„Itt az ideje, hogy kimondjuk az igazságot! Donáth Anna az ország egyik legnépszerűbb politikusa” – a Momentum elnökségi tagjai, Gelencsér Ferenc és Kerpel-Fronius Gábor nem csinálnak hiúsági kérdést abból, hogy ki a párt legnépszerűbb politikusa. Ezen okok mentén úgy gondolták, hogy az éppen otthon babázó EP-képviselő Donáth Anna politikusi nagyságának plakátkiállítással adóznak Budapest forgalmas közterein. De ha ez még nem lenne elég, akkor a kormány „hazugságairól” is lerántják a leplet és elmondják „a teljes igazságot” – bármi is az, hiszen ez végül nem derült ki. A sorozat egyik első állomásán, a Széll Kálmán téren csodálhattuk meg az informatív táblákat Donáth Anna „igazmondásaival”, egy nagy érdeklődésre számot tartónak nem nevezhető átadó sajtótájékoztató keretei közt. Kíváncsiak voltunk, hol tart Gelencsér Ferenc a Reklámszövetséggel való konzultációban, hiszen ha az ember plakátkampányba kezd, nem árt tudni mi a helyzet az aktuális reklámetikai szabályokkal. A főpolgármester-helyettes Kerpel-Fronius Gábor pedig megnyugtatott bennünket, hogy idén is lesz karácsony (az is, amelyiknek a gyerekek örülnek, nemcsak a magas – a szerk.) és ennek örömére megrendezik a hagyományos Vörösmarty téri vásárt is, mert a fővárossal szemben az V. kerület képes támogatni azt. Végül pedig arra is fény derült, hogy miért érdemli meg a szemétkáoszból menekülő budapesti közműholding-vezérigazgató, Mártha Imre a floridai luxusutat.
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS