krumplis Péter meg a Lenin-fiú. Előbbi megsértődött és egy ideig hallgatott, majd összeszedte minden erejét, feltörölte könnyeit, villamosra szállt és új szerepért ment kuncsorogni a Szemlőhegyre. Fekete-Győr szintén hallgat: a nagy Facebook-posztok már nem óránként, vagy naponta jönnek, talán a mondanivaló is elfogyott már. Mindeközben Dobrev röhög a markába, hiszen már a vitákon is lenézően pillázott a versenytársaira, a mögötte lévő marakodásról láthatóan tudomást sem vesz, csak nézi a vergődést, pedig tulajdonképpen az ő győzelme gerjesztette az egész műbalhét.
Az összefogás főszereplői nem állnak szóba egymással
Márki-Zay viszont nagyon nyeregben érzi magát: akit lehet, megkörnyékez, de nem úgy tűnik, hogy komolyan veszik. Kezdte Jakabbal, de ő már „elkelt” – nem reagált a telefonhívásra –, majd megtalálta a gyámoltalan Karácsonyt, akivel arról tárgyalt, hogy lépjen vissza az, aki rosszabbul szerepel a közvélemény-kutatásokon. Valamit tudhatott a hódmezővásárhelyi feltörekvő, ugyanis a főpolgármester valóban bukta a népszerűségi felmérést, amit a kormányközelinek véletlenül sem mondható Medián és Závecz Research mért.
Karácsony azonban – ha már idáig eljutott, és hagyta magát rábeszélni az indulásra – azt mondja, hogy nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választást, hozzátéve:
azok a politikusok, akik közvélemény-kutatásokból akarják kiolvasni, hogy mi helyes és mi helytelen, azok el fognak bukni.
Volt közvélemény-kutatóként Karácsony nem hisz a közvélemény-kutatóknak
A főpolgármester kijelentése egyébként azért érdekes, mert ő maga is közvélemény-kutató volt, tíz éven át, ráadásul annál a Mediánnál, amely most a rossz híreket hozta neki. A második forduló azonban nagyon közel van, hiszen a hétvégén lehet a három jelölt-jelöltre voksolni, ezért Karácsony a vitát sürgeti, hátha az majd hoz neki néhány plusz szavazót. Bár a tegnapi káoszt elnézve, ami a fővárosban volt a 4-6-os villamos rossz minőségű csúszásgátló homokja miatt, nem valószínű, hogy az elvakultakon kívül bárki mást maga mellé állíthat.
Fotó: ATV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS