
Egy, a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezethez köthető magyar fiatalt fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK) – mondta a TEK főigazgatója az M1-en hétfő este. Úgy tudjuk, a férfit a Nemzeti Nyomozó Iroda közösség elleni uszítás bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként, akit a bíróság múlt héten le is tartóztatott.
Hajdu János a napokban történtekről kifejtette: ez az ügy összefügg a júniusban elfogott, magát iszlamistának valló, fiatal magyar férfi ügyével, aki többféle terrortámadást tervezett Magyarországon. V. Kende kommunikációelemzése során találták meg beszélgetését a most elfogott T. Dominikkal. Ezzel egyidőben a német rendőrségtől is érkezett információ, miszerint a férfi különböző dzsihadista harcra buzdító anyagokat osztott meg online. A németek a TEK-nek azt az információt adták, hogy Magyarország tekintetében is beazonosítottak egy személyt, aki 2018 és 2019 között összesen 18 file-t töltött fel az internetre. Radikális tartalmuk miatt ezeket a szolgáltató kiszűrte és eltávolította az oldalról. Ennek ellenére a hatóság le tudta menteni az adatokat és azokat továbbította a TEK számára. A férfi IP-címét azonosították Magyarországon, ráadásul a férfinak az egyik közösségi oldalon is fellelhető volt a profilja, amelyből a lakhelye is kiderült. T. Dominik több mint ezer fájlt mentett le a legkegyetlenebb kivégzési módokról, terrorpropagandáról. A férfi olyan oldalakat is elért, amelyekhez rendszergazdai hozzáférés szükséges – mondta a TEK főigazgatója, aki kérdésre megerősítette: az Iszlám Állam propagandacsatornájáról van szó.
A főigazgató szerint T. Dominik nem tartott a radikalizálódás és merénylettervezés folyamatában még olyan messze, mint V. Kende, de ha most nem fogják el, “egyenes út” vezetett volna odáig.
A főigazgató elmondta: a 23 éves, magát muszlim vallásúnak valló férfi magyar, édesapja is Magyarországon született, de családja algériai gyökerekkel rendelkezett. A fiatalnak nagyon nehéz a családi háttere – emelte ki, megjegyezve: a terrorszervezetek pont az ilyeneket keresik, akik reményvesztettek, úgy érzik, senkik. Úgy tudjuk, a férfit a Nemzeti Nyomozó Iroda közösség elleni uszítás bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként, akit a bíróság múlt héten le is tartóztatott.
Hajdu Jánost annak kapcsán kérdezték, hogy egyre aktívabb az online térben a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet. Kiemelte: a terrorfenyegetettség nem szűnt meg, átalakult. Az online radikalizáció nyomán sokkal gyorsabb elkövetések vannak. Ha egy fogékony fiatalt elérnek, utána napokon, heteken belül merényletet hajthat végre. Egészen addig viszont a hatóságok, családjuk, környezetük számára is láthatatlanok lehetnek. Elképzelhető, hogy csak az elkövetés napján jelenik meg az online térben, ezért is nehéz a merényletek megakadályozása – fejtette ki. A TEK főigazgatója szerint szinte minden az interneten zajlik. Hangsúlyozta: az európai közösség felkészült a terrorveszély kezelésére.
Orientál
2021-10-05 at 16:07
Bidenék Merkelék Gyurcsányék Dobrevék Karácsonyék Sorosék Szabó Tímeáék Jakabék von der Leyenék Fekete-Győrék Szélék Csehék …. balosok zöldek szélsőséges egyéb jobbikosok miattatok terjed a hazai szélsőséges kommunista és veletek együtt a fasiszta , muszlim ideológiátok.
Zoltai Guszti
2021-10-05 at 16:02
Cipő
Nem.Ennyit arról mit számít hogy valaki itt születik vagy itt él….ezeket 20 genrációsan se tudod a baromságról leszoktatni állandóan viszasompolyognak ugyanabba a középkorba.
na ezért se érdemes beengedni senkit.
