Pesti Srácok

Az ENSZ valamennyi segélyszervezete nagy erőket mozgósított

Az ENSZ valamennyi segélyszervezete nagy erőket mozgósított

Az ENSZ valamennyi segélyszervezete nagy erőket mozgósított annak érdekében, hogy részt tudjon venni a mentésben Törökország és Szíria földrengés sújtotta térségeiben - mondta el kedden Genfben Jens Laerke, az ENSZ humanitárius ügyek koordinációjáért felelős hivatala, az OCHA szóvivője. Eddig 12 nemzetközi mentőcsapat érkezett a helyszínre, és a nap folyamán, valamint szerdán további 27 csapat érkezése várható - tette hozzá.

Észak-Szíria földrengés sújtotta területén ugyanakkor leállt a segélyezés, mert a földrengés okozta törések miatt számos út járhatatlanná vált - közölte kedden Madevi Sun-Suon, az OCHA másik szóvivője. Azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy mikor folytatódhat a segélyakció, de hozzátette: folyamatosan vizsgálják annak lehetőséget, hogyan tudnának kerülőutakon eljutni az érintett területekre. Ráadásul a szír polgárháborús frontvonal mögötti területekre, vagyis a szíriai kormány ellenőrzése alól kikerült övezetekbe is szeretnének eljutni, amelyekbe csak ritkán sikerült az utóbbi években.

Szíria ENSZ-nagykövete, Basszám Szábagh hétfőn találkozott António Guterres ENSZ-főtitkárral, és akkor kérte a világszervezet segítségét. A nagykövet a találkozó után kijelentette: Szíriában csak a kormány ellenőrzése mellett folytatható segélyezés, tehát a kormány ellenőrzése alól kicsúszó területekre nem lehet közvetlenül Törökországból szállítani.

A szíriai mentési munkálatokat nehezíti, hogy kevés teherautó áll rendelkezésre, valamint üzemanyag- és áramhiánnyal is számolni kell az országban. Kieren Barnes, a Mercy Corps segélyszervezet szíriai vezetője arról számolt be, hogy az a segély, amit ők tudnak nyújtani, már csak körülbelül 3-5 napra elegendő. A damaszkuszi központtal működő Vörös Félhold segélyszervezet viszont azt közölte kedden, hogy Szíria egész területén hajlandó a segélyszállítmányok szétosztására.

PestiSracok facebook image

Az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) szóvivője a sajtótájékoztatón arról beszélt, félő, hogy a hétfői földrengés halálos áldozatai között több ezer gyerek van. Bár pontos adatokat még nem ismernek, de az összes áldozat számából kiindulva sajnos erre lehet következtetni - mondta a szóvivő.

Törökországban a legújabb tájékoztatás szerint 3549-re emelkedett a halálos áldozatok száma, így a Szíriában meghalt több mint 1600 emberrel együtt a földmozgás már egészen biztosan több mint 5000 életet oltott ki. A sérültek száma csak Törökországban meghaladja a 22 ezret, és a kormány becslései szerint több mint 13 millió ember lehet érintett az országban.

MTI

Ajánljuk még

Fokozódó nemzetközi helyzet, fokozódó hazaárulás

Vezércikk február 21.
Nehéz elképzelni, hogy zsinórban kétszer is nagy szerencsénk legyen a baloldal személyzeti politikájával. Előbb idevezényeltek egy hibbant, monomániás prédikátort, hogy legyőzze a Fideszt, majd amikor vele kudarcot vallottak, akkor a következő projektre kiválasztották azt a figurát, akinél betegebb pszichéjű nyomorultat elképzelni is nehéz. Magyar Péter varázsa már jó ideje kopik, a láncait letépő őrültre rá kellett küldeni a tartótisztjét is, hogy vigyázzon rá, most pedig a jelek szerint olyan hazaárulást hozott össze a deep state magyarországi irodája és az üdvöskéjük, hogy azt még egy kis időbe telik feldolgoznunk.