
Közeleg a tél és Ukrajnának nincs mivel fűtenie és nincs miből áramot termelnie. Oroszország már nem szállít földgázt, és blokkolta a szén tranzitját is, és az ukrán szénbányák se termelnek, mert azok a szakadárok által ellenőrzött régióban, a Donbas-ban találhatók. Az atomerőművei szintén orosz fűtőelemekkel üzemelnek, amely esetben szintén felléphetnek “ellátási zavarok”. Ha a téli átlaghőmérséklet -10 fok alá zuhan, akkor feltehetően az ukrán áramrendszer összeomlik. És ha ez nem elég, akkor küszöbön áll az államcsőd, hiszen Ukrajna és az IMF közti tárgyalások megszakadtak, és Kijev már fizetési moratórium bevezetését fontolgatja.
Oroszország a jelek szerint mindent megtesz azért, hogy destabilizálja Ukrajnát, aminek elsődleges eszköze az energiaellátás. Mint ismeretes, már elkészült az Északi Áramlat 2 és a Turkstream gázvezetékek. Így Ukrajna kihagyható a Nyugat-Európába irányuló gáztranzitból, ami az ország számára tetemes bevételkiesést eredményez, másrészt stratégiailag is leértékelődik. A Gazprom évtizedek óta súlyos dollármilliárdokat fizetett Ukrajnának, hogy használhassa a területén áthaladó gázvezetéket.
Ennek most úgy tűnik, hogy vége. Ahogy Volodimir Zelenszkij fogalmazott az amerikai látogatása során:
Nem lesz miből fizetnünk az ukrán hadseregnek.
Továbbá Putyin 2019-ben kijelentette, hogy amint az Északi Áramlat 2 működőképes lesz, akkor azután a Gazprom már többé nem fogja használni az ukrán útvonalat. Az ország azonban nyugatról sem fog kapni földgázt, mert Moszkva szabályozni fogja, hogy Ukrajna szomszédai mennyi gázt kapnak az Északi Áramlat 2-től. Ennek révén eléri, hogy ne legyen olyan többletmennyiség, amelyet Kijevnek továbbadhatnak.
Szénhiány fenyeget
Az energiahiány azonban nemcsak Ukrajna gázszektorát érinti, hanem kiterjed más szektorokra is. Oroszország megtiltotta a szénexportot és blokkolta a tranzitot is, így például Kijev Kazahsztánból sem vehet mostanság szenet. Ez azért katasztrófa, mert Ukrajna villamos energia termelésének negyedrészét a szén adja. Továbbá az ország szénbányái jórészt a Donbas régióban találhatók, amelyek jelenleg orosz barát szakadárok ellenőrzése alatt vannak, és ahol szintén leállt a termelés. Ezért Ukrajnának, ha tetszik, ha nem, valahonnan máshonnan kell szenet importálnia. Jelenleg az USA-ból vásárolja meg a hiányzó szénmennyiség egy részét, de ez kevés és drága is.
Az atomerőmű ukrán, de a dúsított urán Oroszországból jön
Ukrajna jelentős atomenergetikai bázissal rendelkezik, ám ez az ágazat is erősen függ Oroszországtól. A legtöbb reaktor orosz fűtőelemekkel működik, és az elhasznált anyagokat Oroszországba küldik vissza. Igaz, hogy az ukrán nukleáris üzemeltető, az Energoatom és az amerikai Westinghouse között fokozatosan bővül az együttműködés, azonban tizenöt atomerőművi blokkból kilenc továbbra is orosz üzemanyagtól függ. Az Egyesült Államok és Ukrajna között szeptemberben aláírt egy megállapodást egy korábban félbehagyott atomreaktor befejezésére és további négy megépítését tervezi. A projektet a egyébként a Westinghouse és az Energoatom valósítja meg. Ám az ügylethez sürgősen szükség van egy központi nukleáris hulladéktárolóra, amelyen az amerikai Holtec cég 2017 óta dolgozik . A projektnek azonban jelentős nehézségei vannak, és továbbra sem világos, hogy a kormány eredménytelensége vagy Moszkva beavatkozása akadályozta-e meg a tároló üzembe helyezését. A tél közeledtével Oroszország katonai nyomást gyakorol Ukrajnára és közben csökkenti az energiaellátást. Úgy tűnik, hogy Volodimir Zelenszkij elnök ebben a helyzetben az alacsony villany tarifák fenntartására törekszik. Ezzel egyébként nem a nép érdekeit védi, hanem az alacsony energiaárakban érdekelt oligarchák kegyeit keresi. Az örökös politikai belharcok, az oligarchák közötti médiaháborúk és a hazai puccskísérletekkel kapcsolatos vádak, valamint a kudarcos energiapolitika aláássák Ukrajna stabilitását és államiságát. Tovább gyengíti a gazdaságot és elősegíti a társadalmi nyugtalanságot, amelyet Oroszország a maga javára használhat ki.
Az államcsőd is bekövetkezhet
De a küszöbön álló energiakatasztrófa hatása jelentéktelennek fog tűnni, ha bekövetkezik az ukrán államcsőd. Igen, ez is hamarosan megtörténhet. Már hónapok óta zajlanak a tárgyalások az IMF-fel, de egyelőre nincs semmi kézzelfogható eredmény. Ha pedig nem lesz megállapodás és újabb hitelek, akkor Kijevnek hamarosan elfogy a pénze, és nem tudja majd fizetni a lejáró tartozásait, és kénytelen lesz fizetési moratóriumot bevezetni. Persze az IMF is a régi nótát fújja, és egy háborúban álló országtól gazdasági szerkezetátalakítást követel. Ha erre meg is lenne a politikai akarat, a katasztrofális társadalmi helyzetben úgysem lehetne reformálgatni. Kijev és az IMF közti tárgyalások jelenleg leginkább a süketek párbeszédéhez hasonlít. Ukrajnának nem marad más választása, mint az Egyesült Államok pénzügyi segítségében bízni. Kapnak is valamennyi pénzt, így például 12,8 millió dollár Covid-segélyt, vagy 60 millió dollárnyi biztonsági csomagot. Vagyis nevetségesen kis összegeket, bár igaz, hogy fegyvereket 2,5 milliárd dollár értékben szállít az USA. De fegyverrel nem lehet jóllakni és ez is mutatja az Egyesült Államok cinikus hozzáállását az ügyhöz. Washingtont az ukrán nép nem nagyon érdekli, csak az a fontos a számára, hogy minél több borsot törjön az oroszok orra alá.
Lehet reménykedni
Ukrajna tehát nagy bajban van, és nem tudni, hogy lesz-e ebből békés kiút. Julija Timosenko egykori ukrán miniszterelnök egy interjújában kijelentette:
A fűtési időszakhoz nem biztosított minden szükséges dolog, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag térdre kényszerültünk.
Az egész kormánynak imádkoznia kell azért, hogy Ukrajnában a télen az átlaghőmérséklet ne legyen -10 foknál alacsonyabb. A második dolog, amiben reménykednek, az az, hogy Oroszországból és Fehéroroszországból importálnak majd áramot. Persze akkor, ha Vlagyimir Putyin orosz elnök erre engedélyt ad.
Értelem
2021-12-14 at 13:55
Rózsa Zoltán!
“nem tűröm a felhőfaszú filozófus megszólalásokat!”
Akkor legyen neked és egyszerűen szólok, hogy megértsd:
Hülye vagy.
Amúgy mért nem indultál már neki? Vagy ezt te a fotelból néznéd?
Wezuv
2021-12-14 at 13:39
Így jártunk volna mi is, ha nem jön Orbán 2010-ben! Így fogunk járni, ha a moslékra szavaztok 2022-ben! Miért, mire számítottál??? Senki nem segít, ha magadon nem segítesz!!!
ómió
2021-12-14 at 12:40
Akkor, csupa “haladó szimptómáktól” nyüzsög!
Feri
2021-12-14 at 11:07
Rózsa Zoltán
2021-12-13 at 23:10
Nagyapád, Rózsa Ferenc volt ilyen uszító, genya féreg!
De rólad nem fognak utcát elnevezni, az biztos.
Nem hagyjuk.
Feri
2021-12-14 at 10:52
Rózsa Zoltán
2021-12-13 at 21:19
Az alábbi neked címeztem!
Feri
2021-12-14 at 10:50
Hát, aki mindenkit leszar, azt előbb-utóbb leszakarja az egész világ.
Így működik ez “kedves” internáci efftásss! Ez lesz veled is.
??????
UKRAN NAZIK
2021-12-14 at 09:54
Nyugat EU USA NATO ezeket támogatja az oroszok ellen
UKRAN NAZIK Horogkereszt meg “SS” zászlok!
Bandera- SWOBODA(Oleh Tjahnybok) – ASOW
http://blauerbote.com/2021/04/17/ukraine-krieg-nawalny-und-die-freiwilligen-nazis/
accept
2021-12-14 at 09:37
“Oroszország a jelek szerint mindent megtesz azért, hogy destabilizálja Ukrajnát, aminek elsődleges eszköze az energiaellátás.”!!
Miről ír itt a cikk író?
Talán nem ártana a USA -NATO-FRITZ Fasiszták agressziv politikjával tőbbet foglalkozni és tisztában lenni!
Putyinnak 100%-ban igaza van és logikus lépes a az USA-NATO agresszio ellen!Egyébbként az oroszoknak nem kötelezö a “GaZ lopo-fosztogsató UKRAN-NAZIk-nak” bármiféle Energiát szállítani!
Vigye a “Biden USA mafia meg az EU talpnyalói fegyverek helyett a “DEMOKRATIKUS BIDEN PALAGÀZT az UKRAN NAZIKNAK!
Ez a nyugat EU USA mafia csinálta sziriaban is a GAZ OLAJ háborut!
Ott az islam–Terrorista klanokkal közösen Aleppo/Idlib akarták ASSAD ellen a kormány puccsot ami NEM sikerült !ASSAD maradt és ismét 70%
megnyerte a választásokat! Itt ebben a linknben az “ANZEIGEN”
találsz olyan képeket sziriáról amit a “nyugat EU/USA Mafia” soha nem publikált A Twitter is titkolni akarja,mert csak az “ANZEIGEN” mögé elrejti!Itt van a nyugat EU-USA GAZ OLAJ fasiszták által tömeggyilkos-tyran DIKTÀTOR-nak kikiáltott “ASSAD” és a valóság sziriából! (1996)
https://twitter.com/molnar5000/status/1292519374125969415/photo/3
chatillon r
2021-12-14 at 09:29
Az ukrán bábállam össze akarja ugrasztani Európát az oroszokkal usa súgásra, ahelyett, hogy tudomásul vennék a tényeket. Elvesztették a Krímet ami egyébként szovjet parancsra lett az övék. Most visszakerült oda ahol volt. Donbasznak adnának autonómiát és kész. Vagy mit akarnak, visszafoglalni? Szégyen, hogy egy államnak ilyen vezetői vannak. Igaz nekünk is voltak 1918-19-ben, majd 1945 után és a 90-es években is, sőt 2002 után is. A legvisszataszítóbb az ukrán hadjárat a kárpátaljai magyarok ellen.
varga eszter
2021-12-14 at 09:23
Nézzük_magát_a_dolgot:
nem lehet az Ön által leírtakkal nem egyetérteni. Jól látható, hogy azokban az országokban akiktől sok mindenben függ kis hazánk, hála Trianonnak, komoly problémák vannak. Ezek kezelése komoly embereket igényelnek, és nem ezt a szedett – vedett, magát ellenzéknek nevező söpredéket.
gyurcsányiviktor
2021-12-14 at 09:11
Nem tudom sajnálni az ukrán államot, amelyik egyre gyorsuló ütemben halad széthullás felé.
A gondom ezzel csak az, hogy Kárpátalját valószínűleg nem Magyarország kapja vissza majd, hanem “szlovákia” kapja “vissza” majd.
Ugyanakkor Kárpátalja egy kiváló összekötő korridor lenne Magyarország és Lengyelország között.
Nézzük_magát_a_dolgot
2021-12-14 at 09:02
Álljon meg a hegyimenet! Nem vagyunk mi előkelő idegenek az ukrán energiahelyzet esetében. Én úgy tudom, hogy Hazánk elektromos energia tekintetében ma nem önellátó. Egy-két órára dél körül, HA éppen hétágra süt a nap, akkor a naptelepekkel együtt fedezi a szükségletet, de éves szinten átlagban 30% körüli importra van szükség. Ha éppen van honnan! Idáig az Ukrajnából történő áramimport döntő jelentőségű volt. Tehát ha Ukrajna kiesne, életbevágóan fontos számunkra Paks II. Ha ma már termelne, kevesebb bajunk lenne, mert akkor “CSAK” az órás ingadozásokat kellene valahogyan kiegyensúlyozgatni. Az se olyan egyszerű, ahogy egy tündéri kedves óvónéni elképzeli. Persze nálam szakszerűbben is meg lehet közelíteni, hálás lennék, ha olyan hozzászólások érkeznének, amelyekből kiviláglana, hogy a Fórumtárs már hallott valamit harangozni lagalább az elosztott paraméterű hálózatokról és távvezeték-egyenletekről.
György Balogh
2021-12-14 at 08:59
Remélem-25celsiusig nem áll meg. Ki mit érdemel.
Locksmith
2021-12-14 at 08:39
Még a kóbor kutya se harapja meg azt, aki rendszeresen ételt, italt ad neki.
Csak az ostoba ukrán az, aki az oroszok kegyelmén élősködve a kenyeret adó kezet tépkedi! Mit vár még ezután? Forduljanak soros fiához! Az majd shortolja őket a tőzsdén, és abból felmelegedhetnek! De lehet, hogy a gatyájukat is lehúzza róluk. Tetszettek volna igazi forradalmat csinálni ott is a Majdan cirkusz helyett, és nem elqurni! Persze még mi is eljuthatunk az ő szintjükre, ha a mi ellenzékünkre(főleg a 3 betűs ügynök MZP-re) bízzuk az ország vezetését! Ő is szétcseszné az állami tulajdont, percek alatt kiárusítaná az országot a tartótisztje parancsai szerint. Karácsony megtanítaná neki a jutalékos rendszert, mi meg mire észbe kapnánk kilopnák alólunk az országot, mint Ukrajnában! És akkor majd egy Rózsa Zoltán féle román(mondjuk egy Roseanu) hozzá hasonlóan arról kezdene ábrándozni, hogy most gyengék a magyarok, vessük be a román hadsereget, és pillanatok alatt Szolnoknál járhatunk megint! Ezért nagyon meg kell gondolni, hogy 2022-ben kit választunk! Egy hibás döntés végzetes lehet!
UFF
lhotx
2021-12-14 at 06:50
Kárpátalján azoknak, akiknek — e pillanatban is — elsősorban a megélhetés a gondjuk, semmi szükségük arra, hogy még hadműveleti területté is váljanak az otthonaik, a földjeik.
Mindenki, aki támogatná őket, a megélhetésükön keresztül tegye, ne bevonulással ijesztgesse az ottani népeket! (Láttak már olyat eleget.)
Mirti
2021-12-14 at 06:36
talán ideje lenne önmérsékletet tanusítani, valamint önkritikát és tárgyalni a nagy rokonnal nem pedig a dögkeselyűkkel cimbirázni.
Zsozso
2021-12-14 at 04:42
… Rózsa Zoltán…! Miféle bevonulgatásra bújtogatsz?
Itt írják a kommentelők, hogy NEM alkalmas a haderőnk erre, de te csak okoskodsz. Pont ilyen átgondolatlanul küldtek seregeket túlerő ellen anno.
Szerinted a nemzetközi média hogyan támadna minket, az EU kit szankcionálna, az USA hogyan avatkozna be? Szerinted Románia nem kapna egy ilyen lehetőségen, hogy csatlakozna az Ukrán “védelmi” ügyhöz?
Jelenleg esély sincs ilyen forgatókönyvre mint amit írsz.
MAJD AKKOR, AMIKOR ÁLLAMCSŐDÖT JELENT UKRAJNA, AKKOR KELL BEVÁSÁROLNI MAGUNKAT A STRATÉGIAI ÁGAZATOKBA.
EZT ÉSSZEL KELL CSINÁLNI, NEM KISISKOLÁS MÓDJÁRA ROHAMOZNI AGYATLANUL.
Álmos de genere Atthilae regis, de genere Turul
2021-12-14 at 04:01
Ukrajna az Nyugat pocsék, önsorsrontó “működésének” a jelképe.
zolatiguszti
2021-12-14 at 02:34
Minden együtt van!
Nem értem. Miért nem küldjük át Szíjjártót a 6 legnagyobb Ukrán Oligarchához tárgyalni?
Csak 3 mondatot mondjon nekik:
1-Az 1871-es államhatár áll vissza.
2- Mennyi?
3- Erre a mailra írjanak!
Oszt’ mindjárt ott is hagyni őkt főni benne. Lehet otthon ötletelni. Ha így is meg úgy is eladnak mindent minek aprózni? Dobják szét egymásközött az árát….
Már ki lett próbálva minen a háborún lívül, meg ezen kívül.
Sajnos Ukrajna csaj ezzel a két utolsóval kompatiblis csak.
Végre meg lehetne szabadulni gy kisebbséghez kapcsoló probléma góctól.
G.P
2021-12-14 at 00:09
1979-81 között voltam katona Várpalotán , egy pár hónap után bekerültem a várpalotai tiszti klubba ( előtte pincér voltam Budapesten ) mindennap négy ora után a teljes “ parancsnokság “megjelent , nyolc órakor úgy kellett a zsigulikba beültetni mint egy halott kitömött babát!!!! A várpalotai lövészek ????????
G
2021-12-13 at 23:55
A 89-90 -ben a hadsereg létszáma 80 ezer körül lehetett,nem több.
Azok is bohócok voltak, harcra alkalmatlan a kiképzés miatt tisztelet a kivételnek,mindenen spóroltak,a lőszeren az üzemanyagon mindenen.
Ma kb. 35-40 ezer de ez már jóval komolyabb legalábbit remélem,mivel szerződéses.
Azt gondolom legalább 150 ezernek kéne lennie hogy résztvegyünk egy konfliktusban.Ez még sok évbe fog kerülni ha marad a fidesz kormány,más esetben ami van ,az is le fog épülni,mint nyugaton.
Német hadsereg ma 180 ezer ez a 90-es években 550 ezer volt.
szerintem mi csak nézhetjük mi történik,mert nem vagyunk erősek,és inkább csak védekezhetünk.
Utolsó szériában voltam aki 1,5 évet voltak katonák együtt szereltem le azokkal akik már csak 1 évet.A 1,5 év alatt 3 lövészeten vettünk részt 1 szer három lőszer,2.szor 6 lőszert lőhettünk el,meg egy éjszakai lövészet volt lejárt szavatosságú lószerrel ami nem fényjelzett csak ha az ember rálőtt a földre amin gellert kapott.
A géppark 90%-a csepel teherautók voltak amik a 60-években készültek.
A kommunista hadsereg egy vicc volt a tisztekről nem beszélve szinte mind csak bohóc volt aki a lakásért lett katona!
Kása mása
2021-12-13 at 23:37
2 lépés a változásra.
-A bohócot elzavarni, oligarhákat megcsapolni
-oroszokkal kibékülni,hitelt felvenni, gazdaság beinditása….
Ferencvaros 1974
2021-12-13 at 23:18
HotelBravo! Egyértelmű a te és hasonló kiváló hozzászolók egy nagy többsége ma nem Magyarországon él! Ezét próbálom meg győzni ezeket a szerencsétlen. baloldali szavazókat , vigyázzanak kire szavaznak, jövőre !!!!
Vízöntő
2021-12-13 at 23:13
Nem lesz áram? Nézzék az előnyét, nem kell vakdugó a konnektorba!
Komolyra fordítva, most csináljanak forradalmat, de ne bízzák külföldi ügynökökre.
Rózsa Zoltán
2021-12-13 at 23:10
az ellenem szólóknak:
Mit tudtok ti a hazáról? Mit tudtok ti a hazafiságról? A nagyapám az első magyar hadtestben szolgált Ungvár alatt. Az alatt az Ungvár alatt amit Károlyi egy legyintéssel odaadott a magyar családokkal, falvakkal, városokkal együtt. A mieinket adta el és oda idegen kézre! Nagyapa az életét kockáztatta és harcolt ezért! A kurva anyátokat!
