
Az új washingtoni kormány felülvizsgálatot indított az Oroszországra, Kínára és más területekre vonatkozó amerikai politikát illetően. Az Egyesült Államok felelősségre fogja vonni Oroszországot a nemzetközi jogilag még Ukrajnához tartozó Krím-félsziget hét évvel ezelőtti annektálása miatt – szögezte le csütörtöki közleményében a washingtoni Fehér Ház. Joe Biden azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok nem ismeri el és soha nem is fogja elismerni a félsziget Oroszország általi bekebelezését.
Kiállunk Ukrajna mellett Oroszország agresszív cselekményeivel szemben. Tovább fogunk dolgozni azért, hogy felelősségre vonjuk Oroszországot ukrajnai jogsértései és agressziója miatt
– emelte ki Joe Biden elnök.
Joe Biden a beiktatását követően, január végén telefon beszélt orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal; szóba került egyebek mellett az ukrán válság, az amerikai választásba való állítólagos orosz beavatkozás, az Egyesült Államok elleni, tavalyi nagyszabású kibertámadás, valamint Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus bebörtönzése is. A Fehér Ház pedig néhány nappal ezelőtt leszögezte, hogy válaszintézkedések várhatók az úgynevezett SolarWinds-hackertámadással kapcsolatban.
Egy oroszbarát kommandó 2014. február 27-én szállta meg a dél-ukrajnai Krími Autonóm Köztársaság parlamentjét, a képviselők oroszbarát kormányt választottak, és népszavazást írtak ki az Oroszországhoz való csatlakozásról. E terület annektálását ugyanakkor a nemzetközi közösség nagy része nem ismeri el.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Patrick Semansky
egon samu
2021-02-27 at 15:55
Agyhalott Joe csak félti az Obama-korszakban Ukrajnában elrabolt és “einstandolt” javait.
Mióta ez a barom az amerikai elnök, azóta újra van jó esély egy világrengetö atomháborúra. Nemhiába tanakodnak a megbízói, hogy elvegyék töle a fekete koffert az atomrakéták indítójával….
Nahát
2021-02-27 at 13:05
Naná, hogy kiáll Ukrajna mellett, ők tették a gyarmatukká, lepusztították, az ukrán gázcég vezetőségi tagja Biden pedofil fia, aki a derekáig érő, festett körmű kislánnyal fotózta magát a hálószobájában, és volt olyan hülye, hogy a laptopját a fotókkal együtt elvitte javíttatni. Ezekre mondják, hogy nagyon szép, katolikus család. Se nem szép, se nem katolikus, se nem család. Nihil.
Schenkhyalfonz
2021-02-27 at 12:48
Putyin cár meg a helyi oroszok mellett állt ki (ugyanis neki van töke) és míg Bidenék csak 50 milcsit kaptak a bábállamtól, addig a Krím továbbra is az oroszoké.
Logikus
2021-02-27 at 12:32
Amerikát ki fogja végre felelősségre vonni, amiért sok ország belügyeibe beavatkoznak?
Karoly
2021-02-27 at 11:03
Biden terel, mert szar a belpolitikaja.
TS
2021-02-27 at 08:54
Egyébként akármekkora gyökerek, gyáva disznók is az ukránok, nem árt, ha az oroszok orrára egy kicsit rákoppintanak. Csak nagyobb baj ne legyen abból!
Hiszen Grúziát is megcsonkították, pedig azokon a területeken nem is éltek oroszok, mint a Krímben, ahol többséget alkotnak. (Dél-Oszétiában persze hivatkozhattak az Északon élőkre, akik orosz állampolgárok, mint 1939-ben az ukránokra és fehéroroszokra), de Abháziában? Szóval nem baj, ha nem mocorognak kifelé a ruszkik. Menjenek csak haza.
kbandi1
2021-02-27 at 08:44
Biden úrnak még nem jutott az eszébe, hogy Kárpátalja hogyan is került az Ukránok kezébe. H vissza követelik Krimet, adják vissza Kárpátalját is. Az amerikaiak is benne voltak az elvételében, lehet jóvá tételről beszélni.
Patriot
2021-02-27 at 08:24
Elképzelem ahogy Putyin úr meg Lavrov úr sokat mondóan összenéz a hír hallatán.
Aztán tovább lapoznak…
Ezt érte el a csaló..senkinek köny velik el az igazi politikusok.
aladin
2021-02-27 at 06:45
Putyinnak most nagyon rossz napjai lesznek, hogy ez a hazúg csaló Bilden megfenyegette.
Karácsony..sk
2021-02-27 at 02:43
Aberált pedofil barom ez a limonádé JOE!
Szlovákiából……
Namond
2021-02-27 at 01:18
Biden üljön a bidéjén és álmodozzon.
pampafu
2021-02-26 at 22:17
Azt hiszem ,nála nélkül is felkel a nap.
pampafu
2021-02-26 at 22:14
Ebben az évben még csak Biden inditott háborút/ Irak /
más nem.
Poppy
2021-02-26 at 22:11
Anyádat vond felelősegre, hogy minek pottyantott a világra. Igy akarod Európát háborúba borítani. Nem fog menni. Oroszország pont sz..ik a véleményedre, te korrupt csaló vén demens. Uktajna egy romhalmaz minden téren, ezért használjátok fel a kisded játékaitokhoz. Két jó vezető, egyik humorista, másik demens, szép kilátások.
DörrögZuldán
2021-02-26 at 21:27
Talán megint van valami 50 milcsis biznisz a Hunter gyereknek, hogy képbe jött az ukrán bábállam?
