Pártja külügyi szakértőjeként kapott diplomata útlevelet a csütörtökön a magyar-ukrán határon cigarettacsempészet közben lebukott Legény Zsolt, akitől a történtek után azonnal megvált az MSZP, ahogy a tisztségeitől – például az Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsának elnöki posztja – is megfosztották. A Külgazdasági és Külügyminisztérium a történtek visszavonta Legény diplomata útlevelét. Egyelőre nem tisztázott, hogy a volt politikus ellen Ukrajnában vagy Magyarországon indítanak büntetőeljárást a hatóságok.
Az MSZP külügyi kapcsolati szakértőjeként kapott diplomata útlevelet pártja kérésére a csütörtökön a magyar-ukrán határ túloldalán cigarettacsempészet közben lebukott Legény Zsolt – közölte pénteki Facebook-bejegyzésében a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenéséért felelős államtitkára. Menczer Tamás kiemelte, hogy a tárca nem tekinti politikai kérdésnek a hasonló dokumentumok elbírálását és kiadását, ezért természetesen teljesítették az ellenzéki párt kérését. Az államtitkár kiemelte, hogy a csütörtökön történtek miatt Legény Zsolt diplomata útlevelét még aznap visszavonták. Posztjában Menczer Tamás megjegyezte:
Azt, hogy a cigarettacsempészet mennyiben segíti a baloldal „külügyi kapcsolatait”, nem pontosan értem…
Az, hogy Legény Zsolt gyakorlott cigarettacsempész volt-e, egyelőre nem világos. Kárpátaljai forrásokból a PestiSrácok.hu úgy értesült, hogy az amúgy évtizedek óta olajozottan működő illegális üzlet sokak számára jelent extra bevételt az európai értelemben nevetségesen alacsony ukrajnai bérek mellett, azt ugyanakkor informátoraink kiemelték, hogy még a gyakorlott csempészek is legfeljebb egy-két, tízes csomaggal próbálkoznak a Beregsurány-Luzsanka határátkelőnél. Legény ehhez képest egy kis dobozos furgonnal érkezett oda, amelynek hatalmas csomagtere tele volt cigarettával. Mint arról korábban beszámoltunk, Legény Zsoltot nem hagyta az út szélén az MSZP: amikor a politikus a 2010-es országgyűlési választáskor nem került be a parlamentbe, pártja bőkezűen kistafírozta jól jövedelmező tanácsadói szerződéssel az ínséges időkre. Kérdés, hogy az MSZP később kért-e valami cserébe a segítségért, ahogy Virág elvtárs tette Pelikán gátőrrel.
Forrás: Facebook/PS; Fotó: mszp.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS