
Az ember így elgondolkozik rajta időnként, hogy persze, érdemes szem előtt tartani, éppen mi is történik a világpolitikában vagy Magyarország aktuális közéletében és arról írnia vezércikkeit, de lássuk be, ezek a történések nem éppen kényeztetik el az egyszeri próbálkozót ezekben a hetekben.
Mert a háború ugyan továbbra is zajlik, de a helyzet tragikuma és realizmusa egyben, hogy erről már kevés új dolgot lehet elmondani – a megmerevedett hadállások lassan az első világháborút juttathatják eszünkbe –, Brüsszel továbbra is valami fékezhetetlen társadalomkonstruktőrként próbál mindent és az ellenkezőjét is erőszakkal átalakítani, idehaza meg a baloldal kezd egyre elkeseredettebb próbálkozásokba.
És amikor mégis rávenném magam, hogy jól van, akkor ez utóbbit megéri kissé bővebben is körüljárni, az egész legutóbbi felvonásáról kiderül, hogy mindösszesen 41-en vettek részt rajta. Vicc lehetne máshol, itt valóság: tippre több országgyűlési képviselő vett rajta részt, mint aktivista.
Mert persze biztosan van egy sajátos bája annak, hogy építési területeket rongálnak meg és a romkocsmás “bebaszcsi” előtt elmondhatják, hogy az alapozás rendőri társaságban történt, de azért nem valami izgalmas dolog ez. A helyzet most azt mutatja, hogy az egész sokkal hamarabb fog kifújni a tévészékházas próbálkozásoknál – azok is már hol vannak –, pedig azok akkor egészen komoly bohózatnak tűntek, aztán mára nemigen emlékszik már ezekre azokon kívül senki, akiknek a közélet foglalkozás is. Mielőtt teljesen feledésbe merülne, azért ennek is kialakul valami hevenyészett, nyomokban felismerhetően mégis szabályszerűséget takaró menetrendje: tüntetés valami távolabbi helyen, aztán Nagy Blanka, vagyis bocsánat, Pankotai Lili hadrendbe állít néhány száz embert, akik heveny skandálás közepette meg sem állnak a Várig, ott önmaguk hergelése és a rendőrök dobálása után bontásba kezdenek, végül napfürdőzés/esti italozgatás után távoznak a helyszínről.
Kihagytam valakit, Ildikó?
És itt persze fel lehet emlegetni, hogy mennyi eldobható, papírmasé figurával dolgozik a baloldal, ami eleve totálisan hiteltelenné teszi őket, illetve azt a gondolatot is, hogy ezek alulról szerveződő, spontán tüntetések. Például mindig van egy lány, akit elkezdenek felépíteni, hősként kezelik, állandó vendége a balos sajtónak, tévének, politikai rendezvényeknek, tüntetéseken a fő helyen szónokol, hogy kicsivel később már a legmegrögzöttebb hívek se tudják, kiről is van szó.
Hát emlékszik bárki is arra, hogy mi volt a neve annak a hölgynek, aki a Nem tetszik a rendszer című, méltán fülbemászó dalt énekelte, most már több mint 10 évvel ezelőtt? Tudják, ez volt az aktuális forradalmi Guantanamera azután, hogy a baloldal 8 év hatalom után, pár hónappal a választási vereséget követően szembesült vele, hogy hoppá, ezt tényleg elvesztettük. Ez volt az az alkalom, amikor az addig Gyurcsányt imádók azt mondták, mindennek a teteje, hogy már hónapok óta nincs velünk! Hát emlékszik valaki arra a Nagy Blankára, akiről legutóbb is már több mint egy éve lehetett hallani, amikor a balosok kampányzáróján keservesen sírt, hogy ennyi, kész, vége, ő most már végérvényesen lelép Rómába? Gondolják, más lesz a sorsa Pankotai Lilinek? Meg az utána következő magyar Greta Thunbergnek? Ez a legszomorúbb az egészben.
Olyan, mintha ezeknek az embereknek ne volna családjuk, barátaik, egyebek, akik visszatartanák őket és legalább a többiek hibájából okulva azt mondanák: ne csináld ezt, mert eszköz vagy. Fölösleges a mindenkori Pankotaira mérgesnek lenni. Nem ő találja ki magát és nem ő valósítja meg mindezt a maga valójában. Szakemberek, hivatásos forradalmárok teszik mindezt, akik amint kihasználtak mindent, amit csak lehet, dobják az aktuális hőst.
Ilyen szakember az a Somogyi Zoltán is, aki az amerikai baloldal pénzéből szervezett háborúpárti plakátkampányt, és hogy, hogy nem, miután találkozott Pankotai Lilivel, rá pár napra Pankotai már ugyanazokkal a gesztusokkal és ruházattal hergelt, mint nem olyan régen Greta Thunberg. Vagy ilyen hivatásos forradalmárok azok a momentumosok, akiket Gyurcsány odaküld, hogy teszteljék, mennyi politikai hasznot lehet azzal húzni, ha valóban utcai erőszakra kerül sor. Ezeket nem a futottak még kategóriás Momentum adott arcai találják ki, hanem Gyurcsány, aki már jó ideje megmondta, hogy neki kell rontani a kormánynak, ostrom alá kell őket venni. És mit ad az ég, nem sokkal ezt követően Karácsony Gergely is bekeményített, a kordonbontások meg elkezdődtek.
Így vagyunk most, 2023-ban Magyarországon. A külföldről pénzelt, Popovic- és Alinsky-kézikönyvekkel ellátott beosztottak hol jobb, de inkább sokkal rosszabb színvonalon igyekeznek megfelelni a megrendelőknek, miközben teljesen biztos, hogy legkésőbb 2025-re erre már senki sem fog emlékezni – ahogy nem emlékszik senki sem, legalábbis jó szívvel a tévészékház ostromára sem. Szomorú, kétségbeesett dolgok ezek, de jó látni, hogy már csak ennyit tudnak.
Vezető kép: Pankotai Lili (Fotó: Kurucz Árpád)
Nahát
2023-05-29 at 07:17
Lilike! Majd amikor állásra jelentkezel bárhová, az iskolai végzettségedhez azt fogod beírni, hogy 8 általános. Bruhaha!
angelblind652
2023-05-16 at 09:39
LIBALILI!
jani bácsi
2023-05-12 at 19:08
Grimmbusz!
Tökéletesen igazad van. Mióta mondóm, hogy az Alinsky-Popovics módszert ellenük kellene fordítani, de az eltartott kisújjal nem megy.
Annonim
2023-05-12 at 13:17
Magyarország utálatos képe többek között Pankotai Lili,a fővezérrel Gyurcsánnyal együtt. Sorolható lenne sok más is. Köp, köp, köpköd
Lila
2023-05-11 at 21:43
Ne bántsátok a Down-osokat. Aki ismeri őket, tudja, hogy ők a világ legkedvesebb és legszeretőbb szívű emberei. És – hogy a prózaibb részét is nézzem -, sima gimnáziumban nem tudnak tanulni, legfeljebb speciálisban.
Szóval ezekből következően Lili biztos, hogy nem Down-os, csak a lelki intelligenciája konvergál a nulla felé. Ami viszont a fogyatékkal élők jó részéről pont nem mondható el…
Na, ugye?!
2023-05-11 at 21:21
„– Melyik ellenséget a legnehezebb legyőzni? Melyik a vég nélküli betegség? Melyik ember jó és melyik rossz? A bölcs Pándava megfelelt:
.
– A haragot a legnehezebb legyőzni; a kapzsiság a vég nélküli betegség; jó ember az, aki minden élőlényt szeret; és gonosz, akiben nem él könyörület.
.
A kérdések és feleletek követték egymást:
.
– Mi az elvakultság? Mi a kevélység? Mi a tunyaság? Mi a legnagyobb baj? – Elvakultság az, ha valaki nem látja az igazságot; kevélység az, ha valaki nem cselekszik jót; és a tudatlanság a legnagyobb baj.
.
– Mi a szilárdság? Mi a bátorság? Melyik a legjobb fürdő? Mi a könyörületesség?
– Szilárdság a kötelesség rendületlen teljesítése; bátorság az érzékek megfékezése; a legjobb fürdő, ha a lelki szennytől tisztulunk meg; és könyörületesség az, ha a nálunk gyengébbeket megvédelmezzük.” (Baktay Ervin: Mahábhárata)
.
Ez a kis sutyaerák úgy megy, ahogy jött.
A lényeg Jézus és Buddha tanításában.
Orientál
2023-05-11 at 21:07
Balliberális zöld lumpen élősködő szokás szerint ez a Lilike inkább nem az iskolába járt ,ezért tanévet kell ismételnie.
mutant pig
2023-05-11 at 20:41
Gondolom Lili is az elejétől a végéig végigolvasta a törvénytervezetet és összehasonlította a jelenleg hatályos törvénnyel.
Máskülönben nem k*rvaanyázna ennyire önfeledten, hiszen a liberók mindig is az intelligenciájukról voltak híresek.
Királytigris
2023-05-11 at 19:45
Lilike Down szindrómás idióta. Szánalmas, hogy a sorosi sameszek idiótákat tolnak maguk előtt.
Erre mondják, hogy szegény ember vízzel főz….
Valószínűleg a mutter sem komplett, mert az idiótizmus örökletes betegség.
X2
2023-05-11 at 18:41
Felberelt ri…gyó. Mocskos szuka,hiába ugatsz,utálat tárgya vagy. Tudod hol lenne a helyed? Egy cellában a kanik között.
Tudományos libsizmus
2023-05-11 at 18:20
Ez a szegény leányzó pont úgy néz ki, mintha fiú lenne. Ideális alapanyag.
Egy olvasó
2023-05-11 at 16:11
varga eszter2023-05-11 at 14:19
A leányzóban van egy enyhe fokú down szindróma IS.
A 21 triszómia virít, mely eredetileg mongoloid idióta, szakmaszerűen Down szindróma.
Grimmbusz
2023-05-11 at 15:45
Pankotai Liliék bandája 1: “A május 19-én 16:30-ra meghirdetett tüntetésük Facebook eseményét gyűlöletbeszédre hivatkozva a Facebook törölte ….a Megafon és a kormány annyira fél tőlük, hogy az eseményükre ráküldték a trollhadseregüket. … nem gondolták volna, hogy odáig jutnak majd, hogy egy eseményt megpróbáljanak eltüntetni.”
VS:
Pankotai Liliék bandája 2: “A jobboldali média és jobboldali újságírók közösségi oldalának jelentésére szólított fel Pankotai Lili, a tavaly októberi trágárkodásával hírnevet szerző, a szándékos rendbontásokra kihegyezett tüntetések egyik meghatározó alakjának édesanyja…. célja, hogy minden platformon tiltsák azokat az újságírókat, akik szerinte hazugságokat terjesztenek a lányáról.
Te hát ha ők csinálják, az maga a szent küldetés, ha (szerintük, feltételezhetően) velük csinálják az maga a véres diktatúra.
Nincs több kérdésem, bíró úr. 🙂
Hajdúvitéz
2023-05-11 at 15:37
Hajdúvitéz2023-05-11 at 15:26
Natürlich: Lilike hátsóját egyengetném.
(Sajnos ebben az egy kérdésben nyelvünk nem elég pontos, bár a szövegkörnyezetből ki lehet azért következtetni, hogy kinek a ‘hátsója’ körül “nyelvelünk”….:))))))))))))))))))))
Hajdúvitéz
2023-05-11 at 15:26
varga eszter2023-05-11 at 14:19
A …’csába!!
Kegyed megelőzött.
Pont ezt akartam én is írni!
De azért köszi.
Mondjuk úgy közös nevezőként, hogy kiü/l/t az arcán egyfajta – idiotizmus.
Mindazonáltal én azért egy deresen jófajta friss mogyoróvesszővel egy kicsit egyengetnék a pucér fehér hátsóján… :))))))))))))))))))))
varga eszter
2023-05-11 at 14:19
A leányzóban van egy enyhe fokú down szindróma IS.
szia cia
2023-05-11 at 11:32
“Ilyen szakember az a Somogyi Zoltán is”
— Meg a Kun Béla.
Grimmbusz
2023-05-11 at 11:20
Bocs, én még mindig ott tartok, hogy “Jajajaj, popovicsaliszki” …
Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy ezek a módszerek annyira tökéletesek, hogy évtizedek óta senki semmilyen ellentaktikát/hatástalaítást még csak meg sem próbált kitalálni.
Mindig valaki bejelenti, hogy “jaj, hát éppen meg vagyunk popovicsalisznkizva” aztán szépen hátradől a fotelben és nincs mit tenni.
JPÉ:
1. Csak olyan fegyvert szabad bevetni a másik ellen, amire a támadó immunis/tudja hatástalanítani
2. A “megpopovicsalinszkizés” visszafelé is működne, simán le kellene vetni a fehér kesztűcskét, be lehetne vetni ugyanezeket a trükköket. Merthogy:
3.a. tudják hatástalanítani saját módszereiket, akkor viszont megvan az ellentaktika, nyert ügy.
3.b. ők maguk sem tudják kezelni saját csiki-csuki játékukat, akkor viszont megint nyert ügy.
Vagy leegyszerűsítem?
polizza
2023-05-11 at 10:43
Lila2023-05-11 at 10:32
Valaki azt mondta nekem, nézzem meg jól és észre fogom venni, hogy Lili-Greta-Daniel(Freund) vonásai mennyire hasonló jellegűek.
És úgy tűnik, igen. Van a dologban valami.
Talán a végtelen gyűlölni tudás tükröződik rajtuk.
(Greta T.-ről pl.van olyan fotó, amin kifejezetten borzasztó lélek tükröződik, egészen eltorzult tőle az arca.)
Blanka vonásaira nem emlékszem annyira, hogy el tudjam dönteni, beleillik-e ő is a sorba.
De ne csak róluk beszéljünk, mert akkor elérték amit akartak, ki tudtak tűnni valamivel a tömegből. Ha nem is jó dologgal.
Az az egész csapat, ami ott tombolt, az ugyanilyen, csak nekik kevésbé sikerült központba játszani magukat.
Lila
2023-05-11 at 10:32
Egyre érthetetlenebb, hogy egy ilyen vadkomcsi, überbunkó család miért adta egyházi iskolába a lányát…
Egyébként nem lenne csúnya a Lili, de az a primitívség és gyűlölködés, ami benne van, már most megkeményíti és hátborzongatóvá teszi az arcát. Ez számos baloldali női politikus közös vonása, az egészséges női természet megcsúfolása.
Cuki
2023-05-11 at 10:29
most néztem meg a képeket itt a PS oldalon a fehér ruhás tüntetésről…
mekkora szinész ez a penészvirág Lili ???
már most unom ??
lyukas zokni
2023-05-11 at 10:28
ennek is milyen ostoba tekintete van, mint a többinek.
aladin
2023-05-11 at 10:13
Milyen szülök lehetnek azok akik igy elb……ák ennek a csitrinek az életét. Ennek esze sincs nem tudja felfogni, hogy milyen rosszat csinál magával az élete pályáján, hogy ez a két barom szülö hagyja hogy elronsa az életét. Ezek azt hiszik, hogy ezzel most a lánya milyen nagy dolgot csinál mert ez a szélhámos Somogyi még biztassa. Tévedés már voltak ilyen tagypofáju agitálok és mindegyikböl nagy szar lett semmi. Annyit érnek el vele, hogy a jelenlegi kormánynak biztositják a további 2/3-ot.
polizza
2023-05-11 at 10:02
Nem értek egyet ezeknek a lánykáknak a sajnálgatásával.
Én nem sajnálgatom őket. Életem során, minden korosztályban találkoztam az efféle – bármi áron – érvényesülni akarókkal. Szó szerint bármi áron!
Egy dolog kivételével. A kitartó, szorgalmas, becsületes tanulás/munka kivételével.
Ők az örök nyüzsgők, hangoskodók, feltünösködők, hízelgők, vagy végtelenségig ordináré módon leszólók, másokat irgalmatlanul tönkretevők. Csak azért, hogy ők – érdemtelenül – előrébb/feljebb jussanak.
Szóval nem sajnálom őket!
Most is előttem van Blankuci, amint a – egy politikai!!!! – Kongresszuson világoskék csipke, mélyen dekoltált, miniruhában páváskodik az öreg kecskék között. Lehet saját maga elhitte, hogy ő egy hosszútávon számottevő személyiség?! Minimu remélte, hogy majd ő is, komoly munkamegerőltetés nélkül – ahogy ez a balosoknál mindig is ment, pusztán szájtépéssel – egész életében ebből meg tud majd élni?!
Lilikét meg elég látni, amint a kezében a hangszóróval, végtelenül öntelten, hátát kihúzva, elöl düllesztve vonul és harsogja a mondókáját.
Mintha letett volna már valami értékeset az ország számára. Egyelőre csak azt tudjuk, hogy mocsok módon képes káromkodni. És egyéb????
Egyébként nem kellene minden kiskorúval kesztyűs kézzel bánni. Aki gyilkos, az gyilkos, aki botránykeltő, az botránykeltő……….
Ha valakik szerint még alig beszélni tudva eldöntheti, hogy milyen nemű akar lenni, ami egy felelősségteljes döntés, és következményei vannak – pl a társadalomra nézve anyagi tekintetben, mert nem olcsó dolog és a köz fizeti! -, akkor minden másféle tettéért is legyen felelős, ugyanolyan korától kezdve.
DE! Nagykorúságáig a szülője is kapja meg ugyanazt a büntetést. Majd kicsit – talán – jobban meggondolnák a szülők, milyen elvek szerint nevelik a gyermekeiket. Vagy, mint manapság sokan, sehogy sem nevelik.
Hajdúvitéz
2023-05-11 at 09:40
Én általában véve is iszonyodom a politizáló nőktől.
Pláne a fiatal csitriktől.
A politika valójában a valós fizikai küzdelem folytatása más eszközökkel.
A valós harc meg a férfiak dolga (lenne).
A férfi dolga az, hogy az ellenséget leölje, a javait elvegye és azokat a saját családja: a nője/felesége, és porontyai érdekében használja fel. Etesse, zabáltassa a családját, hogy ők éljenek túl és ne az ellenség.
Ez volt mindig is, amióta világ a világ és ez lesz mindig is.
És ennek a kvintesszenciája ma a: Politika.
Úgyhogy abban a nőknek semmi keresnivalójuk.
Mert amúgy a Politika értük megy.
Május 19
2023-05-11 at 09:23
Az tetszhalottságból felélesztett KISZ-Jugend terroristái május 19-én terrorakciókat akarnak végrehajtani. Valamit kellene már tenni a polgári oldalnak is: szerintem diák-szülő békemenetre lenne szükség!!!!!
nemzeti
2023-05-11 at 09:20
Sajnos ott az anya is hasonló szint.
Felbujtó.
“Mi vagyunk a piócák ” kürtöli Lilike.
Viszont VIPERÁKAT kell a piócák közé engedni,mert
nem értenek a jó szóból.
Gullwing
2023-05-11 at 09:10
Apa, anya is felelős a hüjegyerek(j) viselkedéséért.
Locksmith
2023-05-11 at 09:03
Keljfel Julcsi2023-05-11 at 08:44
Sajnos én is így látom, kedves Julcsi!
Ennek a lánynak már a szülőanyja is egy mocskos szájú kommunista. Így lett nevelve a gyermek is. Amit csinál azt szívből tolja (mert így lett nevelve), a libsi Connection pedig hülye lenne nem kihasználni az ilyen ostoba libát. Pénz nem számít(van dollár dögivel), amíg hasznot hoz futtatják, ha meg már nem kell úgy fogják eldobni, mint egy rongyot. Akkor fog Lilike pofára esni, mikor elfogy a támogatás, és érettségi nuku, szakma nuku, az örökös gyűlölködés miatt kialakult vicsorgó ábrázat miatt az utcára se lesz jó. Ekkor fogja a szülőanyját számon kérni, hogy milyen sorsot kapott tőle.
UFF
Locksmith
2023-05-11 at 08:49
dr. Kolompár Genitália2023-05-11 at 07:39
Nagy részben el tudom fogadni az érvelését, kedves doktor úr(vagy hölgy), pl, hogy miért engedik a csőcseléket védett emberek közelébe? – Amerikában simán lelőnék, ha valaki Biden, vagy Soros telkére szeretne erőszakosan behatolni. A megrongált vagyonelemek(kerítés…stb)miatti kártérítési perek után, meg a gatyájából is kiforgatnák. De, hát az maga a demokrácia! Mi pedig csak mucsaiak vagyunk, nálunk ilyet nem lehet, mert az orrunkra koppintanának demokratákokék. A rabszolgatartók(usa)jogai mindig is más jogok voltak, mint a rabszolgáké(kis elnyomott nemzetek, habár a németek se ugathatnak kedvükre a 45 óta ott állomásozó yenki hadsereg árnyékában). Úgyis mondhatnám: Amit szabad Jupiternek…
Viszont a sajtó kérdésében nem osztom a véleményét. Ha a jobboldali sajtó nem írna róluk(a bal akkor is megtenné),az struccpolitika lenne, és azzal csak azt bizonyítaná, hogy cselédsajtó és csak a Fidesz propagandát tolja. Még nagyobb lenne az igény a balos sajtóra. Mert az ember már csak ilyen. Jobban érdekli egy olyan hír, hogy 41 hülye kretén tünciző mit ökörködik, mint egy boldog családi idill bemutatása.
Igenis írni kell róluk, és az irónia eszközével nevetségessé tenni, a háttérben munkálkodó hazaárulókat meg kihozni a fényre.
Viszont a rongálási költségeket kőkeményen bevasalni, és fogjon rendesen az a ceruza!
UFF
Keljfel Julcsi
2023-05-11 at 08:44
Kedves Pesti sracok! Kerem ne mukodjenek joskent! Ezt a lanyt maskep protezsaljak, es narzisztikus elvetemedett kommunista szulok allnak mogotte. Na meg egy egesz libsi Connection.
Sajnos nem fog olyan hamarosan eltunni, ahogy remeljuk.
tarcsa
2023-05-11 at 08:18
Ha már biztosan olyan hülye vagy, hogy érettségi után nem vesznek föl egyetemre, ha már olyan tehetségtelen vagy, hogy semmilyen faktorban nem leszel rapper sztár, ha már olyan rút vagy, hogy kurvának sem kellesz, akkor még mindig van előtted egy út. Legyél baloldali aktivista, üvöltözzél, káromkodjál, fröcsögjél bárki és bármi ellen és kinyílik a világ előtted. Óriási lehetőség ez Blankácskának és Lilikének. Fölkészül bárki, aki megfelel az előzőekben leírtaknak.
Dusa Lajos
2023-05-11 at 07:47
Szörnyű ez az tüntetés, mert gyerekeket tolnak maguk elé, akárcsak az ütős képekért, akár a gazdasági (ingyen élők) esetében a közvélemény érzelmi megváltoztatása érdekében.
Szörnyű. Saját gyermekeiket miért küldik front-vonalba? Ez már az aljasság Csimbasszója.
Rajzos
2023-05-11 at 07:43
Sugárzik az “értelem” Greta of Hungary leányzóból! Marha kaki színű szerkó jól áll neki! A baloldal kabalafigurája! Csak a feje kisebb mint Blankáé! Nyilván akkor az ész is!
Vánnyadt bácsi
2023-05-11 at 07:41
Na, megy ez latin szavak nélkül is! Csak így tovább!
dr. Kolompár Genitália
2023-05-11 at 07:39
Ezeket a véglényekből a jobboldali sajtó csinál “sztárokat”. Észre sem kellene venni őket. A diliházban sem készül napi riport a bolondok viselkedéséről, – ahogy a ló belében élősködő galandféregről sem.
Sajnálom, hogy sokadszorra kell leírnom. Mindnyájunk etetve van. Úgy látom, a Fidesznek lételeme, hogy fenntartsa azt a helyzetet, hogy legyen kit utálnunk, és a hülyébbeknek legyen kitől félniük. Mi az hogy kordonbontás- kordon rongálás? Egyáltalán miért engedik őket a védett személyek tartózkodási helyének közelébe?
Miért engedik a folyamatos rongálást következmények nélkül? Sajnos a Fidesz és a jobboldali sajtó csinálja a reklámot ezeknek. Nekik köszönhető pl. a Momentum támogatottságának legalább a fele..
Ungarn über alles !
2023-05-11 at 07:04
ez Lilik névre hallgató szülemény minden bizonnyal rettenetesen boldog hogy nem érettségizhet az idén …jövőre meg ugye még Qrvábbul aktivista lesz a választás miatt – azután meg szabad a pálya Italiába, a többi ribanc mellé
Lel
2023-05-11 at 06:53
buta mint dilili azaz momentum…
kukmanyo
2023-05-11 at 06:52
Új hír egy másik lapból. “Senki nem szállít könnygázt Magyarországnak!” Biztos nagyobb szükség van rá Párizsban vagy Berlinben.
Kerekferke
2023-05-11 at 06:48
“Vagy ilyen hivatásos forradalmárok azok a momentumosok, akiket Gyurcsány odaküld, hogy teszteljék, mennyi politikai hasznot lehet azzal húzni, ha valóban utcai erőszakra kerül sor. ”
#
Mint 2006-ban, amikor provokátorok rontottak neki a rendőröknek, provokátor indította be az odakészített, feltankolt harckocsit, a provokátor Toroczkai csalta a Szabadságtérre a Kossuth téren békésen tüntetőket, stb., stb…
Családban mered
2023-05-11 at 06:45
“Olyan, mintha ezeknek az embereknek ne volna családjuk, barátaik, egyebek, akik visszatartanák őket ”
#
Most már a proli anyuci is föltette magát a sínre.
Kerekferke
2023-05-11 at 06:40
Direkt keresik a lárvafejű csúfságokat?