Pesti Srácok

Az Európai Parlament fenntarthatóbb repülőgép-üzemanyagok használatát szorgalmazza

Az Európai Parlament fenntarthatóbb repülőgép-üzemanyagok használatát szorgalmazza

Az Európai Parlament (EP) plénuma csütörtökön állásfoglalást fogadott el, amelyben azt szorgalmazza, hogy az európai uniós tagországok repülőgépei és repülőterei nagyobb arányban használjanak fenntartható üzemanyagokat a légi közlekedésből származó kibocsátások csökkentése és Európa 2050-re tervezett klímasemlegessé válása érdekében.

Az uniós parlamenti képviselők szeretnék elérni, hogy 2050-re az EU repülőterein a repülőgép-üzemanyagok 85 százaléka fenntartható legyen, túlhaladva az Európai Bizottság eredeti, 65 százalékos javaslatát. Az állásfoglalást megszavazó képviselők is egyetértettek azzal a javaslattal, hogy bizonyos állati eredetű biomasszából előállított üzemanyagokat korlátozott ideig, 2034-ig még bevonhassanak a légi közlekedés üzemanyag-összetételébe, azonban kizárták a takarmány- és élelmiszernövény-alapú, valamint a pálmaolajból, szójaszármazékokból és szappanalapanyagból származó üzemanyagok használatát, mivel ezek véleményük szerint nem felelnek meg a javasolt fenntarthatósági kritériumoknak.

Az EP többsége szerint továbbá a megújuló villamos energia és a hidrogén üzemanyagként való használata fokozatosan hozzájárulhat a légi közlekedés szén-dioxid-mentesítéséhez. Az uniós parlament szabálytervezete előírná az uniós repülőterek számára, hogy könnyítsék meg a légi járművek üzemeltetőinek hozzáférését a fenntartható üzemanyagokhoz, egyebek között a hidrogén- és elektromos üzemanyag-utántöltését segítő infrastruktúrával. Az uniós képviselőtestület emellett egy, a 2023–2050 közötti időszakra szóló repülési alap létrehozását is javasolja, amely felgyorsítaná az ágazat szén-dioxid-mentesítését, és támogatná a fenntartható repülőgép-üzemanyagokba, az innovatív meghajtási technológiákba történő beruházásokat.

Meg kell akadályozni a költségeknek az utasokra való hárítását

PestiSracok facebook image

Deli Andor, a Fidesz EP-képviselője az állásfoglalásról szóló csütörtöki vitában kiemelte: meg kell akadályozni, hogy a drágább fenntartható üzemanyagok miatt a légitársaságok az utasokra hárítsák a megnövekedett költségeiket. Véleménye szerint olyan jogszabályra van szükség, amely végrehajtható és kiszámíthatóságot biztosít az ipari befektetések szempontjából.

– húzta alá a fideszes politikus.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Martial Trezzini

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.