Pesti Srácok

Az Európa jövőjéről szóló vitán tízezren vettek részt, azt mégis komolynak tartják, de a milliós részvételű nemzeti konzultációt nem (Videó!)

Az Európa jövőjéről szóló vitán tízezren vettek részt, azt mégis komolynak tartják, de a milliós részvételű nemzeti konzultációt nem (Videó!)

„Nemzeti szuverenitás vagy Európai Egyesült Államok? – Magyarország jár az élen a nemzeti érdekek védelmében az Európa jövőjéről szóló vitában” címmel tartott sajtótájékoztatót csütörtökön az Alapjogokért Központ. Ebben a tavaly májusban indított vitában – amelyet a francia elnök kezdeményezett – az európai emberek mondhatják el, hogy milyen irányba akarják elmozdítani az EU-t. Az Alapjogokért Központ álláspontja az: a vitát azért indították, hogy alapot teremtsenek a közösség föderalista irányú elmozdításának. Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója, Kovács István elmondta, hogy körülbelül tízezren vettek részt ezen az európai vitán, ami egy nagyon alacsony szám, hiszen több százmillióan élnek itt, mégis legitimnek tartják a kezdeményezést, de például a magyar kormány által indított nemzeti konzultációt – amelyen milliós nagyságrendben vettek részt az emberek – nem veszik komolyan, ezért nem csoda, hogy a „háziversenyen” a föderalista eszmék nyertek nagy számban teret, de május elejéig még lehet szavazni.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?