Királytigris
2021-02-26 at 21:21
Bidé apó nem tudja, hogy a Medve nem játék… Így aztán felelőtlenül szajkózza a sorosi sameszes hülyeséget.
molnar
2021-02-26 at 20:53
Mert ez az USA-OBAMA regime már 2013-4-ben UKRAN “neonácikat” támogatták és a kormány puccsban katonai kiképzés az USA-ban stb !
Zinikus -USA !Mc Cain! (Vietnámot Napalm bombázó)
Ukrán “ASOV” és Bandera neonácik !”Tjahnybok” – Arseni Jazenjuk!
Atosz
2021-02-26 at 20:34
Putyin meg nagy ìvben tojik erre a csalàssal megvàllasztott vèn anèziàs biden-re !!!!! Ha ugy akarja Putyin 48 òra alatt lerphanja ukrajnàt ès fogjul ejti a biden maffiozò fiàt !!!!
BB
2021-02-26 at 20:30
Biden elnök úr és tanácsadói, elvesztették realitás érzéküket. Az Egyesült Államok nak mint nagyhatalomnak kezd lejárni az ideje. Ugyanúgy járnak mint a valaha volt összes nagyhatalom. Széthullanak.
moliere
2021-02-26 at 20:24
Mindenesetre amikor először sétálgattunk apámmal a pesti belvárosban, és a brit, majd az amerikai nagykövetség mellett döbbenten észlelte, hogy ezek háborús övezetbe illő erődítések, röviden így fogalmazott: érzik a bűneik súlyát.
moliere
2021-02-26 at 20:19
Korábban kell felkelni, ha medvevadászatra indulsz. Semmiképpen nem úgy kell intézni, hogy mire a hasadra süt a Nap, addigra a medve már a konyhában szolgálja ki magát.
Amerikai hülyék, hülye amerikaiak.
.
Gond van.
Egyrészt a “soha” kifejezéssel. Isten az, aki esetleg felfoghatja, vagy használhatja a kifejezést. Én nem mondanék ilyesmit, hogy soha. Majd meglátjuk. Vagy az utódaink. Hogy az egyesült államok mikor ismeri el, és hogyan, a Krím elcsatlakozását.
Továbbá: érdekes kifejezés ez a “felelősségre von”. Lehetett ezt csinálni Nürnbergben, mivel huszonegynéhány millió orosz adta az életét, hogy sikerüljön, hogy az amerikai bohóckodhasson, mint valamilyen “felelős felelősségre vonó szerv”.
Ha már a soha kategóriájánál vagyunk, megnyúlnak az időtávok, az elévülések, és a felelősség, amire esetleg államok is vonhatók. Az amerikai egyesült államok a XIX. században, tehát végül is orosz szempontból nemrég, felrúgott néhány saját maga által javasolt megegyezést. Ennek révén komplett népeket deportáltak, és ezt úgy kivitelezték, hogy ha lehet, eközben számban is “redukálódjanak”. Sokat tudnának beszélni erről a cseroki, krík, maszkogi és szeminol népek, de később a lakota nemzet is tapasztalatokat gyűjthetett az amerikai tisztességről, emberbarátságról. Én nem fogom szorgalmazni, hogy az amerikai törvények tegyenek igazságot, mert ott most divat alapján úgyis szétverik a békét, a búzik, négerek, indiánok, spanyolajkúak, és talán még a nők kárpótlása, kártérítése eszközével is, amelyet fentiek mérhetetlen szenvedései indokolnak, a fehér keresztény heteroszexuális férfiak miatt, már a XVII. századtól (úgy értem Kr. e.). Meg kéne ismételni szerintem nekik a salemi boszorkánypert, és kőkemény kárpótlásokat kéne kiosztani az utódoknak.
.
Érdekes felvetés lenne mondjuk Vietnam kárpótlása is, mert az biztos, hogy legalább kétmillió (de lehet a duplája is) vietnami ember nem halt volna meg a hatvanas-hetvenes években erőszakos halállal, ha az USA nem tolja oda fotogén pofáját. Szerintem egy korrekt jövőben ázsiai bírák és esküdtek döntsenek arról, hogy ezt hogyan kell rendezni. És mondhatjuk, hogy van még néhány jelentkező, ha már ebbe a beteg irányba viszik a világot. A komplett British Museum nem lenne elég kártérítés az indiaiaknak, vagy a szudániaknak, vagy a búroknak. Lehetne ezt folytatni, de csinálják csak azokkal az országokkal, ahol most nagy divat az emberi jogi kártérítések felvetése.
A Krímet Hruscsov ajándékba adta Ukrajnának, jutalmul azért, mert hogy mégsem minden ukrán lett SS csicska a háború alatt, talán a népesség több, mint 20%-a is lehetett akár a szovjet oldalon, ami nem kis dolog a holodomor után. Eredetileg tatárok lakták, de őket többnyire kiirtották vagy deportálták Szibériába pl. A Krím sosem volt ukrán jellegű, csak az ukránok álmaiban, de hát ott Ukrajna keleti határa valahol Kazahsztán nyugati határa, délen pedig a Kaukázusig ér. Olyan messzire elmentek otthonról az ukránoknál, hogy ennek az Istennek az idejében valószínűleg már haza se érnek.
Szabó László
2021-02-26 at 20:18
És mi lesz a wilsoni elvekkel! A Krim-félszigeten népszavazás volt! Ukrajna ugyan nem ismeri el, de szavaztak a krímiek, önszántukból, magas részvétellel, és az elszakadás mellett! Bunkókám!
Poroszlai Róbert
2021-02-26 at 20:00
húgyos! az egy kicsit nagyobb falat lesz. a medve nem játék!
khm
2021-02-26 at 19:39
A Krím nemzetközi jogilag ugyanúgy része u-krainának,mint Koszovó,Szerbiának. Azaz sehogy.