Felháborodott a IX. kerületi Fidesz, amiért a polgármester ellehetetlenítette a ferencvárosi roma nemzetiségi önkormányzat által szervezett nyári tábor megtartását Balatonlellén, a kerület saját tulajdonú üdülőjében. Gyurákovics Andrea, a ferencvárosi Fidesz frakcióvezetője a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, biztos benne, hogy a döntés mögött Baranyi Krisztina személyes bosszúja áll, ugyanis a ferencvárosi roma nemzetiségi önkormányzat elnökére rásütötte, hogy fideszes, és ez Baranyinak bőven elég ahhoz, hogy valaki – vagy ebben az esetben egy egész kisebbség – tiltólistára kerüljön. Ha a polgármester fejét elönti a gyűlölet, akkor semmi sem szent neki, úgy látszik, hogy még a hátrányos helyzetű gyermekek sem. A tábor végül csak a szerencsének köszönhetően nem maradt el, mert Gyenesdiáson befogadták őket.
Baranyi Krisztina polgármester már a ciklusa elején azt mondta, hogy mindenkiről darabra tudja, hogy ki fideszes az önkormányzatnál, és ezeket az embereket el fogja távolítani
– emlékeztetett a Fidesz frakcióvezetője. Gyurákovics Andrea szerint a ferencvárosi roma kisebbségi önkormányzat vezetője is azért persona non grata, mert rásütötte, hogy fideszes, így semmi keresnivalója nincsen az önkormányzat közelében. A kerületi képviselő felidézte azt is, amikor megszüntették a ferencvárosi roma nemzetiségi önkormányzat támogatását, és amikor Tar József a testületi ülésen megpróbált felszólalni, Baranyi egyszerűen tolvajnak nevezte. Azzal vagdalkozott, hogy a kisebbségi önkormányzati vezető neki semmiben sem partnere, nem tud vele együtt dolgozni.
Az sem volt elég, hogy megszüntették a támogatásukat, utána minden olyan programot is elvettek tőlük, amiket korábban szerveztek, és most sajátjukként próbálják Baranyiék eladni, mert saját ötletük nincs. Ez történt a nyári tábor esetében is
– fogalmazott Gyurákovics Andrea, majd hozzátette:
Mivel a kisebbségi önkormányzat vezetőjét a gyerektábor szervezéséből kihagyni nem lehetett – hiszen ő tartja egyedül a kapcsolatot a hátrányos helyzetű családokkal –, ezért ezt úgy lehetetlenítette el, hogy nem biztosítottak helyet a tábornak az egyébként önkormányzati tulajdonban lévő balatonlellei üdülőben.
A ferencvárosi Fidesz közösségi oldalán is szóvá tette Baranyi Krisztina legutóbbi húzását.
A tábort végül Gyenesdiáson sikerült megtartani. Tar József, a ferencvárosi roma nemzetiségi önkormányzat elnöke a minap Facebook-oldalán arról írt, hogy a gyermektáborok folyamata nem szakadhat meg.
Sok ferencvárosi gyereknek ez az egy lehetősége van nyaralni egész évben, a gyerekek többsége ezekből az élményekből táplálkozik a következő táborig. Gyermekként nekem is csak ingyenes táborokban volt lehetőségem nyaralni, így ezt a munkát és küldetést folytatni kell!
– fogalmazott Tar József.
Baranyi Krisztina egyelőre nem kommentálta a történteket, a hivatalos oldalán közzétett posztja viszont mindenkit megnyugtathat: a polgármester kellemes dunai kenuzással zárta a nyarat.
Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS