Pesti Srácok

Best of Baranyi Krisztina: így fizették ki a baloldalt Ferencvárosban – Pesti riporter

„Tisztakéz” – adta el magát a jóhiszemű embereknek a korrupcióvadász képében mutatkozó Baranyi Krisztina. Azóta tizenegy hónapot töltött hivatalban polgármesterként, és hamar kiderült, hogy az a kéz valójában tiszta kosz. Az új polgármester önmagára szabta a rendszert, az ígért átláthatóságnak pedig nyoma sincs.

A kormánybuktatásban bízó erők reménysége a Fidesz utáni világ kísérleti terepeként emlegeti Ferencvárosban, és ezt alighanem komolyan gondolja, mert nem fogja vissza magát. Mindenkit kirúgott a fontos pozíciókból, és saját embereit rakta a helyükre, akik egyúttal elkezdték a bizniszelés megalapozását is, haveri cégek bevonásával. Baranyi bőkezűen tartja a csókosait, köztük azokat, akikre azért fizet ki közpénzből havonta csaknem kétmillió forintot, hogy elvégezzék az ő munkáját: a gyakorlati városigazgatást, illetve a politikai stratégiaalkotást és kapcsolattartást. Így ő a saját imázsának építgetésére és facebookos magamutogatásra fordíthatja az ereje javát.

Az ügyek viszont ennek ellenére sem mennek zavartalanul. A parkolásüzemeltetés rögtön a hivatalba lépése után összeomlott, és azóta sem tisztult ki a legnagyobb parkolási csalóhoz kapcsolódó céghálóból, gyanús szerződésekből, sőt a szerződések hiányából, lekésett, elrontott közbeszerzésekből és főleg megválaszolatlan kérdésekből álló köd. Baranyi Krisztina hűbérbirtokán szabadnak és függetlennek nevezik a kormányellenes agitprop magazinná züllesztett kerületi újságot, amely csak feleannyiszor jelenik meg, mint eddig, viszont máris drágább.

Sokáig lubickolt a polgármester hatalomban, ám elkezdtek összecsapni a feje fölött a hullámok. A vele szövetséges képviselők sokáig elviselték, hogy mindenben igazodniuk kell a diktátumaihoz, és hogy az ellenszegülési kísérleteknél úgy beszél velük, mint a kapcaronggyal. Ám mostanra fogytán a türelem, a korábban kemény kézzel kordában tartott balos képviselők már a nyilvánosság előtt is fel merik róni a polgármesternek, hogy a baloldali egység felbomlásához fog vezetni, amit művel. Baranyi ideges grimaszokkal, vádaskodással, pszichotikus nevetgéléssel, sőt a testületi ülésről való eloldalgással reagál a „zendülésre”. Ahogy a kényelmetlen kérdéseink elől már nemcsak ő, hanem az egész stábja menekül, moralizáló kijelentések mögé bújva.

PestiSracok facebook image

Ha lemaradt róla a tévében, nézze meg itt a Pesti riporter legutóbbi adását Baranyi Krisztina polgármesteri mérlegéről!

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.