Bármibe fogott, azt hittel és szorgalommal végezte – Száz éve született a katona, a történész, a filmcézár, Nemeskürty István
Napra pontosan száz éve látta meg a napvilágot Nemeskürty István, akinek nevével számtalan műfajban találkozhattunk a könyvtárak vagy éppen a könyvesboltok polcain, mégsem ismert széles közönség előtt az életútja. Pedig a magyar kultikus filmek jelentős részét többek közt neki köszönhetjük, ráadásul nemcsak egy területen alkotott maradandót. Magyarságát és keresztény értékrendjét sohasem tagadta meg, történelmünk főbb pontjai között ok-okozati összefüggéseket keresett, amelyet igyekezett minél szélesebb körnek bemutatni. Ugyanakkor életét meghatározta a Trianon-trauma, amely egy idő után a Horthy Miklós iránti ellenszenvben mutatkozott meg.
Egri csillagok, Szegénylegények, Megáll az idő – bizonyára most sokan keresik a három film közös pontját, esetleg pontjait, rendezők, esetleg színészek nevein gondolkodnak, hátha beugrik valaki. Jancsó Miklós? Gothár Péter? Netán Sinkovits Imre? A válasz nem más, mint Nemeskürty István.
Az 1925. május 14-én Budapesten született író, történész, filmtörténész a Kádár-rendszer meghatározó filmes „pápájaként” szállt fel magasra, hogy aztán a rendszerváltás után se a nyugdíjas éveiről legyen ismert.
Örökölve a szigort, s a Trianon-traumát
Nemeskürtynek nem volt, igaz, nem is lehetett suhanc gyermekkora.
A Horthy-korszakban az idősebb Nemeskürty hivatásos katonatiszt volt, aki őrnagyként szolgált a vezérkarnál.
Az első világháborúban keresztül lőtték a fejét, a lövedék a szeme alatt hatolt be és nyakcsigolyája mellett távozott. Kitartását jelzi, hogy egy év gyógyulás után már kérte is visszahelyezését a frontra. Dacára súlyos sérülésének, csupán húsz évvel később halt meg.
Az ellentmondást nem tűrő személyiség a családra is hatással volt, így nem volt kérdés, hogy fia hamar megtanulja a tisztelet fogalmát. A későbbi író saját bevallása szerint is szigorú neveltetést kapott édesapjától:
„Amúgy szigorúan fogtak, ha valamit megkívántam, hónapokig áhítozhattam utána, drágább dolgokért, egy kerékpárért például meg kellett dolgozni, a napszámosokkal együtt, annyi napszámért, amennyit azok kaptak. A legnagyobb bűn, amiért súlyos büntetés járt: a cselédség, a napszámosok megsértése, akárcsak egy leereszkedő, odavetett köszönésig: aki nálam idősebb, bárki legyen is, annak tisztelettel tartozom, főleg, ha kérges a tenyere”
– vetette papírra később emlékezetét az Új Írásban.
Gyermekkorát meghatározta, hogy születése előtt néhány évvel következett be Trianon, amelynek traumáját konzervatív családja is nehezen dolgozta fel. Mórocz Zsolt Magasság, mélység, mérték című írásából tudjuk, hogy amikor a kis Nemeskürty első áldozó volt, azt írta az áldozói papírjára:
„Édes Istenem, add vissza nekünk Nagy-Magyarországot!”
Talán a revízió reményétől, talán a hazafias dühtől vezérelve, az ifjú Nemeskürty eredetileg édesapja útját akarta választani: tízévesen lett a pécsi kadétiskola növendéke, majd tizennyolc esztendősen, 1943 és 1944 között a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia hallgatója.
