Pesti Srácok

Biden már Vietnámot is az USA szövetségesének látja Kínával szemben

Biden már Vietnámot is az USA szövetségesének látja Kínával szemben

Joe Biden amerikai elnök hétfőn Hanoiban kijelentette, hogy országa és Vietnam kapcsolatai új szakaszba léptek.

A délkelet-ázsiai országban tett állami látogatása során egy üzleti fórumon Biden elmondta, hogy a két nemzet elmélyíti együttműködését a felhőalapú számítástechnika, a félvezetők és a mesterséges intelligencia területén. A fórumon jelen voltak a vezető internetes és technológiai vállalatok, továbbá a Boeing repülőgépgyártó vezetői is. A Fehér Ház be is jelentette, hogy a cég "történelmi", 7,8 milliárd dolláros szerződést kötött a Vietnam Airways légitársasággal.

Vietnam rendelkezik a világ második legnagyobb becsült ritkaföldfém-lelőhelyével, amelyet elektromos járművekben és szélturbinákban használnak.

Hétfőn Vietnam és az Egyesült Államok közös nyilatkozatban óvott "az erőszak alkalmazásától és a fenyegetésektől" a Dél-kínai- tengeren, ami egyértelműen Pekingnek szól, holott a nyilatkozat nem nevezi meg Kínát. A dokumentum szerint az Egyesült Államok "ígéretet tesz arra, hogy továbbra is támogatja Vietnamot autonóm védelmi képességeinek fejlesztésében".

PestiSracok facebook image

Az ásványkincsekben gazdag Dél-kínai-tenger jelentős részét Kína magának követeli, de az ottani vizekre, szigetekre és zátonyokra a térség több más országa, a többi között Vietnam is jogot formál magának.

Az amerikai elnök vietnami látogatásának második napján kiadott közös nyilatkozat a "hajózás és átrepülés szabadságára", valamint az "akadálytalan" kereskedelem és a "szuverenitás tiszteletben tartásának" szükségességére is utal a világ egyik legingatagabb területévé vált térségben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Evan Vucci

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.