Pesti Srácok

Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek a Boomerlázadásban: a keresztény civilizációt veszélyezteti az iszlám rohamos terjedése (Videó!)

Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek a Boomerlázadásban: a keresztény civilizációt veszélyezteti az iszlám rohamos terjedése (Videó!)

A kétezer éves európai keresztény civilizációt veszélyezteti az iszlám rohamos terjedése, az erőszakos liberalizmus és a globalista szemlélet. A kalocsa-kecskeméti érsek egyetért Ferenc pápa gondolatával, aki kinyilatkozta, hogy Európában ideológiai gyarmatosítás folyik. A karácsony szó eltörlésének brüsszeli gondolatáról Bábel Balázs azt mondta: „olyan mértékben férkőzik be az ellenség, hogy a jónak a látszatát hozza”. Ugyanakkor azt is kifejtette: „vallásháborút nem indíthatunk, de fel kell vennünk a versenyt a szellemi áramlatok ellen”. Az érsek a műsorban kiemelte: „hazánkban összefogtak a keresztény egyházak a család és a gyermekek védelméért”, ezért egyetértenek a kormány gyermekvédelmi törvényével. Bábel Balázs leszögezte: „a múlt erős gyökér. A jelenünk és a jövőnk. Nem lehet végképp eltörölni. Ha nincsen karácsony, ha nincsen Jézus születése, akkor a mi kultúránk a semmin nyugszik.”

A december 20-ai Boomerlázadásban Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek volt a vendégünk, akivel a kereszténység jelenét és jövőjét vettük górcső alá. Stefka István először a komoly támadásokat kapó kereszténység európai megítélésére volt kíváncsi. Bábel Balázs szerint „Jézus hajója hányódik a hullámokon, de nem merül el”. Az érsek kifejtette, hogy erre kétezer év a tanúbizonyság. Az érsek a műsor elején a világból hozott egy-egy történettel példázta, hasonlította össze az európai kereszténység helyzetét. Bábel Balázs kiemelte:

A folytatásban a Pesti TV programigazgató-helyettese emlékeztetett, hogy a mai nyugati világban az egyre erősödő LMBTQ-propaganda, az egyre merészebb, képtelenebb kezdeményezések nagyban befolyásolják a magyarság jövőjét is. Az érsek ehhez kapcsolódóan részletezte, hogy a katolicizmus, a papok, a keresztények csupán szellemi eszközökkel tudnak csak harcolni.

PestiSracok facebook image

– mondta Bábel Balázs. Majd rövid példasorolással kihangsúlyozta:

Ezután az Európai Unióban végbemenő ideológiai gyarmatosítás és Ferenc pápa migrációról alkotott véleménye is szóba került, amivel kapcsolatban Bábel Balázs egy fontos gondolatmenetet osztott meg a nézőkkel. Az érsek a „karácsony” szó Brüsszel által felvetett esetleges eltörléséről azt mondta, hogy a magyar egyház ugyan nyilatkozatot nem adott ki, de most 14 hazai felekezet összefogott a család és a gyermekek védelméért, és közösen kiadtak egy nyilatkozatot.

A folytatásban Stefka István mérlegre helyezte a történelmi folyamatokat és a katolikus egyház modernizációját is. De a Boomerlázadásban az Orbán-kormány kereszténységért végzett munkáját is megemlítették, és a jövő évi választások súlyát is tárgyalták.

Az adás második részét Bábel Balázs azzal kezdte, hogy a katolikus egyház mindig fellépett minden szélsőség ellen. Ennek egyik kiemelkedő alakja Mindszenty József volt. Ő volt az „utolsó főpap”, akinek a hívó szavára milliónyian jelentek meg 1948-ban a Mária-napon. Ő még sincs kellően megbecsülve a keresztény egyház részéről. Az érsek kifejtette, hogy

A kalocsa-kecskeméti érsek kiemelte:

A következő percekben Szakál Borostyán a kalocsai Szentháromság téren zajló hatalmas műemléki ásatásokról érdeklődött. Bábel Balázs a műsorvezető kérdésére azt válaszolta, hogy a városvezetésnek már megváltozott a hozzáállása, és már engedélyezik a kutató munkálatokat. Az érsek továbbá elmondta, hogy miért kiemelten fontos hasonló ásatások végzése Magyarországon.

Az adás vége felé a papi hivatás választásáról kérdezték az érseket, mire Bábel Balázs azt mondta,

Szerinte a fiatalok számára ma azért lehet vonzó a papi hivatás, mert ez Jézus Krisztus személyéhez kötődik és az Isten országához. A december 20-ai Boomerlázadásban Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek a karácsonyi időszakra, az ünnepekre azt üzente a hívőknek:

A Boomerlázadás hétfői, teljes adását ITT nézhetik meg.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.