A rendőrség vádemelést javasol három férfi ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tavaly májusban megöltek egy 48 éves újpesti vállalkozót, akinek pénzzel tartoztak – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályvezetője pénteken, sajtótájékoztatón. Az elkövetők utáni nyomozás során a rendőrség egy vélhetően másik ügyhöz köthető sírgödröt, illetve egy drogtanyát is felfedezett; utóbbi ügyben eljárást is indítottak.
A rendőrségre 2019. május elején tett bejelentést a vállalkozó élettársa, aki közölte: a férfi egy nappal korábban elment otthonról, és azóta semmit sem tud róla, a mobiltelefonja pedig ki van kapcsolva. Gál Sándor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályvezetője elmondta: a rendőrség eleinte eltűntként kezelte a vállalkozót, azonban amikor kiderült, hogy az eltűnésnek köze lehet egy rendezetlen tartozáshoz, emberölés miatt is nyomozást indítottak. Így jutottak el az autószereléssel foglalkozó férfi barátjához és üzlettársához, E. Krisztiánhoz. A rendőrség kihallgatta a férfit, aki többször ellentmondásba keveredett önmagával: egymásnak ellentmondó történeteket adott elő arról, hogy aznap, amikor autójával felvette a vállalkozót annak otthonánál, pontosan hova mentek és mit csináltak. E. Krisztián tagadta, hogy tartozott volna barátjának, a rendőrség viszont korábbi sms-üzenetek alapján azt feltételezi, hogy 5-10 millió forint körüli összeget kapott kölcsön a vállalkozótól, amiből a sértett a kölcsön visszatérítését követően gépjárművet akart vásárolni.
Az ellentmondások miatt a 43 éves E. Krisztián kapcsolatrendszerét is megvizsgálták, így került a nyomozók látókörébe a 29 éves H. Richárd szentendrei lakos, aki a vállalkozóhoz és barátjához hasonlóan gépkocsik javításával foglalkozott, valamint a 31 éves, főiskolát végzett, de akkor munkanélküli S. Bence. Az alezredes elmondta: a nyomozók kiderítették, hogy E. Krisztián nem akarta megadni a vállalkozónak a tartozását, ezért két társával elhatározták, hogy megölik. A gyilkosságra hetekkel korábban elkezdtek felkészülni, egymás közt üzeneteket is váltottak, amelyekben “virágnyelven” arról diskuráltak, hogyan fogják “elültetni a palántát”. Az előkészületek során egy barkácsáruházban drótot vettek, hogy abból fojtózsinórt készítsenek, valamint két ásót, és Szentendre külterületén, egy erdőben kiástak egy gödröt.
A vállalkozót egy üzleti megbeszélés ürügyével elcsalták otthonról, H. Richárd pedig a fojtózsinórral már a kocsiban végzett vele. A holttestet a gödörben eltemették. Áldozatuk pénzét, valamint ékszereit elvették, utóbbit egy belvárosi zálogházban értékesítették. Annak érdekében, hogy leplezzék tettüket, megkérték H. Richárdnak az Egyesült Királyságban élő unokatestvérét, hogy írjon sms-t az áldozat élettársának.
Ez meg is történt, az üzenetet úgy fogalmazták meg, mintha a vállalkozó jelentkezett volna az élettársánál azzal, hogy minden rendben van vele és ha bármire szüksége lenne, forduljon a vállalkozó barátjához, E. Krisztiánhoz
– mondta az alezredes. A nyomozók a három férfihez köthető ingatlanokat is feltérképezték, így fülelték le H. Richárd apját, aki a szentendrei családi házában több száz tő vadkendert termesztett. Bár az apa állítása szerint csak saját fogyasztásra termesztette a kábítószert, a rendőrök az ott talált mennyiségű vadkender miatt kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg.
A gyilkossági ügyben áttörést az eredményezett, hogy S. Bence beismerő vallomást tett. A sajtótájékoztatón lejátszott videó alapján részletesen beszámolt arról, hogyan történt a bűncselekmény, és meg is mutatta a nyomozóknak azt az összedőlt fészert, amely alá elásták áldozatukat. Azt is elismerte, hogy ő is részt vett a vállalkozó elhantolásában. Ezt követően a másik két férfi is beismerte a bűncselekmény elkövetését. Az ügyben a három férfit előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják; az ügy iratait átadták az illetékes ügyészségnek.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS