Szombat délután a Tisza Párt hívei Magyar Péter vezénylésével tüntetni érkeznek a közmédia Kunigunda utcában található székháza elé, hogy – saját magyarázata szerint – a gyerekei már egy szabad és élhető országban élhessenek. Az ok-okozati összefüggés a köztelevízió Magyarnak kedves működése és az élhető Magyarország között meglehetősen zavaros, lapunk mégis arra vállalkozik, hogy megjósoljuk, mi lesz a kimenetele a régóta várt összecsapásnak. Egyúttal áttekintjük a közmédia és az aktuális ellenzéki megváltók közötti mérkőzések történelmét is, köztük a Momentum Mozgalom hobbitokhoz méltó gyalogtúráit, illetve a Magyar Péter feltűnése óta a harmadosztályban focizó régi balos klasszisok performance-ait.
Magyar Péternek nagyon beakadt a köztelevízió, első szereplését is sértett ábrázattal tolta végig, amiért nem megváltóként kezelték, hanem csak egy közönséges EP-listavezetőként. Mivel ő sokkal jobb véleménnyel van magáról, nagyon megharagudott a Kunigunda utcára. Később, már egy tekintélyes választói támogatottságot párt vezetőjeként sokszor követelte, hogy hívják meg a köztévébe (ahogy a Partizánban fogalmazott, a közrádió televíziójába), hogy aztán ne menjen el, majd később mégis elment, hogy monodrámázzon egy hosszabbat, miközben nem engedte, hogy a műsorvezetők kérdésekkel provokálják.
A két emlékezetes produkciója során is szóvá tette, hogy korábban nem hívták, ezért amikor meghívták, végig kifejezetten kellemetlenül viselkedett. A Nemzeti Sport így számolt volna be a teljesítményéről: csípett, harapott, próbálta rákényszeríteni ellenfelére az akaratát. Azt is kifejtette a mérgesgomba pozíciójából, hogy senki nem nézi a köztévét, aki meg nézi, az nem tud arról, hogy neki mindenről is van fontos véleménye, miután a Híradó trükkösen eltitkolja ezt azok elől, akik nem nézik.
Úgy sejtjük, Magyar Péter ma délután ezekért a sérelmekért próbál majd erős szavakkal, egy indulatos szónoklat formájában elégtételt venni hívei és csodálói társaságában. Akik meglehetősen felhevült állapotban vannak már most, órákkal a kezdő sípszó előtt; dühös kommentjeik szerint készen állnak frontális rohamot intézni az épület ellen, amint Magyar Péter kiadja a támadási parancsot. A köztévé költségvetése innentől kezdve viszont érhető: az 365 napján teljes készültségben kell lenni a védelmi erőknek, hiszen bármikor előfordulhat, hogy a Híradó elmulaszt részletesen beszámolni a köztelevíziót nem nézők kedvéért Magyar Péter valamelyik, egy szelfi kíséretében előadott bölcs gondolatáról.
ChatGPT és a történelem:
Az elmúlt 10 évben több alkalommal is szerveztek tüntetéseket a magyar közmédia Kunigunda utcai székháza előtt, főleg az ellenzéki pártok és politikai szereplők részéről, akik a közmédia elfogultságát és a kormányzati propaganda terjesztését kritizálták.
2018. december: Az ellenzéki pártok (Jobbik, MSZP, DK, LMP, Párbeszéd és Momentum) közösen szerveztek demonstrációt az MTVA székháza elé. Ekkor több ellenzéki képviselő, köztük Hadházy Ákos és Szél Bernadett, bejutott az épületbe, és követelték, hogy élő adásban olvassák be a követeléseiket, de a biztonságiak eltávolították őket.
2019. december: Diákok szerveztek tüntetést a közmédia előtt, tiltakozva az oktatási rendszer állapota miatt és követelve, hogy a közmédia adjon teret az oktatási problémákról szóló híreknek. A demonstráció során a diákok egy szimbolikus akció keretében kalapáccsal szétvertek egy televíziót, és az MTVA működését kritizálták.
2021-2022-ben többször is: Hadházy Ákos független képviselő többször is szervezett és részt vett tüntetéseken az MTVA székháza előtt. Ő rendszeresen tiltakozott a közmédia elfogultsága ellen, követelve annak átláthatóbb működését és a kormánykritikus hangok megjelenítését.
2023-ban: Tovább folytatódtak a demonstrációk a közmédia működésének kritikája miatt. A diákok és tanárok is többször vonultak az MTVA elé az oktatási rendszer problémáira való figyelemfelhívás céljából.
