Kevesen tudják ma már, de a hírhedt Pócspetri koncepciós ügy idején Déry Tibor is a „gyilkos faluban” járt. Előbb riportot írt a Csillagba, majd novellát a legújabb novelláskötetébe. Faludy György mind önéletrajzi művében, mint interjújában kritizálta Déryt, aki szerinte tényleg elhitte a nyilvánvalóan kitalált vádat. Faludy azt is leírta, hogy ő is ott volt a tárgyaláson, de arra nem tért ki, mit csinált. Pedig a Népszavában Mindszenty Józseffel kapcsolatban több lejárató, uszító cikket írt, és nyilván a Pócspetri ügyről is ő tudósított. Ezt erősíti, hogy „f. gy.” monogrammal megjelent a Népszavában egy sötét cikk, amit nyilvánvalóan ő írt. De miért nem beszélt róla később? És miért nem említette 1993-ban a hozzá hasonlóan szintén SZDSZ-es Vásárhelyi Miklós szerepét? Talán mert a rég halott Déry tökéletes volt bűnbaknak.
Egyik előző cikkünkben megírtuk, hogyan robogott le Vásárhelyi Miklós az ÁVÓ vezetőjével, Péter Gáborral Pócspetrire. Harmadik társuk – Vásárhelyi szerint – maga Kádár János volt. De nem csak a Szabad Nép egykori propagandistája írt cikket akkoriban a koncepciós ügyről. Viszonylag ismert, hogy Déry Tibor író is részt vett abban a lejáratásban, amelynek végső célja az egyházak megtörése, Mindszenty József elítélése és egyáltalán a hívő, keresztény lakosság gerincének a megtörése, vagy annak kísérlete volt. Sajnos bármennyire kerestem, nyomát sem láttam Déry műveiben a szembenézésnek [pedig az Ítélet nincs című könyve remek lehetőség lett volna erre]. Ez már csak azért is zavar engem, mert amúgy a Befejezetlen mondat miatt íróként még mindig nagyra tartom.
És akkor Faludy Déryre mutatott
Érdekes interjút adott 1993-ban Faludy György Gréczy Zsoltnak [a politikusnak, aki újságíróként kezdte a Kontrax által támogatott, és sok-sok gyanús újságíróval elinduló [hahó, Meruk József] Kurírnál]: „Az első Nagy Imre-kormány nekünk az életet jelentette. A szabadulás utáni viszonylagos könnyebbség azonban nem tette lehetővé, hogy szót emeljünk. Egyrészt állandó volt a fenyegetés, hogy bármikor visszakerülhetünk, másrészt véleménynyilvánító helyzetbe csak a kommunisták kerülhettek, így vált később jelentőssé Háy Gyula vagy Déry Tibor szerepe.
Pedig amikor a Pócspetri-per tárgyalásán Déryvel ültünk, nem így festett a helyzet. A napnál világosabb volt, hogy a szerencsétlen pap ártatlan, de amikor kijöttünk a teremből, Déry csak ennyit mondott: írok egy cikket a bitang papról. Ekkor döbbentem rá, hogy a kommunista hit ennyire képes rombolni még egy értelmes ember fejében is.
Arra szeretnék kilyukadni, hogy az írószövetségben vagy a Petőfi Körben csak kommunisták emelhettek szót. Akaratlanul is így készítették elő a forradalmat, noha nem ez volt a céljuk. Ők csak struktúraváltozást akartak a kommunista párton belül. A mészárlás befejezését, nyíltabb, őszintébb beszédet. Ez már akkor is lehetetlennek, a kommunista eszménnyel egyeztethetetlennek tűnt, s ezt a forradalom eseményei igazolták.”
Faludy szavaiban nagyon sok igazság van, kimondottan fontos, amit a Petőfi Körről, és az ott, abban felszólaló kiváltságosakról [hogy csak a kommunisták szerepelhettek] mondott – de ez nem ennek a cikknek a témája. Most az a lényeges, amit a kommunista Déry Tiborról elmesélt.