Katona helyett művész
Katonaság ide vagy oda, Nemeskürtyt egyre inkább vonzotta a művészet, azon belül is a vers-, illetve a regényírás. Igaz, erről is letett egy idő után, és belekezdett egy akkoriban, ha nem is ismeretlennek számító, de mindenképpen eltűnő műfajba, a historizmusba. Erről így emlékezett vissza a folyóiratban közölt memoárjában:
Észrevettem, hogy nálunk túlburjánzott a regényes epika, míg viszont a történelmi esszé, az elbeszélve tanító-elmélkedő, a történelmet erkölcsi példázatként láttató tanulmány, amelyet például Zrínyi Miklós művelt, kiveszett. Hozzáfogtam egy terv megvalósításához. Elhatároztam, hogy a magyar történelem tragikus csomópontjait fogom sorra vizsgálni. Szenvedélyesen érdekelt, hogy mi volt múltunkban szükségszerű és miben voltunk magunk vétkesek. Rádöbbentem, hogy noha a történelem mindig csak egyféleképpen történt, mégis mielőtt megtörtént volna, több döntési-választási lehetőség kínálkozott. Ki, mikor, miért döntött így vagy úgy? A végső elhatározást 1943 februárja adta meg: ekkor értesültem, katonanövendék lévén a közvéleménynél alaposabban, a 2. hadsereg doni katasztrófájáról.”
Habár hadnaggyá avatták a második világháború alatt, a szökések, a fogságok és az ebből szerzett traumák után nem volt kérdés, hogy Nemeskürty mivel akar foglalkozni. Így 1945-ben beiratkozott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–olasz–művészettörténet szakára, első írásai 1947-től a Vigiliában jelentek meg.
Talán egy idő után azt sem volt nehéz megjósolni, hogy tanítani is fog a fővárosban, látva érdeklődési köreit. Már húsz éves korára kidolgozott egy módszert, amivel nagyon könnyen értelmezhetővé váltak számára a magyar történelem sorsfordító pillanatai, illetve azok egymásra utaló jelei.
Vásároltam öt csomag vécépapírt (az összehajtogatott fajtából) s ezekre, hajtogatásként egy évtizedet számolva, elkezdtem írogatni történelmünk végzetes dátumait. Katona módra grafikonon is kivetítettem az eseményeket, sőt, koordináta-rendszerben is ábrázoltam történelmünket. Sok homályos összefüggés megvilágosult ily módon. A tüzérségi lőelem-képzésnél nélkülözhetetlen koordináta-rendszer döbbenetes felismeréseket hozott. Mivel a film is egyre inkább érdekelt, felhasználtam a párhuzamos montázs elvét. (Amikor nálunk ez és ez, másutt az és az történt.)
A mozgókép iránti érdeklődése annak ellenére sem csillapodott, hogy a Magvető Kiadó szerkesztője lett 1956-tól három évig. Szorgalma és kitartása révén 1959-től a magyar filmgyártás és filmkultúra mérvadó személyisége lett, először a Budapest Filmstúdió, majd a Mafilm vezetője lett, ami gyakorlatilag filmcézárrá tette, később ő felelt a magyar játékfilmgyártás negyedéért, egy időben feléért.
Gyorsan felért a csúcsra
Filmes vezetésének első négy éve kritikákkal telt, igaz, nem Nemeskürtyt hibáztatták érte. A kritikusok az 1956 és 1963 között időszakot mélypontnak vagy hullámvölgynek nevezték, mondván, egyre kevesebb komoly üzenettel bíró alkotás jött ki évről évre. Nemeskürty azonban az alábbiakkal válaszolt a magyar filmgyártással kapcsolatos kritikákra:
Nézzük az utóbbi három évet: A harminckilences dandár, Akiket a pacsirta elkísér, Álmatlan évek, Tegnap, Próbaút, Két emelet boldogság, Zápor, Katonazene, Két félidő a pokolban, Megszállottak. Ezek jó filmek. S mennyiből? Évi tizenöt filmből. Akár a filmet, akár az irodalmat, bármiféle művészetet nézzünk is, normális az arány. Hány száz könyvből akad évente pár jó, hány száz szovjet, amerikai, francia, olasz filmből akad évente pár sikerült film? S ez természetes. Viszont, míg az évi több, mint száz szovjet filmből mi csak húszat ha látunk s ezekből is tíz gyenge, az évi több mint száz olasz filmből egy remekmű akadt az idén (Rocco) és mi nem látjuk a gyenge kilencvenet, csak a javát – addig a világ egyetlen országa, amelynek kivétel nélkül minden egyes filmjét látjuk, az éppen Magyarország.
Szavait később az általa felügyelt alkotások bizonyították. Vezetése alatt 159 magyar játékfilm készült, köztük a már említett Szegénylegények (Jancsó Miklós, 1965), a Magasiskola (Gaál István, 1970), a Tűzoltó utca 25 (Szabó István, 1973), a Jutalomutazás (Dárday István, 1975), az Árvácska (Ranódy László, 1976), a már szintén szóba hozott Megáll az idő (Gothár Péter, 1981), a Napló gyermekeimnek (Mészáros Márta, 1982), és a Tanítványok (Bereményi Géza, 1985).
Ezenkívül Várkonyi Zoltán Jókai-filmjeit és az Egri csillagokat is érdemes ide sorolni. Számos elsőfilmes rendezőt ő indított el a pályán. 1987-ben aztán befejezte a csaknem három évtizedig tartó filmes vezetői időszakát. A Kádár-rendszer utolsó éveiben, 1988–89-ben a Hazafias Népfront művelődés-politikai bizottságának elnöke lett, 1989-ben az ügyvezető elnökség tagja volt. Ezután vonult nyugdíjba.
Legalábbis papíron. A rendszerváltozás után nem az idősek szokásos életét élte, hanem folytatta történelmi kommentárjainak megírását.
Igaz, sajnos – legalábbis eme cikk szerzőjének szemüvegén keresztül – bizonyos történelmi eseményeknek bonyolult láncolatait egyszerűsítette fekete-fehér következtetésekre. Ez történt akkor is, amikor Nemeskürty egyenesen Horthy Miklóst hibáztatta a második világháború elvesztéséért.
Mindezt 1993-ban, vagyis éppen abban az évben, amikor a kormányzó maradványait hazahozták, majd újratemették.
A Tanácsköztársaság ellen katonailag fellépő győztes hatalmak erőszaka, majd az általuk hatalomra segített Horthy tengernagy szinte lehetetlenné tette, hogy a békeszerződés miatt amúgy is zavart magyar országlakosság jövőbe néző, okosan mérlegelő, a nemzet érdekeit szem előtt tartó politikusokat »neveljen ki«
– írta A magyar irodalom története című könyvében.
Persze az is lehet, hogy az író–történész – ahogyan Csurka István is – a Szabó Dezső-féle harmadik utasságot akarta képviselni.
Mindenesetre hiába csinált látványos karriert a Kádár-rendszer alatt, konzervatív szemléletét és keresztény gyökereit sosem tagadta meg. A rendszerváltás után előszeretettel vonta be magát (vagy vonták be mások őt) a közéletbe: rövid ideig a Magyar Televíziót vezette, 1994-ben a Magyar Művészeti Akadémia tagjává, 1996-ban a Magyar Újságírók Közösségének tiszteletbeli elnökévé választották, ezalatt pedig a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanított művelődéstörténetet.
Az első Orbán-kormányban ő szervezte és irányította kormánybiztosként a millenniumi ünnepségeket 1998 és 2001 között, amelynek elismeréséért Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével ismerték el. Szintén 2001-ben vehette át az újjáalapított Corvin-láncot, amelynek elbírálását 2001–2002-ben, majd 2011-től 2015. október 8-i haláláig ő vezényelte le.
Utóbbi évforduló előtt tisztelegve 2024-ben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) róla nevezte el tanárképző karát.
Kiemelkedő pedagógus volt, aki érteni akart, és érteni tanított. Tanári pályafutása során mindvégig magyar szemüvegen keresztül tekintett a történelemre: azt kutatta és adta tovább, hogy egyes történelmi mozzanatok mit jelentenek nekünk, magyaroknak
– írta Nemeskürtyről Orbán Balázs, az NKE egyetemi tanársegédje, a miniszterelnök politikai igazgatója.
Az író–filmtörténész emlékezete azonban nem ér itt véget. A Pesti Vigadó emlékkonferenciát szervez születésének centenáriuma alkalmából május 23-án, pénteken, amely sorra veszi életét, munkásságának jelentőségét.
Kiemelt kép: Nemeskürty István. Fotó: Vigado.hu
