Pesti Srácok

"Bementek a vécére, és ott szívtak" - Újabb baloldali kokainbotrány miatt nyomoz a rendőrség

Kábítószer-birtoklás gyanújával nyomoz a kispesti szocialisták újabb botrányával összefüggésben a rendőrség – tudta meg a PestiSrácok.hu. A hatóság azután kezdett vizsgálódni, hogy a sajtóban megjelent, Lackner Csaba volt MSZP-s kispesti képviselő egy felvételen azt állította a kerületi vagyonkezelő igazgatójáról, Kránitz Krisztiánról, hogy kokainozott. Sőt, az ügyben tett feljelentésben az is részletezve van, hogy erről a kerület baloldali polgármestere, Gajda Péter is tudhatott. Egyelőre úgy áll, a teljes büntető törvénykönyvet kimeríthetik azok a cselekmények, amik Kispesten folytak, hiszen jelenleg költségvetési csalás, vesztegetés, drog, okirathamisítás és más gazdasági bűncselekmények miatt is zajlanak nyomozások, igaz, eddig még senkit nem hallgattak meg gyanúsítottként a rendőrök.

Kábítószer-birtoklás gyanúja miatt indított nyomozást a kispesti baloldal újabb drogbotrányával összefüggésben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – derült ki a PestiSrácok.hu birtokába került rendőrségi határozatból. A nyomozás előzménye, hogy Tényi István a hatósághoz fordult azután, hogy a 888.hu portálon nyilvánosságra hoztak több olyan, 2019 júniusában készült felvételt, amin Lackner Csaba korábban MSZP-s, most független XIX. kerületi képviselő beszél (Lacknerről korábban már több felvétel is kiszivárgott, ezekről bővebben itt). A politikus többek között megemlítette, hogy a korrupciógyanús vádak miatt vizsgált Kránitz Krisztián, a kerület volt szocialista képviselője, ma a vagyonkezelő igazgatója kokaint szívott egy baráti rendezvényen, egy vendéglátóhely mosdójában – olvasható a feljelentésben, amelyben idéznek is Lacknertől és beszélgetőpartnerétől:

– Bementek a vécére, és ott szívtak.– Ki, a Krinyóék?!– Igen.

– Ti dolgotok, csak mondom, ezt a Kránitz-műsorodat nem tudom, és főleg ezt így nem tudom földolgozni…– Melyiket? Ezt a kólás dolgot?– Milyen kólás dolgot?

PestiSracok facebook image

-Hát kokainról beszéltünk most, nem?!

A polgármester is tudott a kokainozásról?

Gajda Péter polgármestert Kránitz esetében sem lepheti meg a kokainhasználatról szóló hír, Lackner ugyanis arról beszélt, hogy a polgármestert értesítették „Krinyó” drogozásáról – írta a feljelentésében Tényi, majd a videófelvételt idézte ezzel kapcsolatban:

– hallható a felvételen.

Feljelentésében Tényi mindezek mellett azt is leírta, hogy Lackner azt állította a felvételen, hogy Gajda Péter megpróbálta őt lebeszélni arról az eljárásról, amit Dódity Gabriella fideszes képviselőnő ellen indított, aki egyik Facebook-posztjában „fehér poros orrokat” emlegetett vele, illetve a szocialistákkal kapcsolatban. Lackner szerint Gajda Péter azért akarta megakadályozni a pert, mert információi voltak róla, hogy Kránitz kokainozott:

– A fehér poros orr meg egyebek, ugye?! – És ott mi lett? Beperelted végül? – Bepereltem. De múlt hét csütörtökön képviselő-testületi ülés volt, és behívott a Péter magához. – És? – És azt kérte tőlem – ezt most nagyon rossz helyre, amit mondok… –, hogy, aszongya, vonjam vissza. Mondom, Péter, miért vonjam vissza?! Mert – azt mondja – van nekik valamijük. Valakiről. Mondom: kiről?! – Van egy tippem. – Igen, és róla... És róla... És így megmondta nekem a Péter, hogy róla.

A kispesti szocialistákról az első kép- és hangfelvételek tavaly október elején kerültek nyilvánosságra a Magyar Nemzetnek és a Hír TV-nek köszönhetően. A hanganyagokon Lackner Csaba, az ellenzéki összefogásnak köszönhetően mandátumhoz jutott kispesti politikus beszélt korrupcióról, százmilliós vagyonokról, külföldi ingatlanokról, kerületi pénzek visszaosztásáról beszélt kólának nevezett zacskónyi fehér por és alkohol társaságában. Úgy tűnik, a teljes büntető törvénykönyvet kimeríthetik azok a cselekmények, amik Kispesten folytak a baloldal áldásos tevékenységének köszönhetően, hiszen jelenleg költségvetési csalás, vesztegetés, kábítószer birtoklás, okirathamisítás és más gazdasági bűncselekmények miatt is folynak nyomozások.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.