Az önkéntes mentő, aki úgy érzi, ő a nyertese annak, hogy segít az embereken – Interjú Ozsváth Kálmánnal
Kezdetben azt hittük, a koronavírus-járvány afféle keleti dolog, ami tőlünk messze van, talán el sem ér majd idáig. Sajnos nem így történt. Már több mint egy év eltelt azóta, hogy az első fertőzöttet regisztrálták Magyarországon is, azóta pedig már ott tartunk, hogy a harmadik hullámot szenvedjük el. Az egészségügyben dolgozók óriási kihívások előtt állnak ezekben a hónapokban. Arról, hogy milyen megpróbáltatások érik őket naponta, mi tartja bennük az erőt ahhoz, hogy ne adják fel a küzdelmet, és ez az időszak milyen lelki nyomokat hagyhat maga után, Ozsváth Kálmánt kérdeztük, aki az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) önkéntes gépkocsivezetője és Újpest kormánypárti önkormányzati képviselője. Ozsváth a PestiSrácok.hu-nak felidézte a pandémiában átélt legnehezebb napját is.
Hány éve mentőzöl és miért vágtál bele?
Az OMSZ kommunikációs osztályán kezdtem a mentőkkel dolgozni még 2016-ban, de már azokban az időkben is sokat jártam ki esetekhez, mert annak a híve vagyok, hogy akkor tudok hiteles tájékoztatást adni, ha ízig-vérig benne vagyok a rendszerben és látok, tudok mindent. Ezután jött egy kétéves szünet, majd visszamentem önkéntes mentőgépkocsi-vezetőnek, ezt csinálom most is. A motivációm pedig az embereknek segítés, a gyógyítás volt.
Gondoltad volna, hogy lesz a karriered során ilyen kemény megpróbáltatás, mint amilyen most, a járvány időszakában van?
Sosem gondoltam, hogy egyszer ekkora szükség lesz a mentőkre, az egészségügyben dolgozókra, mint manapság. Az első koronavírusos eseteknél volt bennem némi félelem, hiszen addig csak a filmekben láthattunk olyat, hogy szkafanderben kell kimenni egy-egy esethez. A környezetem féltett is, és azt javasolták, hogy a vírus idején hagyjak fel az önkénteskedéssel, de én úgy éreztem, hogy most van rám a legnagyobb szükség.
Az egészségügyben dolgozók már megkapták az oltást, de volt, amikor még védelem nélkül jártatok ki koronavírus-gyanús esetekhez. Nem féltél? Nem volt benned az, hogy a saját egészségem fontosabb?
Az első hullám idején tartottam ettől az egész helyzettől, de az esetek nagy részében tudjuk, hogy milyen beteghez megyünk, mi várhat ott ránk, ezért az óvintézkedéseket betartjuk, a védőfelszerelést felvesszük. Úgy gondolom, még mindig nagyobb biztonságban vagyunk ilyenkor, mint amikor sokan vagyunk a kisboltban, az utcán, vagy a metrón valaki után megfogjuk a kapaszkodót. A mentőautókat és magunkat is folyamatosan fertőtlenítjük, ami korábban is így volt, de most erre még nagyobb hangsúlyt fektetünk.
Mik a tapasztalataid? Az emberek már az első rosszullétnél hívják a mentőket vagy csak akkor, amikor már nagy a baj?
A járvány előtt rengeteg olyan esethez riasztottak minket, amelyek indokolatlanok voltak. Gondolok itt olyanokra, hogy egy kisgyerek papírral elvágta az ujját, vagy egy túlsúlyos ember nem tud visszamászni az ágyába. Természetesen kimentünk, de egy szakképzett mentőápolót, vagy mentőorvost felesleges ilyen szituációkhoz riasztani, mert a tényleg komoly, életbevágó esetekhez ilyenkor nem tudnak kimenni. Tavaly márciusban viszont az emberek teljesen érthető módon nagyon rémültek voltak, nem merészkedtek nagyon az utcára sem, és az esetszámok is lecsökkentek. Most a harmadik hullámban viszont rengeteg hívást kapunk és nagyon súlyos koronavírusos esetekhez is kimennek a mentők.
