
Joe Biden amerikai elnök rendeletében büntetőintézkedéseket hozott 59 kínai vállalat ellen, amelyek kötődnek a kínai védelmi és megfigyelési technológiákat fejlesztő ágazathoz.
Az elnöki rendelet szerint az amerikai vállalatok augusztus 2-től nem fektethetnek be a szóban forgó vállalatokba, nem kereskedhetnek értékpapírjaikkal. A rendelet megakadályozza azt, hogy amerikai vállalatok befektetéseikkel támogassák a kínai hadiipart, a hadsereget, a hírszerzést, a hozzájuk kötődő kutatásokat és fejlesztési programokat. Tiltja az amerikai befektetéseket olyan kínai cégekben, amelyek aláássák az Egyesült Államok és szövetségesei biztonságát vagy demokratikus értékeit.
A Biden által aláírt rendelet az elődje, Donald Trump által tavaly novemberben kiadott rendeletre épül, a felsorolt vállalatok listája felváltja a védelmi minisztérium által korábban összeállított feketelistát, amelyen több mint ötven kínai vállalat szerepelt. A büntetőintézkedések érvényesítése most a pénzügyminisztériumra hárul, míg Trump ideje alatt a védelmi minisztérium felelt érte. A Biden rendeletében felsorolt vállalatok közül sokan már az előző elnöki rendeletben is szerepeltek, köztük az okostelefonokat és internetes berendezéseket gyártó Huawei, illetve Kína harmadik legnagyobb olajipari cége, a CNOOC.
Egy washingtoni bíróság döntése révén a korábbi szankciós listáról lekerült az okostelefonokat gyártó kínai Xiaomi, és ez a vállalat nem esik a Biden által most foganatosított szankciók hatálya alá sem.
Forrás: MTI; kiemelt kép: MTI/AP/Evan Vucci
bl
2021-06-08 at 14:57
1. A 7-es cikkely elég súlyos ügy ahhoz, hogy nem szabad az érzelmekre (véleményekre, szavazási kedvre) hagyatkozni.
2. Mivel a tartózkodás jelentheti azt is, hogy nem tudok dönteni, meg azt is, hogy nem érdekel az ügy, ezért a bíróságnak nem volt joga úgy dönteni, hogy akik tartózkodtak azokat nem érdekli az ügy.
1. és 2. pont abszolút módon igazak (nincs rajtuk mit vitatni).
bl
2021-06-06 at 19:58
Szó sem lehet erről a változatról.
Ha van egy objektív kérdés, amit mondjuk egy 100 tagú tudományos tanács akar eldönteni, de 97 tartózkodik, mert nem tudja, hogy melyik a helyes válasz, akkor a maradék három ne döntsön, mert lehet ők a 100 tagú tanács szélsőséges hülyéi.
Ennyi. Ezt nem lehet kimagyarázni. Ez megint csak egy a szokásos politikai döntések közül: azaz nincs objektív megalapozottsága, a következményeit végiggondolva meg lényegesen ellentmondásosabbá teszi a világot.
Somebody
2021-06-05 at 11:01
Bl: Nincs semmi “kimagyarázás”, de akkor megpróbálom megértetni egy másik példával.
100 ember lakik egy tömbházban aminek a festése tönkrement, elhatározták hogy Aug 1 ig el KELL dönteni hogy milyen színre festik, mert különben beázik a ház. Van két fajta festék amit tudnak használni.
Kijelentik, hogy szavaznak a kérdésről és egyszerű többséggel döntenek. Elérkezik a szavazás napja és a házmester azt a kérdést teszi fel hogy “kék legyen a ház?”
Összeszámoljak a szavazatokat és az alábbiak jönnek ki:
– 40 ember nem ment el
– 30 ember elment, de tartozkodott
– 17 ember igennel szavazott
– 13 meg nemmel
Milyen színű lesz a ház? Elment a szavazásra 60 ember, tehát a többség el akarja dönteni a kérdést. A te módszereddel ez után a szavazás után az a nonszensz eredmény jönne ki, hogy sárga lesz a ház, mivel a tartózkodók a másik oldalhoz számítanak, viszont azok akik döntöttek azoknak a többsége a kékre szavazott.
Ezért NEM így működik a szavazások többsége a világban ahogy mondod (ez tény, nézz utána USA, UK, Franciaország, Németország), hanem úgy hogy a nemszavazók és a tartózkodók nem számítanak. De így működik pl az országos választás is.
bl
2021-06-04 at 20:48
Nem, nincs így. Ha 100-ból 97 nem tudja, hogy bűnös-e vagy sem Jani bácsi, és ezért tartózkodik, akkor a maradék három nem döntheti el, hogy bűnös-e vagy sem. Ez nyilvánvaló, ezt nem lehet kimagyarázni.
bl
2021-06-04 at 17:44
@somebody
Nocsak valaki válaszol.
1. Trumpot akkor támadta a WallStreet amikor büntető intézkedésket fontolgatott, cikkeztek róla az újságok. Még Trump is beszólt valamit, hogy nem a WallStreet dönt az ilyen kérdésben.
2. A többi váaszoddal többé-kevésbé egyet is tudok érteni, mert elsősorban a piszkálás a célom és nem a kétsorban való világmegváltás. Talán a kétharmad még az ami nagyon durva, mert ha a tartózkodók nem számítanak, akkor egyetlen szavazattal is meg lehet bármit szavazni, ez pedig nagyon durva. Fogalmam sincs, hogy a bíróság miért nem gondolta végig döntésének következményeit, de úgy gondolom, olyan ítéletet hoztak mely szerint a 715 képviselőből ha 712 tartózkodik és 2 Magyarország ellen szavaz és 1 meg mellette, akkor máris meg van a Magyarországot elítélő határozat, ami nyilvánvalóan nonszensz. Csak remélni tudom, hogy nem így van. A BLM-et nem forszírozom, inkább legyen igazad. Hehehe.
ERZSI
2021-06-04 at 10:36
Bolond lyukból bolond szél fúj.
márko
2021-06-04 at 10:26
ilyen intézkedésekkel Kínának egészen biztosan kár lesz okozva
/
DE
. a Kína az iparával, olyan pályán van
. amit csak lassítani lehet
. DE nem nagyon
/
VISSZA KELL emlékezni
HOGY
. milyen hordozó rakéták technológiája van
. kínai mérnökök leszálltak kétszer is a Holdra
. de kínai projekt a Marsra is leszállt
. ehhez óriási kommunikációs szerkezet + szoftver szükséges
. az 5G kommunikációs hálózat ( szoftverje + hardverje ) működik
. mobiltelefonok sora
. új operációs rendszer a mobiltelefonokban
. vakcinák korona vírus ellen
. ÉS még sok más is
/
ÉS
. REÁLISNAK kell lenni
. ez mind működik
/
így látom én mint patkány
Istvan
2021-06-04 at 08:40
Bidon.. Addig hurzolod a korsodat a kutra, ameddig te sajat magad fogod eltörni! Ugy fogsz jarni mind Ceausescu es a felesege!
bl
2021-06-04 at 07:20
Hehehe.
Amikor Trump bünteti a kínai cégeket, akkor az rossz dolog (még a WallStreet is fellázad), amikor Biden akkor jó. Hehehe.
Amikor Trump mondja, hogy kínai vírus, akkor farkast kiált, amikor Biden mondja akkor objektív tényt közöl. Hehehe.
Amikor Kína gyűjt adatokat, akkor az rossz dolog, amikor a google meg a facebook, akkor az jó.
A nyugat írja a játékszabályokat, az EU bíróság szerint is kétharmaddal szavazták meg Sargentinit. Hehehe.
Farigcsálják nyugaton a legalapvetőbb emberi normákat(férfi-nő) a társadalomérnökök az tehát jó, amit Kína csinál az meg rossz. Mert kelet. Hehehe. Mert Trump. Hehehe.
Közben pedig szélsőbalos tolvaj bandával(BLM) parolázik az amerikai elnök, de mégis mi leszünk a tolvajok nemsokára. Nyihaha.