A függetlenség édes íze

Kilépett az Európai Unióból az Egyesült Királyság. A brit EU-tagság 2020 január 31-én, közép-európai idő szerint éjfélkor szűnt meg.
Az Európai Unió és elődszervezeteinek történetében a brit kilépésig nem volt példa teljes jogú tagország távozására. Az Egyesült Királyság 47 évet és egy hónapot töltött el az Európai Közösségek, majd utódja, az Európai Unió tagországaként. Francia pezsgők, belga sörök és megszámlálhatatlan mennyiségű brit zászló – így ünnepelte „függetlenségét” és „szabadságát” az egyszeri Brexit-párti a brit parlament előtt, így telt az ő számára a „felszabadulás” a „demokrácia ünnepén”, azon az estén, amikor londoni idő szerint este 11-kor megszűnt az Egyesült Királyság európai uniós tagsága. Érezni lehetett, hogy az angolok egy része valóban a függetlenség, a felhőtlen szabadság édes ízét kóstolgatják, a skótok és írek szomorúságukban gyertyát gyújtottak ezen a napon, mert a függetlenségüket féltették. Az Európai Parlament képviselői az Auld Lang Syne című skót műdalt énekelték, melyet Robert Burns skót költő 1788-ban írt egy korábbi népdal dallamára, s ezzel a képviselők búcsúztatták az Európai Uniót elhagyó Egyesült Királyságot, miután ratifikálták a britek uniós tagságának megszűnését.
Szép dal, elgondolkodtató és mélyen humanista:
„A régmúlt napokért kedves
A régi szép időkért
Iszunk majd egy pintnyi emberséget
A régi szép napok emlékére.”

Ahogyan elnéztem, hogy aztán Londonban tízezrek énekelték boldogan és harsányan a „God Save the Queen”-t, az Isten óvd a királynőt, az Egyesült Királyság hagyományosan használt nemzeti himnuszát a szabadság első perceiben, hirtelen eszembe jutott 1991. június 19-e, amikor az utolsó szovjet katonatiszt hagyta el peckesen Magyarországot.
Ezzel véget ért az 1944-45 óta tartó szovjet megszállás, amely (hasonlóan) 47 év és pár hónap szovjet rabságot jelentett a magyarok számára. Nálunk akkor Magyarországon már túl voltunk a rendszerváltás első évén, és sokunkban belülről jött a boldog és keserédes szabadság érzése, de nem volt utcabál, ünnepség, magyar Himnusz. Akkor már tudtuk, hogy a szabadságot, a vasfüggöny lebontását, nem a teljes függetlenség, a jogállamiság követte, hanem a régi, kommunista nomenklatúra rablóprivatizációja. Szemünk előtt szétosztották egymás között az állami, közös tulajdont, amit már 1988-ban, az átalakulási törvénnyel levajaztak, és az ígért jólét, fordulat helyett sokaknak a munkanélküliség, a nyomor, az eladósodás, a nélkülözés jutott.
Ők, a múlt belső bolsevik kollaboránsai nem mentek el az oroszokkal, hanem a nyakunkon maradtak.
Még abban is különböztünk az angolok önfeledt örömétől, hogy született ebben az időben egy utolsó szovjeteknek benyalós dal a Bye- bye Szása... Szövegírói a Pa-Dö-Dö együttesének énekesei, Lang Györgyi és Falusi Mariann. S lám, kit látunk még a szerzők között? Gréczy Zsoltot, a Népszabadság akkori újságíróját, a későbbi és jelenlegi gyurcsányista DK-s politikust, közismerten szexuális ragadozót. Micsoda gyalázat! Búcsúztatták, éltették az ország elnyomóit, elfeledve asszonyaink meggyalázóit, férfiaink gyilkosait, az 1956-os forradalom-és szabadságharc leverőit, a Gulág rabtelepeire elhurcolt 800 ezer magyar honfitársunkat. Micsoda lélek kellett ehhez, hogy ezt a szerzeményt előadják végleges szabadságunk napján.
Nekik nem egy magyar népdal, nekik nem Petőfi Sándor, Arany János jutott eszükbe, hanem ez:
„...Hisz látom, hogy mindenki boldogan integet
Én sírok egyedül, ég veled, ég veled…”
Tehát a két európai ország szabadságának és függetlenségének elnyerése s érzése között óriási a különbség.
Nem beszélve, hogy Nagy-Britannia évszázadok óta nagyhatalom, atomhatalom, mi pedig a történelmi területeinktől, ősi hagyományainktól, magyar lakosságunk millióitól megfosztott közép-európai ország vagyunk. Az tény, hogy amennyi előnyt jelentett az uniós tagság, annyi hátrányt és akadályt is jelent egy nemzet fejlődésében. A jónak induló európai szövetség egy ideig biztosítéka volt a Szovjetunióval és a kommunista blokkal szemben a szabadságnak, a függetlenségnek, a gazdasági fejlődésnek és az anyagi jólétnek.
Nem véletlen, hogy a rendszerváltás után (kicsit későn, 2004-ben) örömmel csatlakoztunk az Európai Unióhoz, abban a hitben, hogy magunk is európaiak vagyunk, immár több mint ezer éve. Legalább annyit adtunk Európa biztonságához, kulturális fejlődéséhez, mint amennyit kaptunk az úgymond Nyugattól.