[És amit Vásárhelyi Miklósról nem mesélt el. Utóbbi a Pócspetri-koncepciós ügy kulcsszereplője volt. ekkor viszont már az SZDSZ erős embere. Annak az SZDSZ-nek, amely mögé Faludy is beállt. A költő 1994-ben már képviselőjelöltként is elindult. Nem véletlen hát a szelektív memória, ha jobban belegondolunk, a már rég halott Déry „tökéletes bűnbak” volt.]
Faludy szerint Déry a gonosz papot szidta
A pócspetris „epizódról” Faludy jól ismert önéletírásában [Pokolbéli víg napjaim] így írt:
„Miért érdekelnek ennyire a koncepciós perek? Talán azért, mert félek, hogy magam is ilyen per áldozata leszek?
A Mindszenty-per idején súlyos isiásszal feküdtem a Lukácsban, bár, ha nem vagyok beteg, sem engednek a tárgyalásra: ekkora jó viszonyt a rendszerrel nem tartottam fenn. A hivatalosan közölt anyagból csak annyit tudtam meg, hogy a fővádak aligha helytállóak, és hogy a kardinális viselkedése merőben idegen lényétől. Annál mohóbb érdeklődéssel ültem végig a pócspetri plébános ügyének tárgyalását. Örömmel láttam, hogy kollégám, Déry Tibor is ott ül a hallgatóság soraiban.
A plébánost azzal vádolták, hogy faluja két fiatalemberét felbujtotta két demokratikus rendőr meggyilkolására. A kettős gyilkosság a kocsmában valóban megtörtént, de a gyilkosokkal a tárgyalás folyamán majdnem egyáltalán nem törődtek: legfeljebb annyi derült ki, hogy a gyilkosság motívuma személyes volt és nem politikai. Egyébként az ügyész, a bíró és a védőügyvédek abban látszottak megegyezni, hogy a kettőt fel kell akasztani. Az érdeklődés központjában Asztalos plébános állt. De a vallomásokból kiderült, és ezt senki nem vitatta, hogy a plébános a két nem templomjáró gyilkost nem ismerte, sosem beszélt velük.
Akkor hogyan lehetett ő a felbujtó? Úgy, hogy mint a klerikális reakció helyi képviselője, templomi szónoklataiban a népi demokráciát támadta. A gyilkosságok és a plébános közt semmiféle oksági összefüggést megállapítani nem lehetett, de Alapi főügyész és a bíró minden kérdését éppen erre a nem létező összefüggésre összpontosította. A vádlott pedig töredelmesen beismerte, hogy ő a felbujtó. Az ÁVÓ-n elszenvedett kínzások nyomait Asztalos plébánoson lehetetlen volt fel nem ismerni.
A szünetben Déry Tiborral beszélgettem a folyosón.
Déry a bujtogató, gonosz papot kezdte szidni, oly hévvel, hogy nem jutottam szóhoz. Az ügy oly hatást gyakorolt rá, mondta, hogy tanulmányt készül írni a pócspetri plébánosról, hadd tanuljanak mások is belőle. Mikor végül mégis szóhoz engedett – tudtam, Déry nem jelent fel, bármit mondok –, elmagyaráztam, hogy Alapi vádbeszéde hitvány demagógia, és a tárgyalás során nem került elő oly bizonyíték, és nincs az a logika, melynek alapján Asztalos bűnösségét be tudnám látni.
Déry erre, barátságosan ugyan, de leereszkedően magyarázni kezdte: helytelenül teszem, ha logikát keresek. Nézzem inkább a történelem dialektikáját, mely pálcát tör a klerikális uszítók felett, és a történelmi szükségszerűséget, mely előírja, hogy végezzünk a fekete reakció képviselőivel. Ugyanekkor világosan láttam Déry arcán, hogy nem kenetteljes, álszent előadással szolgál: irgalmatlanul hitte, amit mondott.
Bementem a tárgyalóterembe, ahol a bíró a két gyilkost és a plébánost halálra ítélte. Az utolsó szó jogán Asztalos még deklarációt olvasott fel. Ebben annak a reménynek adott kifejezést, hogy ügyéből az Egyház végre-valahára okulni fog, és ellenségeskedés helyett megbékül az ország népével és kormányával.
A két gyilkost felakasztották [Faludy téved, egyedül Királyfalvi Miklóst végezték ki, bár másik három ártatlan belehalt az ÁVÓ veréseibe, kínzásaiba – MG], a plébánosnak pedig néhány órán belül megkegyelmezett a köztársasági elnök.”
