Az ellenzéknek az orosz–ukrán konfliktusban is csak az a fontos, hogy ártson a magyar kormánynak és a saját nemzetének

Nagyon sokszor lelepleződött már a magyar baloldal csalárdsága, akiknek a saját nemzetük sorsa sajnos nem számít többet egy manipulációs játéknál, trükkösnek hitt ósdi cseleknél, és néhány százaléknyi szavazat besöprésének lehetőségénél. Láttuk ezt a járványkezelésnél megvillantott pánikkeltésnél, a gyermekvédelmi törvénynél előszeretettel alkalmazott hergelő politikánál, az általános, kisstílű irigység felbujtásánál, és társadalmi csoportok egymás ellen uszításánál. Most azonban új mélységeket tapasztalhatunk meg az ellenzéknél, akik sosem foglalkoztak a határon túli magyarsággal, csak a lábukat törölték beléjük; az orosz–ukrán szembenállás élesedésénél már politikai tőkét kovácsolnának azokból a magyar emberekből, akikkel eddig sosem foglalkoztak. Pocsék helyzetelemzés, rossz döntések, szívtelen nemzetpolitika: ennek a mostani baloldalnak méltó vezére az a Gyurcsány még most is, aki 2004-ben egyszer már kimutatta, hogy mennyit számít neki a saját nemzete. Semmit, sőt annál is kevesebbet. Most, egy lehetséges háború küszöbén a magyar baloldal ismét csak azt a lehetőséget látta meg, hogy mások nyomorán taposva, egy pengeéles helyzetben aláássa az ország biztonságát, egységét, hogy a zavarosban halászhasson.

A baloldal szavakban mindig az elsők között törölte le az ártatlan kisgyermekek könnyeit, azonban amikor lehetőségük volt az emberekért dolgozni és segíteni rajtuk, akkor nagyokat röhögve lapátolták ki a nemzeti vagyont és úgy dőzsöltek, ahogyan most másokra mondják. Amikor kicsinyes politikai haszonszerzés reményében kiálltak az LMBTQ-mozgalom mellett, azt sem azért tették, hogy segítséget nyújtsanak azoknak az embereknek, hanem egyszerűen kihasználták őket. Hihetetlen, de egy transzgender, queer, drag queen és minden, magát kisebbségnek nevező deviáns csoport és törpe kisebbség méltán számíthatott a kirekesztés ellen küzdő baloldalra, elég volt a kormányt szidni, máris jó szövetségesek lettek. Elvek? Azok aztán tényleg fölöslegesek ennél a gárdánál. De amikor tényleg egy elnyomott kisebbséget, a határon túli magyarokat kellett volna képviselni, akkor csöndben voltak, akkor nem dobbant meg sosem az érzékeny baloldali szív. A valódi probléma és a valódi fájdalom nem hatotta meg őket.

Amikor tényleg szükség lett volna a baloldal segítségére, csöndben voltak

Hol volt a baloldal akkor, amikor igaztalanul börtönöztek be terrorizmus vádjával székely fiatalokat, amikor szélsőséges ukránok támadtak magyarokra Kárpátalján, amikor Molotov-koktélt dobtak a KMKSZ irodájára? Hol voltak a magyarveréseknél, a jogtiprásoknál és hol voltak a szélsőséges ukrán nyelvtörvénynél? Sehol, hiszen ez nem érdekelte őket, minimálisan sem hatotta meg a szívtelen baloldalt a határon túli, kisebbségben élő, valóban elnyomott és sokszor jogfosztott magyarok sorsa. Most hirtelen fontosak lettek a kárpátaljai magyarok, most Márki-Zay tényeket figyelmen kívül hagyó okoskodása mellett a Gyurcsány- és Bajnai-korszakot lezáró utolsó baloldali külügyminiszter, a káoszt 2009-ben tovább fokozó báb, Balázs Péter egyszerűen kioktatja a kormányt a határon túli magyarok védelméről. Emlékszünk, hogy ezek az emberek minden kárpát-medencei, magyarságot segítő program, felújítás, kulturális, szellemi vagy anyagi segítségnél földhöz verték magukat, azt böfögve fel, hogy az anyaországi magyaroktól veszi el a pénzt a kormány, aljas módon hergelve azokat, akik fogékonyak az irigységre és az álhírekre. Miért keltették a feszültséget ezek a hazaárulók akkor, amikor a kettős állampolgárság révén megmutatta a magyar kormány, hogy számítanak a külhoni magyar testvérekre, akik a gyurcsányi gyűlölködés ellenére sosem akarták elárasztani az anyaországot? Számukra akkor és azóta is csupán az volt a fontos, hogy kifejeztük, hozzánk tartoznak. Most újból fontosak lettek a baloldal számára, de nem azért, mert segíteni akarnak rajtuk.