Mi volt a legemlékezetesebb eset, amihez hívtak az utóbbi egy évben?
Nemrég voltunk egy ötven év körüli koronavírusos nőnél, akinek nagyon leesett az oxigénszintje, ráadásul folyamatosan csökkent – ez azért is veszélyes, mert egyik pillanatról a másikra megfulladhat – és láza is volt, ami tipikus koronavírus-tünet. A lánya hívott minket, ennek ellenére a beteg nem akart kórházba menni, ezért el kellett neki magyarázni, ha otthon marad, akkor meghalhat. Ilyen esetben nagyon kell sietni, volt olyan, hogy Újpalotáról a Honvéd Kórházba beértünk hét-nyolc perc alatt.
A folyamatos fertőzöttségi és halálozási adatok ellenére még mindig vannak, aki azonnal kinyitnának mindent, akik nem kérnek az oltásból, és olyanok is akadnak, aki összeesküvés-elméletként tekintenek erre a járványra. Miért van ez?
Ezt a járványt nagyon komolyan kell venni, ami a híradásokban van, az nem kamu, tényleg sokan szorulnak ellátásra és rengetegen vannak kórházban. Az ellenzék ezt bagatellizálja, nekem meggyőződésem: az, hogy ma Magyarországon csak ekkora az átoltottság és ilyen nagy számban halnak meg emberek, vagy kapják el a vírust, nagy mértékben az ellenzéknek is köszönhető. Félrevezetik, dezinformálják az embereket és még kétségeket is keltenek bennük például a különféle országokból érkező oltóanyagokkal kapcsolatban.
Volt olyan pont, hogy azt mondtad feladom, nem bírom tovább?
Még a mentőszolgálatom kezdetén egy nagyon súlyos buszbalesethez riasztottak minket, és amit a helyszínen tapasztaltunk, az a látvány borzasztó volt, nem szívesen idézem fel. Több gyermek a helyszínen meghalt, ruhadarabok kilométereken keresztül. Akkor egy kicsit elgondolkodtam. A segíteni akarás viszont erősebb bennem és aki ebben nincsen benne, lehet, hogy ezt nem tudja igazán átérezni. Néha a kollégák is furcsán néznek rám, hogy miért vállalom önkéntesként ezt az egészet, de én szeretem ezt csinálni, hiszen ez egy hivatás.
Milyen lelki nyomot hagyhat az emberekben ez az időszak? A folyamatos félelem, a bezártság, a tudat, hogy a kórházak is tele vannak betegekkel.
Biztos, hogy fog nyomot hagyni az emberek lelkében, de meg kell érteni, hogy a szabadságuk korlátozása az ő érdekük. Ha ez nem lenne, még ennél is több beteg lenne. A nyugati országokban láthatjuk, hogy mi történik, ha nem tartják be az emberek a szabályokat, ha kimennek a tengerpartra, ha elmennek bulizni. Most annak van itt az ideje, hogy kicsit magunkba nézzünk, elmenjünk olyan helyekre kirándulni, amit kevesen látogatnak, ne csak a Normafában és a Hármashatár-hegyben gondolkodjunk.
Te igénybe veszed a mentőknek biztosított pszichológiai segítség lehetőségét?
Van nálunk állandó pszichológus, aki segít lelkileg átvészelni a nehéz időszakokat és felételezem, hogy ebben a mostani időszakban még nagyobb szükség van rájuk, de én nem élek ezzel a lehetőséggel. A lelkem ápolásában nekem a Jóistenbe vetett hitem segít.
Büszkén fogsz erről az időszakról, a helytállásáról mesélni majd az unokáidnak?
Nem ezért csinálom, de nyilván jó érzés lesz majd visszagondolni, hogy igen itt voltam és segíthettem. Úgy érzem a mentőzésből és az emberek segítéséből én sokkal többet kapok, mint amennyit adok.
Vezető kép: Facebook/Ozsváth Kálmán