Mit írt Faludy a saját szerepéről?
Bármennyire is keresgéltem, nem láttam annak nyomát, hogy Faludy mit írt vagy nyilatkozott a saját cikkéről. Mert azért erősen vélelmeztem [bár nem láttam, hogy valaki publikált volna erről], hogy erről a költőnek is le kellett adnia valamit. Akkoriban ugyanis a Népszava ismert újságírója volt, akit nyilván tudósítani küldtek oda. Korábbi cikkemben írtam arról, hogy a költő-politikus Amerikából hazatérve csatlakozott a szocdem laphoz, amely hamar a legprimitívebb propaganda egyik fogaskereke lett.
Faludy a legsötétebb időben sem hagyta ott az újságot, már a Pócspetri ügy után, a Mindszenty elleni koncepciós eljárás tetőpontján [néhány héttel a februári ítélethirdetés előtt], a következő cikkel jelentkezett. [Közel negyvenéves, rutinos írástudó volt, így pontosan tudhatta, mit tesz.]
„»Először rabbá, azután koldussá« – Néhány vonás Mindszenty portréjához […] A földreform ellen acsarkodott, nyilas gyilkosokat mentegetett, egy felszabadult és törekvő nép hősies küzdelméhez csak ajakbiggyesztéssel és gánccsal tudott szolgálni. Át akarta venni a hatalmat, uralkodni szeretett volna azok felett, akikhez semmi köze nem volt.
Hazaáruló irattárát a pincében sorban rejtegette, mint a lovagregényekben szokás. Régi porosz címekkel pöffeszkedett, melyekhez nem volt joga. Poros lim-lomok közt turkált, kétfejű sasokat akart sírjukból feltámasztani, míg ő maga sötét denevérként ülte meg a történelem óramutatóját, hogy visszaforgassa.”
Mit írt volna még a „sötét denevérről”, ha teheti?
Kész szerencse – ha igaz –, hogy isiásszal a Lukácsban volt addig, amíg az utolsó hercegprímást szorongatták.
Nagy kétségünk nem lehet, ha odaküldték volna, megírta volna azt, amit elvárt a hatalom. Ezt támasztja alá, hogy már májusban ugyanúgy a Népszavának írt nagy cikket a „nagy magyar–román barátságról”, és a régi uszítók és soviniszták végnapjairól.
Itt az elítélt Mindszenty már csak mellékszereplőként szerepelt:
„Száz év múlva, a forradalom feltámadásával, a nacionalista-soviniszta testvérgyűlölség csupán a múlt politikusainak és reakciós vezetőinek uszításaiban (Maniu, Mindszenty, stb.) próbál új életre kelni. A Dunavölgyi népek igazi hazafiassága és igazi nemzetközisége elsöpri az eltűnt uralkodó osztály és a burzsoázia önző sovinizmusának nyomait.”
Mohó érdeklődés a tárgyaláson
A „pokolbéliben” ugye így emlékezett: „a Mindszenty-per idején súlyos isiásszal feküdtem a Lukácsban, bár, ha nem vagyok beteg, sem engednek a tárgyalásra: ekkora jó viszonyt a rendszerrel nem tartottam fenn. A hivatalosan közölt anyagból csak annyit tudtam meg, hogy a fővádak aligha helytállóak, és hogy a kardinális viselkedése merőben idegen lényétől. Annál mohóbb érdeklődéssel ültem végig a pócspetri plébános ügyének tárgyalását.”
Mohón, ennek megfelelően 1948. június 11-én a következő „tudósítás” jelent meg a Népszavában:
„[…] Nincs döntőbb érv az iskolák államosítása mellett, mint ez a tárgyalás és a gyilkos út, amely ehhez a tárgyaláshoz vezetett. És mi a tanulság? Az elsőrendű vádlott már felmérte eszével. Mert esze, az van.
Ezzel a fölényes ésszel állt a nép fölé – nem, mellé – és vezette őket tetszése szerint. […] Most már látja, mit vétett. De azt is tudja: csak a középső szeme volt a láncnak. Ahogy a híve nem indultak volna gyilkosságra önélküle.
Ő sem indította volna a híveket a püspöki kar körlevelei nélkül.
Nem sikerült. Semmi sem sikerült nekik. Csak a gyilkosság. Maga Asztalos plébános fejtette ki szavaiban, miért bánta meg bűnét és tettének mik voltak rúgói. Így világította meg a per az iskolák államosításának szükségét és azt a szörnyű szakadékot, amelyben, egyedül e népi demokráciának lesz ereje rendet teremteni és a mélységekben világosságot gyújtani.”
Majd mintegy összefoglalta:
„A demokrácia türelmének és méltányosságának mindennél meggyőzőbb példája a pócspetri gyilkosok csütörtöki statáriális tárgyalása. A vádlottaknak és felbujtóiknak, akik aljas eszközükkel akarták visszacsempészni Magyarországra a bűn és sötétség uralmát […]”.
A cikk fölött csak ennyi: „f.gy.” Nem nehéz Faludy Györgyre gondolnunk. Nyilván ő volt.
Az ítélethirdetést már senki sem vállalta névvel
A Népszava másnapi – június 12-i – cikkét, amely a kivégzésről szólt már senki sem vállalta névvel.
Gyaníthatjuk, hogy azt is Faludy „tudósítása” alapján írták, hiszen ő maga írt arról: ott volt az ítélethirdetésen. Csak később összekeverte a dolgot: két halálos ítélet volt, de nem két akasztás, Asztalos ugyanis kegyelmet kapott.
De adódik egy érdekes kérdés: Faludy büszke volt arra, hogy ő átlátta a koncepciós ügyet, mégis azt kárhoztatta, aki szerinte nem látta akkoriban. Sőt, azzal kritizálta Déryt, hogy ő elhitte a pap bűnösségét, pedig semmi köze nem volt a gyilkossághoz. Ehhez képest „f.gy”. a cikkében arról írt, hogy egészen a püspöki kar körleveléhez vezetnek a szálak.
Szóval mit látunk? A névvel vállalt cikkeiben Faludy is megírta azt, amit elvárt a diktatúra. És szerinte – Déryvel szemben – ő átlátta, hogy ez hazugság. Akkor ki itt a nagyobb bűnös? És még inkább: miért nem írt Faludy a saját szerepéről, a saját cikkéről híres művében?
Folytatjuk.
KS
2024-02-24 at 20:14
ETEL-nek:
Örkény István és Galgóczi Erzseébet látogattak Dunaújvárosba …
dr. Kolompár Genitália
2023-03-13 at 15:33
Én az anyai nagyapám többszáz kötetes könyvtárán nőttem fel. Sok csodát és szép világot varázsoltak elém azok a könyvek. Többek között a természet szeretetemet és az igazság szeretetemet is ezeknek a műveknek köszönhetem. De Déryt, és Faludyt sosem olvastam. Kibírtam nélkülük. Ahogy az is kibírható lenne – ez nem kritika a cikk szerzőjének – ha soha senki nem beszélne róluk. Hogy melyikük volt nagyobb szarember, az a normálisok számára lényegtelen.
janos szabo
2022-07-27 at 13:41
Itt az ideje a KASZÁKAT KIEGYENESÍTENI ! Vagy süketek vagytok ?
bozgor gyerek
2022-07-17 at 19:59
Faludy egy tehetséges szellemi prostituált, hedonista életművész volt csupán
Vladtepesch
2022-07-08 at 16:11
Kedves Mező Gábor!
Sok mindenben igaza van.
És ott van igaza, hogy ez a vérbolsevik szadeszos banda azért oly mérhetetlenül visszataszító, mert az égvilágon semmit nem változtak a rendszerváltással sem.
Akkor és ott – 1989-90-ben – volt egy kegyelmi pillanat, ahol mindenkinek és bárkinek megadatott, hogy Saulusból Paulus legyen.
Mert egyszer – azaz: EGYSZER – mindenkinek jogában áll a saját egyszeri és megismételhetetlen életében teljes felülvizsgálatot tartani és eldönteni, hogy holnaptól márpedig gyökeresen változtat az életén, az életfelfogásán és a továbbiakban nem azt, illetve homlokegyenest nem azt fogja tenni, mint amit tett az addigi életében.
