Előkészítő ülést tartott csütörtökön a Veszprémi Törvényszék fiatalkorúak ügyeiben eljáró tanácsa a tavaly májusi sólyi gyerekgyilkosság ügyében. Ahogy arról az eset után elsőként részletesen, helyszíni riportban beszámoltunk, a mindössze 16 éves F. Ferenc játszani csalta el a nyolcéves Adriennt. A kislány lemeztelenített holttestét másnap hajnalban találták meg a Királyszentistván melletti zsilip közelében, a patakban. Fején olyan sérülések voltak, amelyek egyértelművé tették, hogy a gyermek bűncselekmény áldozata lett. A cigány származású kamaszt, aki családjával a szomszédos Hajmáskéren élt, alig néhány órával később elfogták a rendőrök. F. Ferenc azóta letartóztatásban van, és a börtönben egyszer már megpróbált öngyilkos lenni. Az előkészítő tárgyaláson csak részlegesen ismerte be a tettét, ezért a büntetőper szeptemberben folytatódik.
A 16 éves F. Ferencet aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolják. Az ügyet Pfeiffer Péter fiatalkorúak ügyében eljáró bíró tanácsa tárgyalja. A vádirat szerint a kislányt a kamasz a falu határába, a régi papírmalom romjaihoz csalta játszani. Játék közben a kezeit hátrakötötte és azt mondta neki, hogy bűvésztrükköt akar kipróbálni. A Séd-patakba cipelte, ahol többször is a víz alá nyomta a kislányt, majd a partra húzta, és egy kővel többször fejbe ütötte. A kislány eszméletlen testét levetkőztette és visszahúzta a patakba, hínárfonatot tett rá és a sorsára hagyta. Adrienn tehát még élt, amikor a vízbe dobta. A gyermek halálát a szakértők szerint fulladás okozta.
A veol.hu tudósítása szerint F. Ferenc kirendelt védője az előkészítő ülésen zárt tárgyalást kért, amit el is rendelt a tanácsvezető bíró. Az ügyvéd újságírói kérdésekre nem válaszolt. Az ülés még nyílt részében az kiderült, hogy elmeorvos-szakértői vélemény szerint a fiú nem szenved személyiségzavarban. Ez azt jelenti, hogy beszámítható volt, tisztában kellett lennie tettének súlyával és következményeivel, azaz büntethető.
A Veszprémi Törvényszék közleménye szerint mivel a vádlott nem tett minden részletre kiterjedő beismerő vallomást, a bíró elrendelte a teljeskörű bizonyítást. Az eljárás szeptember 26-án a vádlott részletes kihallgatásával, tanúkihallgatással és szakértők meghallgatásával folytatódik. Kiemelték, hogy a hatályos BTK szerint a fiatalkorú bűnelkövető ellen, amennyiben bűnössége a bíróság előtt jogerősen bizonyítást nyer, legfeljebb 15 év szabadságvesztés róható ki.
F. Ferenc az elmúlt hónapokban folyamatosan változtatta a vallomását, ezért húzódott el a nyomozás. Egyik vallomásában azt állította, hogy nem egyedül követte el az emberölést, hanem Adrienn testvére és annak barátja is jelen volt, és együtt ölték meg a kislányt. Az édesapát és 14 éves fiát ki is hallgatták a rendőrök, valamint az áldozat testvérétől DNS-mintát is vettek. Mivel össze-vissza beszél, indítéka sem teljesen világos. A legvalószínűbb, hogy féltékenységből ölt, mert a kislány az egyik barátját dicsérte. Több vallomásáról is kiderült, hogy F. Ferenc szinte folyamatosan hazudik. Ezért is vizsgálta meg elmeorvos-szakértő. A szakvélemény szerint indulatkezelési problémái vannak, viszont épelméjű, beszámítható.
Ahogy arról korábban írtunk, F. Ferenc fiatal kora ellenére félelmetes személyiség. Már az óvodában is komoly problémák voltak vele, székhez kötözte az óvónőjét. A környékbeliek szerint kifejezetten agresszív volt már gyermekként is. Ezt megerősíti, hogy a közösségi oldalán a gyilkosság után, amikor az még elérhető volt, számtalan fotót találtunk, amin késekkel, méretes pengékkel, kardokkal pózol.
F. Ferenctől kimondottan féltek: ismerősei arról is beszéltek a PestiSrácok.hu-nak, hogy “Ferike” sokat mondogatta a történtek előtt, hogy kíváncsi rá, milyen lehet embert ölni. Sajtóhírek szerint két héttel Adrienn megölése előtt a volt barátnőjét fenyegette meg a fiú: levélben írta meg a tizenéves lánynak, hogy megöli a családjával együtt, rájuk gyújtja a házat. Ebből azonban nem lett ügy: a két család megbeszélte egymással a dolgot.
A halálbüntetés kérdése is előkerült
Adrienn halála után még sokáig nem nyugodtak a kedélyek a Veszprém megyei faluban. A kislány szüleinek nemcsak gyermekük elvesztésével kellett megküzdeni, hanem a környékbeli cigányok fenyegetéseit is el kellett viselniük. A sólyi gyermekgyilkosság a társadalom figyelmének központjába került, hiszen többek közt ez a bűncselekmény hozta felszínre újra a halálbüntetés kérdését. A szülők vetették fel először, hogy azt tartanák igazságosnak, ha gyermekük gyilkosa a kioltott életért a saját életével fizetne. Majd Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke jelentette ki a történtek tükrében, hogy az “ilyeneknek zéró tolerancia”, “vissza kell állítani a halálbüntetést”. Az Erő és Elszántság nevű szélsőjobboldali csoport tíz fővel látogatott el Sólyra. Állításuk szerint azért, hogy leróják a kegyeletüket. Bár egy gyertyagyújtáson és a szülőkkel való beszélgetésen kívül semmi sem történt, azaz mindössze annyi, hogy adománygyűjtést kezdtek a család számára, a liberálisok máris farkast kiáltottak: “az erőszak erőszakot szül” – mondták, és felháborodtak, hogy egyáltalán bárkinek is eszébe jut a halálbüntetés felemlegetése…
Mivel F. Ferenc fiatalkorú, maximum 15 évre kerülhet börtönbe, amiből egyet már le is ült. Kedvezménnyel hét év múlva pedig akár szabadulhat is.
Vezető kép: Facebook/PS archív
Facebook
Twitter
YouTube
RSS