A hétfői tűzijáték után némileg megfáradva indult az Országgyűlés őszi időszakának második napja, annak is a reggele. Ettől függetlenül akadt azért egy Gy. Németh Erzsébet, aki az éhhalál küszöbén tengődő valamilyen vidéki bácsiról mesélt, mert a nevét már nem találta el, de az MSZP-s Molnár Zsolt Balaton-főpolgármester ötlete is igen fantáziadúsra sikeredett.
Ha sorrendbe állítva kellene felidéznünk az őszi ülésszak második napjának parlamenti reggelét, akkor Kanász-Nagy Máté LMP-s vezérszónokkal kellene kezdeni tudósításunkat, ettől azonban azért is tekintünk el, mivel a kulturális támogatásokról szóló kritikai felszólalása olyan laposra sikeredett, hogy attól még az olvasóra is az álomkór telepedett volna. Ezért is érdemes előre venni például Molnár Zsolt szocialista képviselőt, aki furcsa módon elöljáróban arról beszélt, hogy látja a kormányzat ébredező jó szándékát, hogy a Balatont négy évszakossá tegyék. Ehhez azonban elengedhetetlennek nevezte, hogy ne három megye osztozzon nemzeti nagytavunkon, hanem legyen egy önkormányzata a Balatonnak egy balatoni főpolgármesterrel, amely majd a part menti települések bevételei fölött is protezsálna. Indokként többek között az elvándorlást is emlegette, amely szerinte nem csak a határon túli településeket veszélyezteti, hanem például a Balaton környékét is. Arról persze megfeledkezett beszélni, hogy a települési bevételek koncentrálása miatt a Balatontól távolabb eső községeket hogyan érintené a balatoni főpolgármesterség.
Latorczai Csaba közigazgatási államtitkár viszontválaszában már csak a budapesti baloldali főpolgármester kétes eredményű tevékenységének okán is nevezte meggondolatlan ötletnek, hogy hasonló kistérségi önkormányzati egységet hozzanak létre a 44 településből és 11 városból a tó körül. Majd kiemelte, a baloldalnak különböző jól csengő ötletektől eltekintve nem volt egységes Balaton-koncepciója, hacsak az nem, hogy Gyurcsány Ferenc magának is privatizálhasson egy kecót Őszödön. Ráadásul évek óta jellemző tendenciának nevezte, hogy az ellenzéki politikusok minden lehetséges eszközzel igyekeznek elriasztani a magyar nyaralókat, kikapcsolódni vágyókat a Balatontól, ezért nevezte hiteltelennek Molnár Zsolt elképzelését.
Mesebeli nyugdíjasok, akik rőzsét ropogtatnak, ha nem akarnak éhen halni
Az idősek világnapja alkalmához igazodva emelkedett szólásra Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció vezérszónoka, aki talán csak pillanattal korábban kitalált emberi nyomortörténetekkel igyekezett példázni a vidéki nyugdíjasok sanyarú sorsát. Kitalált például egy Rózsika nénit, aki állítása szerint elárulta neki, hogy ha lenne is gyógyszertár nyilván csak a szomszéd faluban, és lenne oda buszjárat, akkor is inkább ételre költene. Hasonlóképpen ismertette a karbantartóként megőszült Józsi bácsi, utóbb Laci bácsi történetét, aki a fűtés és az étkezés közt kell döntsön. A DK-s politikus szerint ebből is látszik, hogy a Kormány csak könyöradományként tekint a nyugdíjakra, és a gazdaság fejlődéséből nem juttat nekik többlet pénzt. Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkárának nem volt nehéz persze Gy. Németh Erzsébetre reagálni, mert már a 13. havi nyugdíj visszavezetése is elég indok volt a DK-s politikus érveinek megsemmisítésére. Ugyanakkor kiemelte, tapasztalatai szerint a nyugdíjasok megértik és hálásak, amiért a pandémia és a háború nehézségei ellenére is megmaradt a nyugdíjak vásárlóértéke, sőt érdemben növekedni is tudott.
Az ó-Fidesz hozta létre a folyami-Fideszt, és Magyar “Frankenstein” Pétert
Apáti István, a Mi Hazánk vezérszónoka helyzetértékeléssel kezdte felszólalását, amely lényegében arról szólt, hogy pártja azt csinálná amúgy, amit a Kormány, csak másképp. Mint kifejtette, a hétfői ülésnapból is jól látszott, hogy a baloldali mikro-, és nanopártok kapuzárási pániktól szenvednek, emellett a politikai palettára felkerült az ó-Fidesz mellé a folyami-Fidesz, amely előbb diktafonnal, majd Lehel kürtjével, végül az ’56-os lyukas magyar zászló kisajátításával tör babérokra. Apáti István szerint a kormánnyal a legnagyobb baj, hogy az emberek nem jutnak előre, olyan társadalmi és gazdaságszervezési modell jött létre ugyanis az elmúlt 14 évben, amely csak néhány kivételezett családnak kedvez, a többinek meg semmi nem jut. A vállalkozásfejlesztések, pályázatok nem jutnak le a magyar vállalkozókhoz, a lakhatás elérhetetlen álom marad. A Mi Hazánk vezérszónoka szerint nem kell meglepődni, hogy Magyar Péter személyében fellépett egy új ellenfél, aki lényegében a Fidesz Frankenstein-je. Mint kiemelte, nem a Tisza Párt vezére szimpatikus az emberek számára, hanem a Fidesz-KDNP vált ellenszenvessé.
Viszontválaszában Hidvéghi Balázs a Fidesz politikusa arról beszélt, nem véletlen, hogy a 14 éve Fidesz-KDNP kormányozhat a választók felhatalmazásával, amely visszaigazolja, hogy ha nem is tökéletesen, de a konzervatív politikai tömb mindig a nemzetet és a családot tette az első helyre. Mindez a családtámogatásokban, a munkahelyvédő intézkedésekben, a béremelésekben is megmutatkozott. Úgy vélte, könnyű a közösségi médiában kivívni az emberek figyelmét, ugyanakkor a Kormánynak hosszú távú stratégiai célja hazánk szuverenitásának megőrzése, még ha nem is ez a divatos és nem is ez Brüsszel elvárása. Mint Hidvéghi Balázs megjegyezte, ennek is köszönhető, hogy hazánk mértéhez képest is meghatározóvá vált a nemzetközi politikai porondon.
Mellár nem hisz a számoknak, mert akkor még sem lenne világvége
Mellár Tamás, a Párbeszéd nanopárt vezérszónoka Orbán Viktor miniszterelnök gazdaságpolitikai elképzeléseit elemezte, amely természetesen állítása szerint hemzsegett a tárgyi tévedésektől, de két dolgot ki lehetett hámozni belőle. Az első, hogy hazánknak elfogyott a pénze, az EU-tól nem érkeznek források, így nincs gazdasági növekedés sem. A másik, hogy emiatt hazánk majd hiteleket fog felvenni Kínától és a Közel-Keletről. Mellár szerint azért jutott ide az ország, mert olyan gazdasági helyzet alakult ki, amely a NER-es vállalkozásokra alapoz, amelyek viszont nem tudnak megélni a piacról, etetni kell őket (persze Mellár elfelejtette hozzátenni, hogy az állítólagos NER-vállalkozásokban is magyar emberek dolgoznak, akiket szintén etetni kell). Hozzátette, Magyar Péter is csak ennek a vállalkozói körnek ígérget, hogy ő majd hazahozza Brüsszelből az eurómilliárdokat. Mellár Tamás szerint a Kormány emiatt most kétségbeesetten folyamodik majd hitelekhez, és eladósítja az országot.
Fónagy János miniszterhelyettes Mellár világvégi pesszimizmusára reagálva elmondta, a Kormány tavaly 3 dolgot vállalt: megőrizte a nyugdíjak és a fizetések értékét, és letörte az inflációt. Ugyanakkor az is látszik, hogy a gazdaság növekedési pályára állt, dinamikus a reálbérnövekedés, a gazdaság jövő évi bővülését minden elemző az európai élmezőnybe várja. Fónagy kiemelte, az elmúlt 15 évben minden nehézség ellenére jól teljesít az ország, hazánkban rend és biztonság van, az élelmiszerüzletek pedig tele vannak vásárlókkal, tehát nincs ok a pánikkeltő jóslatokra.
A Momentum szerint a pedofil Kormány direkt tartja a kórházban a magára hagyott csecsemőket
A keddi reggelen a legkínosabb felszólalásra a momentumos Tóth Endre reagált, aki legalább 10 szer elismételte, hogy a Kormány semmit nem tanult a pedofilbotrányból, és többek között ezért kell hónapokon keresztül várnia a kórházban hagyott csecsemőknek, amíg örökbefogadó szülőkhöz kerülhetnek. A kapuzárási Momentum láthatóan a Fidesz-KDNP összepedofilozásán kívül már nem fektet új energiákat kommunikációs stratégiák kifundálására, nyilván önerőből ilyesmi nem is menne. Rétvári Bence államtitkári viszontválaszában ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a könnyebb örökbefogadás érdekében a Kormány 6 hétre csökkentette azt az időszakot, amíg a szülők jelentkezhetnek a kórházban hagyott újszülöttért. Teljesen érthető, hogy időd kell hagyni arra is, hátha a pánikba esett szülők meggondolják magukat, és mégis felvállalják gyermekük felnevelését. Mindettől függetlenül erre már csak 6 hetük van a szülést követően. Rétvári megjegyezte, a szituációt meg nem értő ellenzéki politikusok nyilván ezt a törvényi változtatást sem szavazták meg. Tóth Endre még az iskolában bugyira vetkőztetett és megalázott nyírmeggyesi kislány ügyére is kitért, itt is valami pedofíliát sejtetve, ám Rétvári Bence közölte, az eljárást követően a tanárnő már nem dolgozik sem az intézményben, sem gyermekek közelében, és a rendőrségi is eljárást indított az ügyben.
Vezetőkép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS