Jevhen Perebijnisz ukrán külügyminiszter-helyettes egy interjúban beszélt arról, hogy Kijev csalódott Magyarország hozzáállása miatt, főleg azért, mert “blokkolja az Oroszország elleni szankciókat”. A politikus szerint Budapesten időnként ukránellenes beszédek hangzanak el, pedig ők baráti és szomszédos nemzetként tekintenek ránk… Majd kiemelte azt is, hogy mivel a magyar álláspont az, hogy Ukrajna hagyja abba az Oroszországgal szembeni ellenállást, ez az ő olvasatukban azt jelenti, hogy Magyarország támogatja az ukrán nemzet megszűnését.
Jevhen Perebijnisz ukrán külügyminiszter-helyettes a szlovák SME Svetnek adott interjút, amelyből ezúttal sem maradt ki a kritika Magyarországgal szemben. Elmondása szerint Kijev nagyon csalódott Magyarország hozzáállása miatt, leginkább azért, mert „blokkolja az Oroszország elleni szankciókat” és „megakadályozza az Ukrajna-NATO Bizottság ülését”.
Kifogásolta azt is, hogy időnként „ukránellenes beszédek” hangzanak el Budapesten, miközben ők baráti és szomszédos nemzetként tekintenek a magyarokra. Hozzátette, ha logikusan gondolkodnának Magyarországon, akkor támogatniuk kellene Ukrajnát, ugyanis történelmük során több megpróbáltatással is meg kellett küzdeniük a Szovjetunió miatt.
Kiábrándító az álláspont, amelyet Magyarország ma képvisel, mely szerint a békéhez vezető út az, hogy Ukrajna hagyja abba az Oroszországgal szembeni ellenállását. Mindannyian tudjuk, mi történne ebben az esetben – Ukrajna megszűnne létezni. Mindannyian tudjuk, hogy Putyin célja egész Ukrajna megszállása és az ukrán nemzet megsemmisítése
– fogalmazott a helyettes külügyminiszter.
Ez azt jelenti, hogy Magyarország támogatja az ukrán nemzet megsemmisítését. Nem hiszem, hogy ezt a hozzáállást támogatniuk kellene. Magyarországnak, amelynek vannak bizonyos kapcsolatai Oroszországgal, fel kellene szólítania Moszkvát, hogy vessen véget az agressziónak, és vonja ki csapatait Ukrajnából. Akkor a háborúnak vége lesz
– összegezte Perebijnisz gondolatait a magyar állásponttal kapcsolatban.
Forrás: Index, fotó: politic.karpat.in.ua
Sünipapa
2023-03-01 at 09:47
Nincs is ukrán nemzet ! Mint ahogy szlovák meg koszovói nemzet sincs.Ahhoz hogy egy vagy több nép nemzetté váljon sok évszázados kultúra, keveredés és nemzettudat kell. Ukrajnában hajszolják, de nem érik el, hogy ebben az évszázadban egy nemzetté váljának. Ha addig lesz UKRAJNA.
Karácsony.sk
2023-03-01 at 03:47
“Az ukrán külügyminiszter-helyettes szerint Magyarország támogatja az ukrán nemzet megsemmisülését”-ökör vagy te barom?
A drogos faszával zongorázó barom adta el amerikaiaknak, pontosabban fosos Józska szintén drogos fiának ukronáciát!
Ukrajna már nem létezik, amihez pontossan ti adtátok meg a megfelelő muníciót!
Szlovákiából……
víg gyula
2023-02-28 at 22:50
“Borneó és Celebez, ukrán volt és ukrán lesz!” Nem tom kitől idéztem.
Rémusz.
2023-02-28 at 20:02
Bocsánatot kérek, de elírtam a dolgot, és “kárpátaljára gondoltam és nem ukrajnára”, mármint, az elcsatolt részre gondoltam.