Azonban az utóbbi évtizedben valami nagyon elromlott. Ez az Európa már nem Konrad Adenauer, Robert Schuman, Pompidou, avagy Helmut Kohl Európája, hanem egy szélsőségesen neoliberális, globalista, föderalista szemléletű Európáé, melynek célja a kevert európai népesség megteremtése, a nemzetállamok elpusztítása és egy központilag irányított Európai Egyesült Államok megteremtése. Mindezt a globalista elit akkor teszi, amikor már nem fenyegeti a vörös veszély, a bolsevista Szovjetunió, a szovjet blokk. De hát nem is fenyegetheti, mert ez az európai vezetés hordozza magában a bolsevizmus, a neoliberalizmus balos mételyét, ami egyben a keresztény, civilizált Európa önfeladását is tartalmazza.
Ennek megvalósítása jelentené a keresztény Európa végét.
Na, ettől szakadtak el az angolok, ettől szakadt el a Szigetország a saját, jól felfogott érdekében. Ma más veszedelmekkel kellene szembenéznie Európának: a másfélmilliárdnyi lakosságot számláló Kínával és a radikális iszlám terjesztőinek százmillióival, a terrorizmussal. Ezt ismerték fel a britek. Inkább saját magukban hisznek, inkább az Egyesült Államokkal szövetkeznek, mint egy katonailag gyengülő, a schengeni határokat feladó Európai Unióval.
Nem véletlen, hogy a britek megtartották a fontot, az eurót elutasították. Boris Johnson brit miniszterelnök közvetlenül a kilépés előtt közzétett üzenetében azt mondta, hogy az Európai Unió fejlődési iránya már nem felelt meg Nagy-Britannia igényeinek. Szerinte a legfontosabb annak kimondása, hogy a Brexit nem valaminek a vége, hanem kezdet, amikor „felmegy a függöny a mi nagy nemzeti drámánk új felvonása előtt”. Johnson szerint a kilépés részben arról is szól, hogy „a visszaszerzett szuverenitást” az emberek által megszavazott változások végrehajtására kell felhasználni, legyen szó a bevándorlás ellenőrzéséről, szabadkikötők létesítéséről, a brit halászati politika „felszabadításáról”, szabadkereskedelmi megállapodások megkötéséről, vagy „egyszerűen arról, hogy magunk alkothatjuk meg törvényeinket és szabályainkat az ország népének javára”.
Felvetődik a kérdés, hogy megtehetnénk-e ugyanezt, vagyis a kilépést, amit a britek tettek. Hiszen a keresztény, konzervatív kormány hatalomra kerülése óta (2010) állandó támadások érnek bennünket az Európai Unióban. Kifogásolták az Alaptörvény létrejöttét, hogy nincs szólás-és sajtószabadság, vagy Magyarország nem jogállam, a bírói függetlenség is veszélyben. A mondvacsinált vádakkal szemben Orbán Viktor miniszterelnök felvette a kesztyűt. Az Európai Unió és az Európai Parlament zöld, szociáldemokrata és egyéb balliberális képviselőit felhergelték Magyarország ellen, majd felbérelték a portugál kommunista Tavares, majd a zöldpárti Sargentini képviselőket, hogy a 7-es cikkely alapján minden jogától fosszák meg hazánkat. A Soros György által pénzelt képviselők százai és a hazai magyar balliberális ellenzék hathatós közreműködésével fogalmazták meg a valóságtól teljesen távol lévő hazug vádiratot. Sajnos az Európai Néppárt – aminek tagjai vagyunk – képviselőinek egy része is a Fidesz ellen fordult. Magyarország és Orbán Viktor immár tíz éve a célkeresztben van. Mindenki tudja, hogy sok más mellett a támadások, lejáratások valódi oka országunk migráns-ellenessége, azaz, hogy illegális határátlépők százezreit nem engedünk be országunkba. Pedig Magyarország nem tesz mást, mint betartja az Európai Unió schengeni egyezményét és még számos más uniós szerződést.
Jelenleg elhamarkodott lenne az Európai Unióból való kilépésünk. A Visegrádi négyekkel és más, hasonlóan gondolkodó országokkal be kell bizonyítanunk igazunkat. Mi keresztény, nemzetállamok fejlődését garantáló Európát akarunk.
S a briteknek miért éri meg?
Az előző érveken túl még csaknem 52 nemzetközösségi állammal tud tartani politikai, gazdasági és kereskedelmi kapcsolatot. Úgyszólván az egész világgal kereskedhet. Számukra az Európai Unión kívül is van élet. Nekünk még van mit építkezni. Az biztos, amíg a többség által megválasztott Fidesz-KDNP vezeti az országot, addig nincs mit félnünk.
Fő az egymás iránti bizalom. Egy valami az elmúlt évtizedekben azért kiderült. Nem értettük hosszú ideig, hogy a rendszerváltás kezdete óta miért értenek szót a nyugati politikusokkal, bank- és megmondó emberekkel az MSZP, az SZDSZ vezetői, azaz a volt nómenklatúra leszármazottai? Miért kötnek önfeledten velük üzleteket, miért nézik el ahogyan a balliberális kormányzás idején ez az oldal (Hornék, Medgyessyék, Gyurcsányék) gazdaságilag tönkreteszi az országot és eladják áron alul a nemzeti vagyont. Nem értettük. Aztán lassan világosodni kezdett minden. Ezek egy tőről fakadnak (a 68-asok, a kommunisták és szocialisták, a liberális zöldek), legalábbis a liberális, globalista és nemzetellenes szemléletben.
De mégis, van közöttük egy óriási különbség. Amíg itthon az éppen kormányzó balliberálisok eladták a családi ezüst készletet, a közös vagyonunkat, addig a külföldi pénzemberek begyűjtötték azt, a régi kapitalista módon. Ők ehhez értenek. Itt meg néhányan az áruláshoz.