A ma délutáni összecsapás várhatóan izgalmas döntetlennel fog zárulni, a tüntetők nem lesznek képesek feltörni a közmédia védelmi vonalait, hiába mutatnak majd fel jó kombinációkat a mezőnyben a kapitány, Magyar Péter irányításával. A beszédek során várhatóan a jól megszokott, begyakorolt figurákat adják majd elő precízen, váratlanra azonban egyiküktől sem számítunk. A meccs utolsó perceitől kétségbeesett kapkodást várunk, Magyar Péterék mindenképpen gólt akarnak majd szerezni, ám mivel a közmédia védelme megbízható, rengeteg komoly találkozó áll mögöttük az elmúlt évekből, simán kitartanak a mérkőzés lefújásáig, ami – éjfél felé, ilyenkor megszokott formában – könnygáz formájában fog érkezni. Az idegenben elért döntetlent Magyar Péter persze győzelemként fogja értékelni, és azt is elmondja, ha nagyobb szerencséjük van és másfelé kanyarodik a vonulás, akár nyerhettek is volna.
Királytigris
2024-10-05 at 12:09
Megint vihar egy biliben!
Lehet tüntetni az MTV székházánál, majd megunják, aztán hazamennek…
matrix
2024-10-05 at 12:02
A csakányos-baltás büdös bunkó tahó felforgató Rezsö ma nem akar tüntetni !
A primitiv koszos köcsög kancsó a mai fosbuuk kommentjében saját magat is többször megcáfolta!
Csak a parsztokat lehet parasztvakítani !
Patriota
2024-10-05 at 11:50
Izgalmas, fordulatokban gazdag DÖNTETLENT (!!!!) várunk….. Tán így értelmes lenne a cikk címe-Ambrózy Úr !
matrix
2024-10-05 at 11:47
A celeb sperma Peti ” james Bond 000 ” a vágyvezérelt agyhalottak vezér bikája !
Naponta a Muraközi csődör(50cm) farkát szopatja az IQ-csóró agyhalottakkal
Csak a parasztokat lehet parasztvakítani !
Bandi
2024-10-05 at 11:41
Idejük is van, tejük is van, eső sem esik, ideális a monoton monológra akár 3/4-d órán át is, megfűszerezve némi politikai üldöztetéssel. A szektás hülyék, meg a dühösek meg áhítattal vegyes harcias kedvvel lehetnek jelen a kinyilatkoztatásra hajazó nagy semmin.
Lesznek jelen még szinte büntetlen előéletű izomagyak, a Jobbikot majdhogynem az egekbe repítő, poloskást felkészítő politikai sikeremberek, stb.
SZJ
2024-10-05 at 11:36
AZ MTVA tünciről mindíg a lyukas zokni jut az eszembe.
Ambrózy 💩🐑💩
2024-10-05 at 11:36
Ez a cikk zseniális! Nem szól semmiről.
Végeredményben csak a birkák hergelésére szolgál!
Ambrózy Áron mint egy jövőbe látó, már most tudni véli hogy mi lesz délután!
A lényeg az hogy a birkák már most boldogan bégetnek, és végre megint egy cikk Magyar Péterröl.
Ne dőljünk be a propagandának!
2024-10-05 at 11:34
@Mikia35,
“Amit művelnek az a BTK szerint lázítás!”
Hol láttál ilyet? MP többször is leírta, hogy békés tüntetés lesz.
X
2024-10-05 at 11:14
Ha PoloskaPeti és zombijai békésen tüntetnek akkor az jogos.
Ha erőszakoskodni, rombolni próbálnak azt kellő erővel kell visszaverni.
PoloskaPetit egy undorító, hazug, jellemtelen, gerinctelen lénynek tartom.
János Ihos
2024-10-05 at 11:09
Egész biztosan mozgalmasabb lesz, mint egy Honvéd meccs… 😇😅
Bocsánat Rabbi, túl nagy a kísértés!
Mikia35
2024-10-05 at 10:58
Amit művelnek az a BTK szerint lázítás!
Hol a rendőrség?
Miért nincsenek ezek a férgek már rég a tömlöcben?
Mikia35
2024-10-05 at 10:57
A Hárshegyi vigyorgót Fleto bezáratta, ezért nemcsak neki, de Mocsok Petinek sincs helye, ahol ápolják.
Valamennyi zárt osztályra való ápoltként, de most még szabadon járkálnak.
Nembaj hamarosan megnyílik a János kórház új Pszihológiai osztálya, ahol már léesz zárt, elkülönített részleg.
Itt várják szeretettel az ilyen őrülteket.
Bár én előbb elszámoltatnám ezeket a bunkó férgeket, és eltaposnám!
túródóra
2024-10-05 at 10:55
Péppé kell verni a mocskos kommunista férgeket. Én nem akarom, hogy a kommunista zsidó férgek vezessék újra Magyarországot. Nekem elég volt belőlük 57 év. Tönkre baxtak mindent ,családot, szabadságot , gazdaságot, sportot, kultúrát, társadalmi morált, stb. ! Dögöljenek meg !
hiphop
2024-10-05 at 10:50
ráérnek – nincs család nincs barátnő nincs munka… Nem volt jó ötlet az otthonápolás erőltetése a pszichiátriákon.