A hatalomért mindent, a valódi problémák megoldásáért semmit. Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter és Dobrev Klára együtt készül a kormányzásra. Vagy nem? Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ilyen lenne a Szeretetország?

Az erkölcsi nullák szövetsége sosem az elveihez próbálja igazítani az őt körülvevő világot, sosem a nehezebb utat választja, a munkát, szorgalmat, hanem igyekszik szélkakas módjára az elveit változtatni, gumiszabályokat meghatározni, és ha nagy a baj, akkor újból fordítani egyet a köpönyegen. A baloldal mindig valami ellen szedte össze az erejét, sosem valamiért. A természetvédelemhez semmi közük, a legnagyobb pazarló régi kommunisták most mégis a “zöld” bajnokai, akik méhlegelőkkel, mobilerdőkkel és darázsgarázsokkal harcolnak a környezetünkért. A baloldal most is igyekszik réseket találni, ahol fel tudja frissíteni megfáradt és kiüresedett önmagát, ahol a lufit még nagyobbra tudja fújni. De bármiről van szó, mindig bebizonyítják nekünk, hogy nem felkészültek, nincs szívük, lelkük, az agyukat pedig csak arra használják, hogy odaférhessenek a kondérhoz. A nagy stratégák egyike az a Fekete-Győr András, akinek töketlenségét és ostobaságát már a sajátjai is megunták, hiszen a Momentum volt elnöke fegyvereket akart szállítani Ukrajnának, a geopolitikai, logikai és nemzetstratégiai tényezőket lazán lesöpörve az asztalról. Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje pedig ennél is tovább ment: szerinte magyar katonákat is be lehetne vetni az orosz–ukrán konfliktusban, de azt is támogatná, ha a NATO fegyverrel segítene az ukránoknak. Ez lenne a Szeretetország? Ez lenne a béke és a magyar emberek megfontolt védelme?

Minek kell nekünk ebbe beleavatkozni?

A baloldal hamissága abból is látszik, hogy minden bel- vagy külpolitikai eseményből botrányt akarnak kreálni, akármilyen hozadéka is van az országra nézve. Ez őket nem érdekli. A szomszédos Ukrajna a háború küszöbén áll; az az Ukrajna, ahol 150 ezer magyar él Kárpátalján, akiknek a hőbörgés tesz a legrosszabbat. Hazánk az utóbbi években rengeteget segített a kárpátaljai magyaroknak is; ezek voltak a tettek, az ellenzék mostani gusztustalan kakikeverése csak szélben elszálló üres szó, és csak árt magyar testvéreinknek. Magyarország igyekezett kimaradni a konfliktusokból az utóbbi évtizedben, amikor viszont kellett, határozottan kiállt a határon túli magyarok jogaiért; ha úgy hozta a sors, tárgyalt az oroszokkal és jó üzleteket kötött, nem úgy, mint Gyurcsányék, akik befeküdtek Putyinnak, az orosz elnök pedig úgy is kezelte őket, mint csatlós. Szerencsére óriásit fordult a magyarság sorsa 2010 után. A tudatos és határozott nemzetstratégia újból büszke és meg nem kerülhető tényezővé tette Magyarországot, és ezt áldozná fel a baloldal, hogy egymással versenyt nyalogatva mutassa meg gazdáinak, hogy bármire képes, ha jattot kap érte. A kárpátaljai magyarokat minden módszerrel támadó, elnyomó ukránok feltétel nélküli, versenyt licitáló kiszolgálása stratégiailag és morálisan is borzasztó baklövés lenne, amit vélhetően fel sem fognak az olyan hazaárulók, mint Cseh Katalin és társai. Azonban az ukrán szuverenitást alapkőnek tekintő, de fölösleges hőbörgéseket mellőző óvatos politika célravezető lehet a kárpátaljai magyarok biztonsága és Magyarország stabil régióbeli helyzetének megőrzése miatt, hiszen teljesen fölösleges hangadóként, néhány jó pontért lihegve a pórázt tartó kezeknek megmutatni, hogy minden erkölcstelenségre képes a baloldal az odavetett csontért. Mert képesek, ezt már tudjuk, hiszen abban is hazudtak, hogy hazánk akadályozza a közös uniós álláspont kialakítását. A kommunisták sosem változnak, csak fölveszik a zöld kabátot a vörös mellényre és már rendben is van minden.