Húsvéti beszélgetés Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsekkel

Járvány, háború, általános békétlenség pusztítja a világot, talán erősebben, mint a korábbi évtizedekben – mi ilyenkor az Egyház legfontosabb feladata?

Megerősíteni az embereket, hiszen nemcsak testi egészségre, hanem lelki egészségre is szükségünk van, és azt lehetne mondani, hogy a lelki egészség kihat a testi egészségünkre, és ez fordítva is igaz. Viszont amikor megpróbáltatások vannak, akkor ez egy örök dolog, hogy mindig azok bírják jobban, akiknek a legnagyobb a lelki ereje, legyen az fogság, kórház, az élet egyéb tragédiái. Annak, akinek nagyobb a lelki ereje, az jobban helyt tud állni, tehát itt kell erősítenünk az embereket.

Mit üzen a húsvét a ma emberének, annak, aki találkozni akar a feltámadás misztériumával?

Az ember legnagyobb vágya valamiképpen, hogy örökké éljen, tehát senki nem tudja elképzelni, hogy ő abszolút módon nem lesz, mert így mondja, de hogy egyáltalán ne legyen, azt nagyon nehéz elképzelni, hogy én most már nem vagyok és semmi nincs belőlem, és hát nem is kell ezt elképzelnünk, mert ha egyszer az anyagnak is van maradandósága, akkor átalakuló formában is, hát miért ne lehetne a szellemi dolgoknak maradandósága. Éppen ez a nagy vágy, ami az embereket vezérli már nagyon régóta. Horatius mondta annak idején, hogy „non omnis moriar”, nem halok meg mindenestől, és a költészetére gondolt, hogy megalkotta ércnél maradandóbb emlékművét. A kereszténység azt mondja, hogy nemcsak a munkáink, az alkotásaink maradnak meg valamilyen formában, hanem az emberi személyiség is megmarad. És ez az üzenete a kereszténységnek is: például a haláleset kapcsán azok rendítenek meg, akik közel álltak hozzánk. Gabriel Marcel keresztény filozófus mondja, azt, hogy nem az a baj, hogy te meghalsz vagy én meghalok, hanem az a baj, hogy az hal meg, akit szeretünk. A világban százezrek meghalnak naponta, de tudomásul vesszük. De ha egy hozzánk közel álló személy meghal, az bizony nagyon megvisel bennünket. Ha most épp a szeretet is követeli, hogy akit szeretünk, az valamilyen formában megmaradjon, és a kereszténység azt mondja, hogy a feltámadás, az örök élet az nagy lehetősége az embernek. Jézus feltámadt és ő megígérte ezt. Természetesen mi nem azt gondoljuk, hogy a feltámadásban reprodukálni kell az ember biológiai valóságát, össze kell szedni a porait meg a csontjait; mindig az a lényünk, amit a lelkünk élt át. A feltámadt Krisztus őrzött valamit földi létéből, azért rá lehetett ismerni, mégis átalakult. Tehát ez az átalakult, megdicsőült teste volt, a föltámadott test. És azt mondja a kereszténység, hogy mi magunk is ilyenné válhatunk.

Mivel lehet megmutatni egy ilyen egoista korban Jézus önfeláldozását?

Jézus azt mondja, hogy senkinek nagyobb szeretete nincs, mint aki az életét adja barátaiért, és ugyanakkor nemcsak erről tesz valaki tanúságot, hanem ő maga tudja, hogy az élete értékessé válik ezáltal. Az egoista ember, aki mindent magának akar, rá kell, hogy döbbenjen, hogy épp az elmúlás által végül is minden kihullik a kezünkből. Még a szépség is kimúlik, hiszen öregszünk, a szellemi kapacitásunk is valamiképpen lecsökken. Semmit nem tudunk konzerválni, viszont azok az értékek, amit mások szolgálatában megvalósítottunk, azért azok maradandók. Erre rájön az ember, ha valakinek őszinte szívvel adunk valamit, az legalább akkora boldogsággal tölt el bennünket, mint aki kapja. Nagyobb boldogság adni, mint kapni – mondja Jézus. Tehát ha olyan emberen segítettünk, aki rászorul, azt úgy gondolom, hogy mindenkinek egyfajta belső lelki örömet ad. Jézusnak az élete egy ilyen másokért való lét volt, preegzisztens lét, értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért. Leszállott a mennyből, meghalt és föltámadt, tehát az az ember boldog, aki másokért él. Az önző ember garantáltan boldogtalan, ezt én lelkipásztori tapasztalatomból tudom.

Önnek a húsvéti ünnep melyik pillanata a legfontosabb, a legkedvesebb?

Gyerekkorban gyerekszinten éltem meg. A húsvét nem olyan, mint a karácsony, hogy nagyon sok ember visszagondol a gyerekkori karácsonyokra a szülői házban – ajándék, és így tovább –, a húsvét az sokkal inkább a felnőtt embernek az ünnepe, és itt nem egy pillanatról, egy titokról van szó; Jézus életének a csúcspontjáról, haláláról, feltámadásáról, a húsvétban ezt ünnepeljük, előtte nagypéntekben és nagycsütörtökben is. Most a legaktuálisabb a békesség: Jézus első szava volt a feltámadás után, hogy békesség veletek, de ő korábban is már különbséget tett a világ békéje és az ő békéje között. A világ békéje az, amit a rómaiak is mondtak, hogy „Si vis pacem para bellum” – ha békét akarsz, készülj a háborúra –, és hát látjuk, Európa úgy akarja megoldani a háborút, hogy egyre több fegyvert juttat Ukrajnának, így még hosszabb és még gyilkosabb lesz a háború. Jézusnál a béke az egy belső dolog, a rend nyugalma – mondja Szent Ágoston –, hogy Istennel, embertársammal és önmagammal legyek békében. Ha valaki erre el tud jutni, akkor megtapasztalja még úgy is, hogy kívül dörögnek a fegyverek. Ezt kívánom azoknak az embereknek, akik húsvét lelki ajándékaiból valamit is szeretnének kapni.

Vezető kép: MTI/Rosta Tibor