És bizony sokan lettek/lettünk akkor Paulus-ok.
A szadesz és holdudvara pedig elutasította ezt a kegyelmi pillanatot.
Ők megmaradtak annak, amik voltak: bolsevikoknak.
Annak a skorpiónak, aki halálra szúrja a teknőst a folyó közepén – aki éppen a skorpiót is átmenteni igyekszik a túlpartra az áradó folyóban – és így elveszejtvén mindkettőjüket.
Mert ilyen a természete a skorpiónak.
Ki micsodás – nem lehet más – mondják a Tiszántúlon.
És van benne igazság.
És egyúttal itt van a probléma gyökere is.
És nagyon sajnálom, hogy Ön megtámadta Drábik Jánost. Majd sok év múlva Ön ezért nagyon fogja egyszer szégyellni magát. De ez még odébb van.
janos szabo
2022-06-29 at 12:03
7,62.
janos szabo
2022-06-26 at 12:48
Vásárhelyi mariska olvasta e, élvezte e ?!
Borda Lajos
2022-06-25 at 21:46
Faludy Villon ballada fordításai (átköltései) remekek, a költőtársak lesújtó véleményétől függetlenül. Ezt tartom számon. Zelk Zoltántól meg a Sirály-t és kétsorosát (Szélfútta levél a világ / De hol az ág? De ki az ág?). Pál apostolt és nem Sault.
Esendő emberek vagyunk, végül “a földbe térünk mindahányan, s az évek szállnak, mint percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus herceg”
Mező Gábor
2022-06-25 at 14:30
Álmos Andor megválaszolta, amit Vladtepeschnek írtam volna. Kár belemenni abba a játékba, hogy „élni kellett”, meg „mindenki kommunista volt”, stb. Ez éppen a rendszer nem váltó elit trükkje volt: a totális összemosás. Ahol a KISZ-tag egy szintre kerül egy Vásárhelyivel vagy Faludyval vagy a MÚOSZ főtitkárával. Nem, az írástudóknak komoly felelősségük van. Ez a huszadik században [amikor még volt szava az értelmiségnek] még inkább így volt.
Álmos Andor
2022-06-24 at 13:45
Vladtepesch, érdeklődnék, hogy a t. apósa akasztófára küldött-e valakit. Mert, ha nem, akkor igencsak nem tudja helyükön kezelni a dolgokat, mert más dolog egy szimpla párttagság és más dolog a párt egyik hivatalos lapjában vádló-rágalmazó cikket írni valakiről, akiről jól sejthető, hogy halálos ítélettel kell szembenéznie.
bl
2022-06-20 at 18:58
A boszorkányüldözések alappillére az analógia alapján való következtetés. Az analógia is lehetett bizonyíték a Szovjetunióban. Például hosszasabban megnézett egy gyárkéményt, tehát kém, pap tehát bűnös, stb. A kommunistáknak ennyi is elég. Az SZDSZ megnyilvánulásai pedig tökéletes látleletei voltak ennek a kommunistaságnak: mindegyik “jól hangzott” és egyik sem volt igaz. Csalhatatlanság, kizárólagosság, hataloméhség: tudjuk, merjük, tesszük. (Azaz nem tudják, de pofátlanul megteszik azt amitől a világ megint egy kicsit rosszabb lesz. Ma is.)
Vladtepesch
2022-06-20 at 14:48
Kedves Mező Gábor!
Ön valószínűleg nem élt, vagy csak kisgyerekként élt a szocializmusnak nevezett diktatúrában.
Akik akkor voltak kénytelenek leélni az életüket vagy annak nagyobbik részét, azok szinte kivétel nélkül összekoszolódtak azzal a világgal, van aki jobban, van aki kevésbé, de a kivételeket egy kézen meg lehetett számolni a 40 év alatt.
Értem én, hogy oknyomozó újságíróként Ön mindent feltár illetve törekszik feltárni, de azért legyen visszafogott és ne törjön pálcát azonnal valaki fölött, aki kiszolgálta azt a rendszert.
Élni kellett, és akkor kellett élni és azzal a rendszerrel és rendszerben kellett élni és lavírozni, parírozni úgy, ahogy lehetett.
