A Paláveres Találkozó vendégeként Bencsik András újságíró, publicista, a Demokrata főszerkesztője kendőzetlen őszinteséggel beszélt napjaink történéseiről. A telt házas rendezvényen több témát is érintettek, így az orosz–ukrán háborút, a szankciók hatás(talanság)át és az amerikaiak által irányított európai uniós politika dilettáns következményéről is részletesen beszélt. Bencsik András előadása után a polgári est résztvevői is kérdezhettek a Sajtóklub állandó résztvevőjétől, valamint a szervező – “A” Balogh Zsuzsa – sem rejtette véka alá véleményét.
Izgalmas és érdekfeszítő, igazi “libernyákpukkasztó” előadást tartott Bencsik András a legutóbbi Paláveres Találkozón. A neves újságíró ezúttal is markáns véleményt fogalmazott meg aktuálpolitikai kérdésekben, így a gyermekvédelem, a háborús konfliktus és pápalátogatás jelentőségéről is kifejtette véleményét.
Én 72 éves elmúlván, azt kell mondjam Önöknek, hogy álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer majd ahhoz kell bátorság, hogy az ember a normális dolgok mellett kiálljon
– mondta Bencsik András, hozzátéve:
Megpróbálják velünk elhitetni, hogy az abnormális a normális, a fekete a fehér és a fehér az fekete, a jók a rosszak és a rosszak a jók, rá akarnak bennünket venni olyan beteg, természetellenes, ostoba, torz és önpusztító dolgokra, amiket mi nem szeretnénk csinálni. Őrület, bolond a világ. Ezzel szembe kell fordulni. És ha egy orosz főpap fordul szembe vele, akkor én azt mondom, hogy igen, egyetértek vele, ettől még lehet, hogy eltérő véleményem van a nagyhatalmak működéséről.
A hazánk elleni uniós politikáról pedig azt mondta:
Magyarország ellen gazdasági blokádot hirdetett az Európai Unió. Mindenféle alibivel mindenféle pénzt visszatartanak, ami miatt gyakorlatilag eléggé megnehezült a magyar gazdaság helyzete azért, mert semmilyen körülmények között nem akarjuk megengedni, hogy a kiskorú gyerekekhez szexuális felvilágosítás céljából bárki is hozzáférkőzzön. Az, hogy ez ma Európában, a világban bizonyos helyeken büntetendő cselekmény, azért az elég döbbenetes. Amerikában, Európa egyes országaiban börtönbe zárhatják azt a szülőt, aki nem engedi, hogy a gyereke, a kisfia nővé vagy a kislánya férfivá operáltassa magát, mert azt mondja a szülő, hogy majd ha nagykorú leszel, eldönthetted, mert ez egy veszélyes játék, ugyanis nem lehet visszacsinálni. És ha most hülyeségből ezt megcsinálod, és öt év múlva meggondolod magad, már rajtad nem lehet segíteni. Élő emberi roncs leszel.
A Demokrata főszerkesztője az orosz–ukrán háborúról is kifejtette véleményét. Szavai szerint, ha “egy kicsit józan ésszel” nézzük, akkor az látható, hogy “van egy rohadt nagy birodalom, Oroszország, amely pontosan úgy működik, mint minden birodalom, mint az Amerikai Egyesült Államok, hogy nem szereti, hogyha a környezetében nagyon sok ellenséges fegyvert telepítenek le, mert az úgy idegesíti őt, hogy esetleg valakik ezt ellene használnák föl. Tehát igyekszik a saját közvetlen környezetében egy semleges vagy toleráns zónát kialakítani.” Hozzátette: “az amcsik nem hiszem, hogy örülnének, hogyha mondjuk Mexikóban az oroszok megpróbálnának egy ilyen Majdan-típusú forradalommal egy amerikai ellenes elitet a hatalomra juttatni. Valószínűleg nagyon dühösek lennének, és valószínűleg közbelépnének – amúgy egyébként helyesen.”