Mi a fenét tudtok ti ma ezekről az emberekről? Megint ugyan azt teszitek velük a degradáló, egyrészt-másrészt, EU-NATO, namajdmitszól anyugat hozzászólásokkal mint anno az Antant vagy ahogy történt a szörnyű Trianoni diktátum során! Szégyelljétek magatokat, rohadjatok meg! Magyar ellen szólni legyen átok rajtatok!
HotelBravo
2021-12-13 at 22:56
@ZOZO
De pontosan lehet tudni – egyetlen NATO katona sem fog meghalni Ukrajnáért és pont.
Az ukránokat átverték felcukkolták és ott hagyták a sz.-ban. Ahogy bennünket is ott hagytak, vagy a lengyeleket vagy az arabokat, grúzokat.
A Nato jelen állás szerint az USA. Azokat meg addig érdekli a dolog amíg haszna van belőle:
– van kirabolható ország akár képzett szakember akár nyersanyagok
– Európát mint lehetséges (üzleti) konkurrenst lehet taposni
– az Oroszok orra alá borsot törni
– a military komplexet és a titkosszolgálatokat pörgetni
Ez utóbbi nem feltétlenül fegyvereladást jelent mint sokan gondolják, hanem az amerikai adófizetők szégyentelen lehúzását.
Ezt a lenyúlást pedig időről – időre meg kell indokolni az adófizetőknek. Az USÁ-ban komplett kisvárosok vannak tucatszám amiket gyak a hadsereg tart el. Katonai támaszpontok, repterek kiképzőbázisok mellett ahol a lakosság szinte csak ebből az objektumból él.
Ezeknek a bezárása miatt milliók vesztenék el a megélhetésüket és az a politikai oldal örökre elásná magát – egyszerűen nem lesz politikus aki meglépi (nem is tudná még ha akarná sem, de biztosan nem élné túl).
Ellenségképet gyártani ezzel igazolni a létjogosultságukat sokkal olcsóbb.
És akkor még a hadiipari beszállítókról, a burkolt gazdaságfejlesztési támogatásokról (nézz utána, hogy a Szilicium Völgy nagy magánvagyonai amikből ma a virágzó startup világba a befektetési pénzetek teszik honnan származik a 70-80-as években), vagy annak, a nagy IT cégek protfoliójába tartozó szolgáltatások (pl google Earth) eredetileg honnan származnak (ez utóbbit kifejlesztő startupot egy CIA alap támogatta).
Csak_úgy
2021-12-13 at 22:51
Rózsa Zoltán 2021-12-13 at 21:51
Zoli! maga pontosan olyan mint amilyen én voltam fiatal koromban. Amikor fiatal koromban bevonultam katonának (1989 tavaszán) és Romániában kitört a forradalom, azt mondtam a hadnagynak mennyünk be és foglaljuk vissza Erdélyt. Zoli én megértem önt, de nem vagyunk erre jelenleg képesek, iparkodnak a fejlesztéssel de, jelenleg a hadseregünk ütőképessége a 89-es szintet sem éri el, sem állományban sem haditechnikában, nem a minőséggel van gond, hanem a mennyiséggel és hogy, Magyarország a békére törekszik minden állammal, ez így van jól. Az ukrán hadsereg jelenleg erősebb még, egy határ incidenst simán vissza tudunk verni, de hosszú távon azt megtartani már nem vagy ha még is 50 év felettieknek is be kellene vonulnia. Ez olyan lenne végül, mint Görgey fegyver letétele és elvesztenénk a Tiszán-túli területeket is. Kárpát-alja ül csendesen és mi is, mert ésszel él a magyar ember, és nem vonulunk sehova! Ez parancs!
G P
2021-12-13 at 22:46
Varga István elemzése kiváló ! Ilyen részletes , tényeken alapuló írásokat ma Kanadában akiket érdekel ez a NAGY NAGY geopolitikai téma , ma nem “ kapható “ Kanadában ! Minden más hulyites reggeltől estig ! Gratulálok !!!!
Rózsa Zoltán
2021-12-13 at 22:40
nem tűröm a felhőfaszú filozófus megszólalásokat!
Bátor kiállás és cselekedet vagy gatyába szarás és patika mérlegen erőviszonyok meg politikai fingfűrészelés?
Elmentek az anyátok picsájába!
Putyin jól tette, helyesen az egyetlen járható utat választotta: A Krim-félszigetet akarta és lefoglalta, elfoglalta. Miután megtette elégedetten dőlt hátra a pislogó, meglepett és felháborodott nyugat előtt. Azóta is így van. És leszarja.
Ahogy én is leszarom a többieket és egy dolog számít de az nagyon, elsőként és leginkább: MI VAN A MAGYAROKKAL KÁRPÁTALJÁN? Ennyi! Ez és nem több de nem is kevesebb! Ezt kell figyelembe venni semmi többet! Ennyit! Értitek? Csak a magyar családokat, házakat, falvakat városokat! Ez az ami minket érdekel a többit le lehet szarni ha beledöglünk akkor is!
tarcsa
2021-12-13 at 22:40
Biden fia hazavitte az áramot is? Csak úgy demokratikusan? Ha rabolni, lopni kell, ezek megoldják!
HotelBravo
2021-12-13 at 22:38
még egy dolog.
Miközben Washingtonban, de ami a szánalom kategória Brüsszelben és Berlinben is ordítozva csörgetik a kardot köztük ez a mérhetetlenül ostoba Cseh Katalin – Zelenszkíj a bábu akit tényleg a tengerentúlról tettek oda már a Donbász lehetséges autonómiáját emlegette (tán nem is annyira buta?).
Egy biztos:
– 39 Lengyelország
– 55 Magyarország
– Gruzia
– az arab tavasz
– Sziria
– most pedig Ukrajna
Az eredmény egy nagy nulla. Nem, hogy változás nem történt, de az eredmény gyűlölködés, terrorizmus, vallási fanatizmus és mérhetetlen nyomor.
Ezek egy dolgot tanítanak meg – még azt sem szabad nekik elhinni amit kérdeznek – semmivel sem különbek mint a SZU volt akinek ez nem világos azzal tényleg súlyos gondok vannak.
Érdemes különben visszamenni kicsit az időben és a wikipedian megkeresni a 2000-es évek elején tervezett gázvezeték nyomvonalakat. Aztán jött Bush és elkezdte a vérfürdőt és aztán folytatta a nagy humanista Obama aki már nem csak Észak-Afrikát, de konkrétan majdnem egész Közép Kelet-Európát felgyújtotta.
Egy biztos ez a deep state vagy mocsár or whatever addig nem áll le amíg néhány Goodfriend, kategóriájú alak nemzetközi bíróság előtt nem áll, annál feljebb úgysem jut a story.
Ragnar
2021-12-13 at 22:32
Én reménykedem, hogy a részekbe a hőmérséklet legalább egy hónapig – 10 alatt lesz. Kárpátalját remélem a hegyek megvédik.
PG
2021-12-13 at 22:29
Íme ide vezet a szarkeverés, amit Soros Gyurka hívei okoztak. Felbujtották az ukránokat, de csak seftelnek és nem segítenek. Azok meg voltak olyan hülyék, hogy oda szartak, ahonnan ettek.
Tulajdonképpen meg is érdemlik a sorsukat, csak Kárpátalja ne tartozna oda.
perszekutor
2021-12-13 at 22:27
Rózsa Z.Gondolkodjon aztàn kommenteljen.
Terka
2021-12-13 at 22:23
Ha nem lesz miből fizetni az ukrán hadsereget,az nem jelent jót Zelenszkíj és az ukrán nép számára.
Nem véletlen az IMF lépése ,nem látja a pénzének megtérülési lehetőségét sem.
Orosz támadásra számít!
HotelBravo
2021-12-13 at 21:59
Érdekese hozzászólások, de azért mintha fakulna az emlékezet. Az “embert” aki ezt összehozta úgy hívják:
Barack Obama
A balliberálisok 2lábon járó ‘szentje’ ..
Rózsa Zoltán
2021-12-13 at 21:51
Igen bazdmeg, 1956 októberében is ez volt a helyzet a szovjet vörös hadsereg ellen. Okoskodás meg Károlyi Mihály helyett talán lépni kellene!
Ismétlem: Bevonulunk!
Királytigris
2021-12-13 at 21:50
Ukrajna életképtelen, ráadásul nagyon rossz politikát folytat. Egyetlen racionális megoldás létezik számára, ha kiegyezik Putyinnal.
:o)
2021-12-13 at 21:47
Az ukrán haderő az oroszokkal szemben tehetetlen, de a magyar hadsereget egy magyar támadás esetén Szombathelyig veri vissza…
.
A mi hadseregünk 1942 óta nem támadott meg senkit, és nem is alkalmas rá…
.
Valójában nincs is klasszikus értelemben vett hadseregünk, nincs állomány, amivel egy Kárpátalja méretű terület településeit és iparvidékét meg tudnánk szállni, ellenőriznénk és átmeneti katonai közigazgatást működtetnénk…
Rózsa Zoltán
2021-12-13 at 21:19
Na álljon meg a harci szekér!
Mustafa Kemal Atatürk vajon hogy a rákba érte el, hogy Törökország ne kerüljön feldarabolásra az I. világháború után?
Felkeltette a török népet és honvédő háborúba kezdett az antant ellen amíg mi egy vörös báróval, Károlyi Mihály hagytuk veszni az ország kétharmadát, a történelmi Magyarország jelentős részét, István fejedelem örökségét. Elég ebből a megalkuvó és kishitű magatartásból!
Leszarom az USA-t és Oroszországot is! Magasról leszarom mit gondol az EU és a NATO! A legmagasabbról leszarom Zelenszkijt meg a korrupt, csürhe bandáját!
Be kell vonulni és kész, kuss!
Másnap reggel majd egy kávé mellett megbeszéljük mi legyen de ma azonnal védelem alá kell vonni magar testvéreink házait és családjait! Minden más újra elárulása az országnak és a nemzetünknek!
aladin
2021-12-13 at 21:19
Zelenszkiy miért nem beszél Biden fiával, hogy ne fegyvereket küldjön az apja ukrajnába hanem fütöanyagot. Ukrajna adja vissza a magyar területett és akkor Magyarország fog segiteni. Mi ukrajnának abbol a hatalmas területböl, az a pötöm terület amit a magyarok vissza szeretnének kapni. A nyakasság rosz tanácsadó.
ZOZO
2021-12-13 at 21:11
Rózsa Zoltán!
Ezt könnyű kijelenteni ,nem ismerjük sem az erőviszonyokat,és azt sem a nato hajlandó e nekik katonai segítséget nyújtani.
El tudom képzelni hogy Biden és Putyin megegyeztek egymással Ukrajna felosztásáról,amit meg látunk az csak színház.
Biden csak hitegeti Zelenszkijt majd szarba hagyja és elosztják a területeket Putyinnal.De ezis csak egy forgatókönyv
Így Biden is sokkal többet nyerhet és még háborúznia sem kell.
Poppy
2021-12-13 at 21:08
Igy jár aki politikai ostoba, nem lát át a szitán. Okosabban kellett volna gondolkodni, nem nagy pofaval elhinni, hogy az USA mindenben segít. Nem tud mert gazdaságilag nem áll jól. Ácsingóznak sokan az Oroszországban lévő ásvanyi kincsekre.
sorry
2021-12-13 at 21:06
Ideje lapátra tenni Zelenszkijt. Attól ugyan még nem lesz sem földgáz, sem áram, de ennek a katasztrofális időszaknak a lezárását jelentené és lehetőséget kapna egy új vezetés. Az új vezetés talán jobban tenné a dolgát stabilizálná az országot, új irányt adna az országnak és megindulhatna a fejlődés útján. Abban az esetben, ha jól választanak az ukránok.
Rózsa Zoltán
2021-12-13 at 21:03
101 illetve hamarosan 102 év után illene rendet tennünk.
Itt az ideje, hogy a magyar haderő bevonuljon Kárpátaljára és visszaállítsa a történelmi, királyi Magyarország oda tartozó határvonalát – egyben védelme alá vegye magyar testvéreinket az ukrán gyűlölettől és éhpusztulástól, fagyhaláltól.
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!