Pesti Srácok

Az EU több, mint 33 millió eurós egészségügyi segélyt ajánl fel Libanonnak

Az EU több, mint 33 millió eurós egészségügyi segélyt ajánl fel Libanonnak
Bejrút, 2020. augusztus 5. A bejrúti kikötőben történt hatalmas robbanás egyik sebesültjét viszik 2020. augusztus 4-én. A detonáció következtében legkevesebb 78 ember életét vesztette, több mint négyezren megsebesültek. A robbanások okát nem tudni. MTI/EPA/Dar Al Mussawir/Ibrahim Dirani

Az Európai Bizottság több, mint 33 millió eurót (mintegy 11,6 milliárd forint) mozgósít a sürgős egészségügyi igények kielégítésére, az orvosi ellátás támogatására és a szükséges felszerelések beszerzésére Libanonban – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön.

Az uniós bizottság elnöke Hasszan Diab libanoni miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetését követően kiadott közleményében arról tájékoztatott, hogy a tűzoltók, a túlélők után kutató keresőkutyák és az unió Kopernikusz műholdas rendszerének rendelkezésre bocsátása mellett az unió a vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris anyagok területén jártas szakértői csoportok szolgálatait ajánlja fel. Katonai hajókat, helikoptereket küld a térségbe a gyógyellátás gördülékenyebbé tétele, a sebesültek és rászorulók, valamint az orvosi és védőfelszerelések szállításának megkönnyítése érdekében. Azt közölte, hogy az uniós bizottság fontolóra veszi a folyamatban lévő humanitárius segítségnyújtás fokozását a szükségletek értékelésétől függően. Szakértők és a felszerelések lehetséges mozgósítását a keletkezett kár mértékének felmérésére, valamint a veszélyes anyagok, például azbeszt és egyéb vegyi anyagok kezelésére.

Von der Leyen kiemelte, hogy az uniós bizottság készen áll, hogy megvizsgálja, miként fokozhatná kereskedelmi kapcsolatait, egyebek mellett a vámkezelés területén. Felajánlotta az EU segítségét a Bejrút újjáépítéséhez szükséges teljes körű értékelés elvégzéséhez, valamint az ahhoz szükséges gazdasági támogatás felszabadításához. Az uniós bizottság elnöke hangsúlyozta: az Európai Unió nagy jelentőséget tulajdonít Libanon egységének és stabilitásának, amelyek szavai szerint mind az ország, mind pedig a régió szempontjából rendkívül fontosak. Kiemelte: Libanon számára a tragikus esemény alkalmat kell teremtsen arra, hogy a politikai erők egyesítésék erejüket az országot érő kihívások kezelése érdekében.

A bejrúti kikötőben kedd este történt robbanás következtében legkevesebb 137 ember életét vesztette, hozzávetőleg ötezren megsebesültek, 200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek. A hatóságok szerint egy korábban elkobzott hajó vegyianyag-rakománya robbant fel.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Dar Al Mussawir/Ibrahim Dirani

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.