Pesti Srácok

Összefogás! - A magyar baloldalt teljesen hidegen hagyta az úzvölgyi temetőrombolás és magyarverés

null

Gondoltuk, kivárjuk, de nincs értelme tovább. Pénteken estére elfogyott minden reményünk. A csütörtöki úzvölgyi temetőgyalázás, amelynek során részeg román nacionalisták tomboltak a keresztek között, verték és kövekkel dobálták meg az imádkozva tiltakozó erdélyi magyarokat, az alábbi baloldali pártokat ingerküszöbét nem érte el semmilyen módon: Magyar Szocialista Párt, Párbeszéd, Demokratikus Koalíció, Momentum Mozgalom, Liberálisok. Még annyira sem, hogy egy kis sajtótájékoztatócskára vagy közleményecskére sem futotta a Pride-zászlók kitűzése és a főpolgármester-választási cicaharc közepette. Bár az is lehet, hogy végre ebben valósult meg a vágyott baloldali összefogás. Vígaszul alább közöljük az LMP, a Jobbik és a Mi Hazánk Mozgalom közleményét.

Mint megírtuk, csütörtökön délután súlyos incidensre került sor az úzvölgyi katonatemetőben, ahol részeg román nacionalisták erőszakkal igyekeztek súlyt adni történelemhamisító emlékmű-építésüknek. Miközben péntek délelőttre nyilvánvalóvá vált, hogy a budapesti román nagykövet nem hajlandó a Külügyminisztériumban válaszokat adni a történtekre - állítólag felsőbb utasításra -, az is kiderült, hogy a román nacionalisták főbohóca és hoppmestere egy volt csendőr-főparancsnok, a román belügyminiszter bizalmasa lehetett. A román kormány szerint nem történt semmi, és mindenről a magyarok tehetnek. Ennyi fejlemény után péntek este viszont még mindig hiába vártuk a magyarországi baloldal krémjének közleményeit, sajtótájékoztatóit, véleményét, felháborodását. Méla csönd és hullaszag lengi körül az ellenzéki tábor jelentős részét. Vígaszul következzen az LMP, a Jobbik és a Mi Hazánk Mozgalom közleménye.

LMP: Elfogadhatatlan, hogy a román diplomácia megtagadta a párbeszédet

A zöldpárt pénteki közleményében felidézte: a katonatemetőbe "román provokátorok" törtek be és rongáltak meg magyar síremlékeket.

PestiSracok facebook image

- írták. Az LMP az ügyben a leghatározottabb fellépést várja el a magyar kormánytól, továbbá "mélységesen elítéli a román fél udvariatlan, kioktató és példátlanul durva stílusát". Egyúttal felszólították a román kormányt, hogy tegyen eleget nemzetközi kötelezettségének és tartsa be "a közös európai értékekből fakadó normatív szabályokat". Az LMP - folytatták - elítéli a román média és hatóságok "gyűlöletkeltő és uszító" politikáját, és kiáll "magyar honfitársaink mellett, akik a katonatemető védelméért küzdenek". A kommüniké szerint az ellenzéki párt azt is elvárja, hogy az Európai Unió "a szokásos szigorral" adjon választ erre az alapjogi sérelemre.

A Jobbik vizsgálatot és a felelősök megbüntetését követeli

Bencsik János országgyűlési képviselő, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetének elnöke pénteken a budapesti román nagykövetség előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a Jobbik felháborítónak tartja, hogy a román csendőrség "asszisztálása mellett", "felhergelt, szélsőséges románok" előbb verbálisan bántalmazták, köpködték, majd fizikailag is rátámadtak az úzvölgyi magyar katonatemetőt élőlánccal védelmező magyarokra.

- tette hozzá az ellenzéki politikus, aki szerint az akció "bűzlik a hatóságilag szervezett provokációtól". Bencsik János emlékeztetett: április végén tartott sajtótájékoztatóján már figyelmeztetett arra, hogy éles konfliktus van kirobbanóban az úzvölgyi katonatemetővel kapcsolatban, és az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának összehívását is kezdeményezte az ügyben, de ezt a kormánypártiak nem támogatták. Jelezte:

Közölte:

Hozzátette:

A Mi Hazánk Mozgalom is elítéli a román provokációt

Mélységesen elítéli a Mi Hazánk Mozgalom az úzvölgyi katonatemetőben történt román provokációt. A párt pénteki közleményében úgy fogalmazott: az egyre gyakoribb magyarellenes akciók sorába illő mostani temetőgyalázás túlmegy minden határon.

- közölték. Szerintük az Európai Unió egyszer sem lépett fel és nem is fog a románok újabb és újabb magyarellenes akciói ellen.

- tették hozzá. A párt a közleményben szolidaritásáról is biztosította a székely embereket.

Forrás: OS/MTI/PestiSrácok.hu; Vezetőkép: MTI (a kép illusztráció)