bábel balázs
Két pedofil pap akadt fenn az egyházi gyermekvédelmi jelzőrendszeren
Példaértékű és rendkívül komoly eljárások zajlanak gyermekvédelmi célzattal a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében a kánonjog közel három évvel ezelőtti módosításával megalapozva, amelyen két plébános is fennakadt - erősítette meg a PestiSrácok.hu érdeklődésére Bábel Balázs érsek. Az egyik ügy olyannyira előrehaladott, hogy R. Gábor, (akit laicizáltak is) már letartóztatásban van és első tárgyalását várja, az újabb ügyben most indul a büntetőeljárás. Ugyancsak az egyházmegye döntött arról, hogy a papi hivatással összeegyeztethetetlen életvitele miatt a mai nappal felfüggeszti Bese Gergő Péter atyát a szolgálat alól. Információnk szerint Bese atya ügyében már hetek óta vizsgálódnak az egyház szervei, függetlenül a baloldali sajtóban ma közölt írásoktól. Esetében kiskorúval szembeni visszaélés nem merült fel.A kard megszerezte, a kereszt megtartotta a hazát – Bábel Balázs és az Öreg
A címben szereplő idézet, „a kard megszerezte, a kereszt megtartotta a hazát” Vaszary Kolos hercegprímástól származik, aki a honfoglalásunk millenniumán ezzel kezdte ünnepi beszédét. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek volt az Öreg vendége.Bábel Balázs: nagy fájdalom a keresztényeknek, hogy a francia olimpián meggyalázták az eucharisztiát
„Miért kell belevinni a gyalázását az eucharisztiának egy sporteseménybe, mikor a pápa maga is üdvözölte azt, hogy legyen a békének, a barátságnak és az összetartozásnak a jele. És ki kell gúnyolni? Nagy fájdalom ez nekünk” – jelentette ki Bábel Balázs prédikációjában a botrányos olimpiai megnyitó kapcsán. Az érsek szerint nem csak gonosz, hanem gyáva is volt az előadás.Sebők Sándor fóti plébános kapta idén a Hit pajzsa-díjat
Sebők Sándor, a fóti Szeplőtelen Fogantatás-templom plébánosa, regnumi atya, mesterkanonok vehette át az idén a Parma fidei – Hit pajzsa díjat vasárnap a budapesti Egyetemi Kisboldogasszony-templomban.Jézus Krisztus folyamatosan a béke programját hirdeti - Húsvéti interjú Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsekkel
A prófétai jövendölés is azt mondta Jézusról, ő a béke fejedelme. Persze, ma az számít békének a világban, hogy az erősebb hatalom maga alá kényszeríti a kisebbet fegyveres és gazdasági módon, akik csak akkor mernek fellázadni, amikor a helyzetük már tűrhetetlenné válik. De ez nem a jézusi út – többek között erről beszélt portálunknak adott húsvéti interjújában Bábel Balázs, kalocsa-kecskeméti érsek. Úgy vélte, a világ vezetői csak akkor mondanának le a háborújukról, ha, mint annak idején Szent Pál, kapnának egy isteni ráhatást, és megtérnének. Mint kiemelte, „az egész Uniónak, az amerikai vezetésnek, az ukránoknak, oroszoknak, mindenkinek meg kellene térni, akkor lenne béke”.Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek a PS-nek: Mindenért hálásnak kell lennünk – az életért, a kapott ajándékokért és emberi kapcsolatainkért (Videó)
Szenteste van. Jézus Krisztus megszületésére emlékezünk, és ennek öröme tölti be családjainkat és a szeretteink között töltött időt. Felcsendül a "Mennyből az angyal", zörögnek a csomagolópapírok és a frissen kisült sütemények illata tölti be a szobáinkat – legalábbis így kellene lennie. De egy pillanatra álljunk meg, és gondoljunk azokra a családokra, amelyekre valamilyen módon a háború borzalma vetül. Utcára kerültek, menekülnek, vagy egy katonasír felett gondolnak vissza azokra a pillanatokra, amikor még békében tudtak ők is együtt ünnepelni.Húsvéti beszélgetés Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsekkel
Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érseket kérdeztük a húsvét üzenetéről és arról, hogy az ünnep hogyan illeszkedik a ma emberének életébe, illetve arról, hogy ezekben a vészterhes időkben mit adhat nekünk a hit és a szeretet. Bábel Balázst 1999-ben szentelték püspökké Kalocsán és az év június 25. napjától a kalocsa-kecskeméti főegyházmegye érseke. Jelmondata: Pro regno Dei – Az Isten országáért.Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek a Boomerlázadásban: a keresztény civilizációt veszélyezteti az iszlám rohamos terjedése (Videó!)
A kétezer éves európai keresztény civilizációt veszélyezteti az iszlám rohamos terjedése, az erőszakos liberalizmus és a globalista szemlélet. A kalocsa-kecskeméti érsek egyetért Ferenc pápa gondolatával, aki kinyilatkozta, hogy Európában ideológiai gyarmatosítás folyik. A karácsony szó eltörlésének brüsszeli gondolatáról Bábel Balázs azt mondta: „olyan mértékben férkőzik be az ellenség, hogy a jónak a látszatát hozza”. Ugyanakkor azt is kifejtette: „vallásháborút nem indíthatunk, de fel kell vennünk a versenyt a szellemi áramlatok ellen”. Az érsek a műsorban kiemelte: „hazánkban összefogtak a keresztény egyházak a család és a gyermekek védelméért”, ezért egyetértenek a kormány gyermekvédelmi törvényével. Bábel Balázs leszögezte: „a múlt erős gyökér. A jelenünk és a jövőnk. Nem lehet végképp eltörölni. Ha nincsen karácsony, ha nincsen Jézus születése, akkor a mi kultúránk a semmin nyugszik.”Semjén Zsolt: A KDNP feladata az örök értékekhez ragaszkodás
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) ugyanazt vallja 75 éve, viszont a megfogalmazás korról korra változik, éppen ezért a párt tagjainak feladata, hogy hűségesek legyenek az örök értékekhez és rugalmasak a megfogalmazás tekintetében – mondta Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke vasárnap, Kalocsán.Ajánljuk még