Apósomat kulákgyereknek minősítése miatt nem vették fel az orvosi egyetemre, “csak” tanítóképzőbe, majd falusi tanítóként – később tanárként – iskolaigazgató lett és ezzel párttagnak is kellett lennie. Párttag lett, de elhülyéskedte a taggyűléseket, aztán nem fizette a tagdíjat, és kimaradt és amikor párttitkárt kellett a faluban választani, akkor őt akarták megválasztani, de ő poénből a kocsmárost javasolta – aki nem is volt párttag. Megválasztották. 15 év után derült ki, hogy nem is párttag az illető. Persze elsikálták az ügyet.
Most akkor ő rendszerpárti kommunista lett volna???
Etel
2022-06-20 at 13:08
Faludi felbecsulte a magyar nyelvet, miközben lebecsülte a közeget, amelyből ez a nyelv vétetett. O jött és tehetségével kezdett valamit az anyaggal.
Dérynek már meg kellett támogatnia a tehetségét némi hittel, mégha komcsi is, mégis valamilyen.
Hogy árnyaljam Déry hitét, úgy tűnik most, hogy vele esett meg, hogy egy író delegációval ellátogattak egy szocialista városba, ahol a találkozó előtt, magukra hagyva egy időre, nyomták a pre-libsi szöveget. Erre a delegáció vezető nő elővett egy papírt, egy szót írt rá: LEHALLGATNAK.
Déry kapcsolt és egy éles kanyarral átment a szocializmust dicsőítő dumába a maximumon és azon túl.
Erre a nő elővett egy másik papirt rairt egy másik szót: SOK.
Bár nem vagyok biztos benne, hogy Déry volt-e a SOK, de a fenti jellemábrázoló írás alapján erre következtetek.
Tudom, hogy következtetni veszélyes, ezért nem fogok megsértődni, ha hozzászólásom kimarad a sorból.
Welszibard
2022-06-20 at 11:23
Azért volt erkölcstelen és hazug a kommunista hatalom, mert még azokat is börtönbe vágta (Recsk) akik pontosan tudván a korabeli hamis vádakat (pócspetri plébános ártatlansága) az ellenkezőjét írták meg a sajtóban
Magyarul, Faludy – akármilyen jó költő is volt – a kommunizmus érdekében hazudott ártatlan embert bűnösnek kiáltott ki és később nem vállalta fel ezt a hazugságát. Az ilyen írástudói hazugságok miatt voltak halálos ítéletek, karrierek derékba törése, ami kokrétan a “írástudók árulásának” minősíthető.
A recski börtönévek mellett ezt is fel kellett volna vállalnia Faludynak, ha igazán tisztességes író akart volna maradni.
Faludy ezek szerint nem vállalta a felelősséget azért, amit leírt.
P. T.
2022-06-20 at 07:17
Ezek a megélhetési firkászok voltak. Faludy izgága volt, cserébe kitelepítették, maj d disszidált.
Déry vérkomcsi volt, cserébe a rendszer eltartotta és nyomta a firkáit.
G. A.
2022-06-20 at 04:43
Mert liberáliseknál minden ilyen önéletrajzi firka egyúttal mosakodás.
Volt, aki előre megfontolt szándékkal elébe ment a leleplezésnek, mint a főszófosó, tehetsegtelen firkász, Esterházy, aki kétszer adta el a könyvét ugyanazoknak, pótlólag beszerkesztve, hogy az apja besúgó volt.
Faludy legalább megírta az ódát a magyar nyelvhez.
A többi dzházi, Esterházy, Vásárhelyi,, a söpredék Konrád mit tudnak felmutatni a magyar-és kereszténygyűlöletükön kívül?
Hans Landa
2022-06-19 at 23:12
Az “írástudók” árulása……
Egy rendszerkritikus
2022-06-19 at 21:47
A mi”írástudóink”….
lacibá
2022-06-19 at 21:25
Ha “Oda a magyar nyelvhez” lett volna az egyetlen koltemeny amit irt volna akkor is markans kolto lenne.
Akik vele udultek a recski udulotaborban, tiszteltek es felneztek ra.
TS
2022-06-19 at 20:32
Kutyák voltak ezek mind: Méray, Faludy, Déry stb.