Mi még az európai népekkel is megszívtuk Trianon kapcsán a Török beteklepítás után 300 évvel.Mit vársz akkor egy Töröktől, Kurdtól, vagy Algériaitól?
Itt van a Csokis, annak az apját de megérte befogadni! Ideje lenne ezt az ösztöndíj programot jobban kontrollálni.Most szívjuk meg a szocialista barátság vívmányait…
Neaddfel
2021-10-05 at 15:22
“Az Iszlám Államhoz köthető magyar férfire csapott le a TEK.”
***
Tisztázzunk valamit, itt NEM (!) egy MAGYAR férfiről van szó, hanem egy magyar állampolgárról !!!
A kettő nem ugyanaz.
Vannak akik állítólag már 700 év óta itt élnek és mégsem váltak magyarrá !!!
Szóval ha most engedünk Brüssszelnek, vagy hatalmat adunk az ellenzéknek (ami ugyan az) akkor az ilyen jellegű problémáink csak sokasodni fognak.
Vladtepesch
2021-10-05 at 12:56
Az iszlám vallás maga a terrorizmus.
Valójában a terrorizmus vallása.
Egyetértek azzal a kommentárssal, aki az iszlám betiltását javasolta.
Amennyire a Szcientológia nem vallás annyira az iszlám egy bűnvallás.
Nincs más megoldás.
Nickname-adóm annak idején tudta, hogy hogy kell a muszlimokkal bánni – megjegyzem az egyik ősöm és ez nem vicc!
kbandi1
2021-10-05 at 12:52
khm 10:36
Na ezért hülyeség a haladó balosok (újszerű libsik, akiknek a liberalizmushoz semmi közük sincs), nyekergése a bevándprlók integrációjáról. Most már Merkel Mutti is beismerte, hogy az integráció csak egy blöff, még a jelei is alig mutatkoznak.
Karón varjút, de bevándorlót? Na ne!
Cipó
2021-10-05 at 12:48
NEM magyar. Arab. Algériai mocsok. Ennyit arról, hogy engedjük be a migráns hordalékokat.
Bulldog Orange
2021-10-05 at 11:49
Megértőnek kell lenni! Tarkón kell lőni, a muszlim vallást pedig be kell tiltani! Majd akkor lehet engedni nekik, ha az összes kopt keresztény templomot, imahelyet visszaépítették, és a keresztény üldözést befejezték!
gyozo2018
2021-10-05 at 11:34
Biztos vannak még.
Már a 70-es években is összeadták magukat a kis libancok a muszlim diákokkal.
Azok odébb álltak, Nyugatra, ezek meg itt maradtak a félvér kölkeikkel.
accept
2021-10-05 at 11:22
Mindentudó
szálkásfejü fakaró
drogos 0
accept
2021-10-05 at 11:19
Ez még csak a kezdet !
Lopakodó EU jogáĺamiság és értékek!
Az “erederi” már utban van európa felé
DörrögZuldán
2021-10-05 at 10:45
A 80-as években, a kollégiumban, pár szobával odébb lakott egy erős 30-as iraki (őkelme határozta meg így származási helyét) fickó, aki kinyilatkoztatta, hogy kommunista. Az egyszeri hallgató meg szalonnát kért tőle (hisz ugyebár komcsi, tehát nem hívő), de erre meg az volt a válasza, hogy muszlim. Mindazonáltal a helyi koleszos legenda szerint meglehetős hosszúra nyúlt a tanulmányi időszaka, itt és most le nem írt, de feltehető okokból.
khm
2021-10-05 at 10:36
Az algériai diákok utódja.
Hogy hágja meg a Bumedlien elnök,aki ezeket ideküldte. Sokan itt maradtak inkább,mint hogy otthon vízmérnökösködnének a köz javára amelyik ideküldte őket.
Csak a szokásos. Idejön,lébecol,valamennyit tanul is,aztán elveszi egy helyi nő. És ezzel letelepül.
Nem kis idő míg beilleszkedik,de ők még megpróbálják. Az utódaik,viszont állandó sértődöttség állapotába kerülnek. Na ott kezdődnek a bajok.