Emlékezzünk a kubai válságra, amikor az oroszok rakétákat akartak telepíteni Kubába, azt mondták az amcsik, hogy stop. Ezt már nem. Azt lenyeljük, hogy a Castro csinált magának egy meleg égövi kommunizmust, amíg van banán, szivar és rum, addig gond nincsen, de arról szó nem lehet, hogy támaszpont legyen és nem is lehet. Ugyanez a helyzet Ukrajnával. Az amerikaiak kitalálták, hogy megeszik Európát, hát nagyrészt meg is ették, legyünk őszinték, hogy Európa rettenetesen nagy bajban van, és azt gondolták, hogy ha már ilyen jól belejöttek abba, hogy ledarálnak egy évezredes kultúrát, mert Európa több évezredes kultúra azért végső soron, akkor mi lenne, ha az oroszokat is ledarálnák, és csak ők lennének a világon, és mindenki az ő szolgájuk lesz. És erre megtalálták az ukránokat, hogy különös nép, rengeteg sebbel, sérüléssel, eléggé zavaros múlttal, zavaros identitással – egyfelől részt vettek a szovjet felszabadító harcokban, másfelől ugyanezek az ukránoknak egy része pedig a németek oldalán harcolt az oroszok ellen, és máig őrizték a legszebb náci emlékeket, amik most szépen fel is lettek frissítve
– emlékeztetett. Bencsik András szerint “az, hogy a Nyugat egy új náci mozgalommal és egy új náci hadsereggel működik együtt, az önmagában egy perverz helyzet”. Felidézte: nyolc éven át lőtte Ukrajna a saját állampolgárait, mert azok oroszok. Hozzátette: az ukránok 70–80 százaléka ma is oroszul beszél. Véleménye szerint a provokáció csapda volt, aminek következtében az oroszok megtámadták Ukrajnát.
Az orosz agresszió igen, igaz, orosz agresszióról lehet beszélni, és pontosan így lehet beszélni ukrán agresszióról, sőt most már beszélnünk kell amerikai agresszióról is, hiszen amikor felvetődött a béketárgyalások esélye, és egy amerikai kormánypolitikus azt mondta, hogy szó nem lehet addig béketárgyalásról, amíg mi azt nem engedélyezzük. Onnantól kezdve tudjuk, hogy Amerika is hadviselő fél. Az ukránok életét a világon senki nem sajnálja, a magyarokat leszámítva
– mondta. Bencsik András szerint elgondolkodtató, hogy ezért hálából az ukránok jobban gyűlölnek bennünket, mint az oroszokat. Úgy fogalmazott: ez egy külön lélektani kérdés.
Majd egyszer, ha lesz béke és az emberek normálisan elkezdenek beszélni egymással, majd föl kell tenni ezt a kérdést, hogy vajon az ukrán közvéleményben az az ország, amelyik befogad mindenkit feltétel nélkül, nem kérdezi meg, hogy ki vagy, mi vagy, honnan jöttél, megad neki mindent, hogy élni tudjon, otthont, szállást, ha kell, továbbengedi, ha tovább akar menni. Ezen felül őrületes mennyiségű humanitárius segélyt, ruhát, élelmiszert, gyógyszert és egyebet szállít ebbe az országba
– mondta. Kérdésként felvetette:
Hogy miért is gyűlöli ez az ország Magyarországot, nehéz megmagyarázni, mert nem szállítunk fegyvert? Tessék mondani, ki hallott már olyat, hogy valahol ég egy tűz, és azt mondja valaki, hogy ezt a tüzet egy még nagyobb tűzzel kell eloltani. Mert ugye, hogyha van ott a picike tűzzel, minket zavar, gyújtsunk meg minden házat a környéken. Marha nagy tűz lesz, és akkor senki nem fog figyelni erre a kicsi tűzre. Ez egy teljesen ostoba gondolat, a tűzoltók nem tűzzel, hanem vízzel oltanak. Nem támogatják a tüzet, hanem eloltják. Itt ugyanez a helyzet, kizárólag a béke, a megoldás. És akkor utoljára még igazából én nem vagyok sem külpolitikus, sem belpolitikus, hanem egy olyan újságíró, aki próbál a józan eszére hallgatni, és ezért időnként kérdéseket teszek fel, és próbálok rá válaszolni.
Bencsik András úgy fogalmazott:
Ezt a háborút – mindnyájan tudjuk, a miniszterelnök sokszor mondja is – valóban nem lehet megnyerni. Az ukránok elegendően sokan vannak, és őrületes mennyiségű fegyvert nyomnak beléjük, hogy az oroszok nem tudják legyőzni őket, csak akkor tudnák legyőzni az oroszok, ha olyan eszközöket vetnének be, mint például az amerikaiak Irakban vagy Szerbiában, tehát olyan fegyvereket, amelyek kvázi tömegpusztító hatásúak, nagyon nagy erejű bombákat, esetleg korlátozott nukleáris csapásokat, tehát magyarul nem a katonákat támadnák, mint most, nem az infrastruktúrát támadnák, hanem az embereket kezdenék el pusztítani. Ebben az esetben megnyerhetnék a háborút.
Hozzátette:
Nézzük a másik oldalra, vajon a Nyugat meg tudja-e nyerni. A történelem szerint ez sem Napóleonnak, sem Hitlernek, sem a svédeknek nem sikerült, egyszerűen a lengyelek beóvakodtak egészen Moszkváig, aztán jól fejbe verték őket, tehát nekik sem sikerült. Oroszországot, ha valaki ránéz a térképre, látja, nem lehet legyőzni. Másrészt ez a háború nem is Oroszországban zajlik, hanem Ukrajnában. Az az elképzelés, hogy úgy lehet Oroszországot legyőzni, ez volt a szankciók alapötlete. Gazdaságilag ki kell éheztetni, meg kell rogyasztania, elszegényednek az oroszok, fellázadnak, és akkor a mi beépített ügynökeink majd kirobbantanak mindenféle tüntetéseket, és akkor megbukik a Putyin, és majd jön egy Amerika-barát vezető, és azzal meg már le lehet pacsizni az üzletet, és onnantól kezdve minden szép és jó lesz. De ez nagy tévedés volt, mert nem ismerik az oroszokat. Ez még Magyarországon sem menne könnyen, mert lehet, hogy a Gyurcsányék egy ilyen üzletre hajlandóak lennének, sőt, biztos. Azonban igen kevesen támogatják őket ebben. A magyar választók többsége bölcsen és okosan szembefordul ezzel a hazaáruló felfogással. Pontosan ugyanez a helyzet, és szerintem nagyjából az arány is Oroszországban, vagyis az oroszok többsége patrióta. És pontosan érti, hogy a Nyugat azért provokálta ki ezt a háborút, hogy őket megtörje.
Hangsúlyozta, hogy az Európán kívüli világ sem ért egyet ezzel az agresszív nyugati nyomulással:
Ez az őrjöngött hisztéria, ez egyelőre nem engedi, de hinnünk kell, hinnünk kell a józan észben, ha úgy tetszik, az isteni igazságban. Iszonyatos jelentősége van, hogy Ferenc pápa idejön Magyarországra. Újfent, mert ez most több lesz, több lesz, mint egy katolikus rendezvény. És ez a Ferenc pápa nem az a Ferenc pápa, akit annak idején némi fenntartással néztük. Ez az idős ember felfogta, hogy ez a sötétség és a fény háborúja, a sátáni és az isteni erők összecsapása zajlik a világban. Nem ok nélkül jön ide.
Bencsik arról is beszélt, hogy fontosnak tartja, hogy mindazok, akik részt vettek békemeneteken, jöjjön el a Kossuth térre, hogy “legyünk nagyon sokan, mert nemcsak egy egyházi ünnep, nemcsak egy találkozás lesz a keresztény világ fejével, hanem egy erődemonstráció, hogy sokan vagyunk, akik kiállunk a béke mellett, mert nincsen másutt, csak a béke”. Mint mondta:
Egy párszor már bebizonyítottuk, hogy ha a pusztításban nem vagyunk nagyon jók, de a szeretetben, a megvédelmezésben és az újjáteremtésben viszont világbajnokok vagyunk. És ennek jön el egy újabb próbatétele hamarosan, és adja a Jóisten, hogy megint meg tudjuk mutatni magunknak és a világnak, hogy e tekintetben valóban továbbra is legyőzhetetlenek vagyunk.
Bencsik szerint “olyan mértékben borult fel a világ, hogy az ember rémülten néz”. A Paláveres Találkozón tartott előadásában a németországi helyzetről, a drogliberalizációról, a felrobbantott gázvezetékről is pikáns részletességgel beszélt.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS