A független média ismét bizonyította függetlenségét – a valóságtól. Jé, most meglepődtem. Ja, nem… Miután megtudhattuk tőlük, az a baj, hogy a migránsok továbbmennek, meg hogy Izrael megtámadta Gázát, múlt héten amiatt reklamált a 444, hogy a gonosz kormány a legszegényebb falvakkal szemben gonoszkodik, mert nem veszünk fel háromezer-háromszáz milliárd forint hitelt az EU-tól. Amiből körülbelül száznegyvenhárommilliárd a Felzárkózó Települések programba került volna.
Fontos leszögezni, a program ettől még működik: több mint hetvenhétmilliárd kerül bele abból a vissza nem térítendő, kétezer-ötszázmilliárdos támogatásból, amit az EU helyreállítási alapja biztosít. A táblázatból láthatjuk, hogy mi mindenre fordítjuk a helyreállítási alapból érkező összegeket. Például nyolcszázötven-milliárdot kap az egészségügy, ráadásul rengeteg pénz kifejezetten környezetvédelmi célokra megy, klímabarát módon kerül felhasználásra.
Persze, jól jönne még háromezer-milliárd, vagy háromezer milliárd… literes víztartály… vagy… mittudomén… De Magyarország csak arra az összegre tart igényt, amit nem kell kamatostól visszafizetni. Fontos tudni, hogy Magyarország nem egyedül döntött így: a huszonhét tagállamból tizenkilenc másik is hasonlóan tett.
Tehát összesen nyolc tagállam választotta a hitelfelvételt. Leginkább a déli tagállamok vesznek fel hitelt, amelyek a csőd szélén állnak, és minden olyan lehetőséget meg kell ragadniuk, ami levegővételnyi időhöz juttatja őket. Amivel sikerül áthidalni a financiális nehézségeket, elodázni a fizetésképtelenséget. Egészen addig, amíg el nem jön a csoda. Vagy az államcsőd. Drukkolunk nekik az elsőért.
Erre költjük az EU helyreállítási alapjának vissza nem térítendő támogatási részét
Jó állapotban a gazdaság
Magyarország – az ellenzék mindenfajta hazudozása ellenére – egyáltalán nincs rossz financiális, vagy gazdasági helyzetben. Az államadóssági ráta valóban magas, nyolcvanegy százalék fölé ugrott hatvanötről, de ez kizárólag a koronavírus-járvány miatt történt, de még így is számottevően alacsonyabb az EU-átlagnál, ami kilencvennégy százalékra ugrott. A magyar adósság szerkezete is sokkal egészségesebb, mint a baloldali kormányok alatt, amikor tíz százalékot is elérő kamatok mellett kellett törlesztenünk a külföldi hitelezők felé. Ma jóval alacsonyabb rátával, jelentős részben hazai szereplők, közöttük állampapírokat birtokló kisbefektetők kezében van a magyar államadósság, 2,34 százalékos hozam mellett. Államcsődnek tehát még az árnyéka sem fenyeget minket. Olyannyira nem, hogy masszív tartalékokkal is rendelkezünk: a szokásos ezermilliárd körüli összeg helyett kétezer-hétszáz milliárd forint áll rendelkezésre a Magyar Államkincstárnál.
És itt még nincs vége: 2021 első negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye 1,9 százalékkal nőtt 2020 utolsó negyedévéhez képest, miközben az elemzők 0,3 százalékos csökkenést vártak, számítva a koronavírus harmadik hulláma miatt bevezetett korlátozó intézkedések negatív hatásaira. Ezekből láthatóan nem sok volt, a magyar gazdaság remekül alkalmazkodott a megváltozott helyzethez. Kicsit leegyszerűsítve és mindennapi tapasztalatokra fordítva: a pincérek elmentek az építőiparba, ott rengeteget melóztak, gazdasági értéket hoztak létre, ezért rendes fizetést kaptak, amit most szépen elköltenek. Többek között azokban az éttermekben, ahová már hülyék lennének visszamenni dolgozni kevesebb pénzért.
Mit tudnak a különböző hitelek?
Na, de hogy jön ez az egész a hitelekhez? Úgy, hogy egész egyszerűen nincs rájuk szükségünk. Nem, szó sincs róla, hogy a hitel önmagában rossz dolog lenne. A beruházási hitelek minden jól működő gazdaság szerves elemei. Amikor hirtelen szükség van egy nagyobb, helyben, szabadon rendelkezésre nem álló összegre, amiből valami olyan beruházás valósulhat meg, ami belátható időn belül megtérül, sőt, profitot is realizál. Ilyen lehet például Paks 2, ami energiát termel, és az energiafüggetlenségünk irányába tett kardinális lépés, vagy a Belgrád–Budapest vasút, amivel az Európa és Kína közötti brutális volumenű kereskedelemben válhatunk nagypályás játékossá. A veszélyes típus az a hitel, amit jóléti intézkedésekre, szociális programokra, felzárkóztatásra veszünk fel, mert azok feneketlen zsákok. Az oda öntött pénz nemhogy nem hozza be az árát, hanem egyre többet visz. Ez nem azt jelenti, hogy ilyen célokra ne kellene költeni, dehogynem. A társadalmi felzárkóztatás, az esélyegyenlőség növelése, vagy épp az oktatás fejlesztése nemcsak gyönyörű liberális szlogenek – még ha azok is –, hanem ha értelmesen csinálják őket, akkor már középtávon is képesek a nemzetgazdaság számára új forrásokat, munkaerőt, tudást biztosítani. A hetvenhétmilliárdos, vissza nem térítendő támogatást épp ezért fordítjuk ilyen célokra.
Kiválóan bizonyítja mindezt, hogy talán sosem láttunk még annyi cigány embert dolgozni Magyarországon, mint az utóbbi években. Úgy tűnik, nem a jóemberkedő civil szervezetek, a könnyen meglopható jóemberkedési alapok, hanem a munkahelyek zárkóztatják fel a marginalizált csoportokat. Tehát nem szeretnénk beruházásokat, valós gazdasági teljesítményt nem produkáló, pusztán felzárkóztatási, életszínvonal-emelési célokat szolgáló hitelt felvenni. Hogy miért? Talán, mert van vele tapasztalatunk. A hetvenes években ilyen hiteleket vettünk fel nyakra-főre, a Nyugat pedig örömmel adta nekünk. Az eredmény: totális eladósodás, üres államkassza. Rendben, ez hozzájárult a kommunizmus bukásához, ezért ne bánjuk, de a teljes összeomlás, a belső piacaink és termelő kapacitásaink teljes kiszolgáltatása volt az eredmény. Az, hogy ezt a nyugati bankok, gazdasági szereplők előre kitervelték-e, vagy csak opportunista módon kihasználták, az maradjon az összeesküvés-elmélet hívők terepe, meg tulajdonképpen mindegy is.
A lényeg, hogy olcsó húsnak híg a leve. És most még azt sem tudjuk, pontosan mennyire híg, ugyanis eddig csak az Európai Központi Bank helyezett ki hitelt, az Európai Bizottság korábban még soha. Ez lesz az első alkalom, de mivel nincs saját pénze, így azt a hitelt, amit az arra jelentkező államok felvehetnek tőle, neki is fel kell vennie valahonnan. Mégpedig a piacról. Mivel még sosem vett fel hitelt a piacról, így azt sem lehet tudni, mennyiért adnak neki a hitelezők. Vélhetően valahol az eurózóna kamatszintjéhez közel, ami valóban nem túl magas, így néhány tized százalékon várható. Az EU-hitel tehát valóban olcsóbb, mint a kínai, de ha arra vesszük fel, hogy eltapsoljuk, akkor a végén sokkal drágábbra jön ki.
Az EU egy kiváló alapgondolat
Arról nem is beszélve, hogy milyen feltételek csatolódnak hozzá. Az EU egy nagyszerű közösség, amely megteremtette egyrészt Európa politikai-társadalmi, és nem utolsósorban katonai stabilitását, tartós békét hozva. Másrészt lehetővé tette a tőke és a munkaerő szabad áramlását – szebben fogalmazva: a szabad utazgatást az országok között –, de nem az a jóságos nagybácsi, aminek Dobrev Klára és csapata imádja beállítani. Az EU nem segít, nem támogat, nem jótékonykodik, nem ad, hanem kölcsönös – legalábbis jó esetben kölcsönös – érdekek mentén üzletel. Például a rendszerváltáskor nagyjából a beáramló európai tőkének köszönhetően sikerült elkerülnünk az államcsődöt, de ennek nagy ára volt. A piacunkat teljes mértékben át kellett adni.
Nosztalgiázzunk egy kicsit. Fotó: Facebook
Leegyszerűsítve, de szemléletesen: fillérekért megvették a gyárakat, a zsúrkekszet onnantól a Bahlsen gyártotta, majd szépen megszüntette, és helyette már a saját termékét, a Leibniz-et árulta nekünk. Ami egyébként nagyon finom, de a zsúrkekszhez képest a fasorba’ sincs, vagy például igent kellett mondanunk az EU közös agrárpolitikájára. Ami azt jelenti, hogy a kelet-európai gazdák feleannyi állami támogatásban részesülnek, mint francia vagy német társaik, viszont ugyanazon a piacon kell versenyezniük. Az odáig stabil helyzetükhöz képest tehát versenytársak jelentek meg, akik olcsóbban tudják árulni a termékeiket, vagy legalábbis ugyanolyan áron, és még mindig sokkal jobban járnak, mert egy csomó állami pénzt kapnak mellé. És akkor még vannak a különböző politikai feltételek, követelések, amik egy hitellel együtt járhatnak: hogy adjuk el a közműveinket a franciáknak, hogy ne rendezzünk olimpiát, mert azt is a franciák akarnak, hogy fogadjunk be pár tízezer migránst, vagy hogy állítsunk fel egy olyan ügyészséget, amit Brüsszelből irányítanak, és politikai megrendelésre lehetetleníthet el bármikor neki nem tetsző politikai vagy gazdasági szereplőket. Ahogy teszi azt például Romániában.
Na, ezért nem rohanunk mindenféle hiteleket felvenni. Mert nincs rá szükségünk, mert nem akarunk eladósodni, különösen úgy, ha az uzsorás még a tökünket is szorongatja, és ő akarja eldönteni nemcsak azt, hogy mire költjük, hanem azt is, hogy közben hogyan viselkedjünk.
Vezető kép: MTI/EPA/Olivier Hoslet
Facebook
Twitter
YouTube
RSS