Valaki megkérdezte Európa polgárait, hogy van-e kedvük harmadik világháborút játszaniuk?
Európa vezetőire vagy a tévelygés lelke nehezedett, vagy simán korrupt, láncon tartott, gyarmati helytartók. Esetleg a kettő egyszerre. Akárhogy is, Európa vezetése habzó szájjal rohan az armageddon felé, de mindezt a polgárainak megkérdezése nélkül teszi. Vörös vonal nem létezik: amit kedden tagadnak, szerdára pedzegetik, péntekre már történelem.
Mint a rossz diák, aki semmit sem tanult meg a történelemből; mint aki elfelejtette, hogy Gorbacsov meghátrálása nélkül ma nem beszélgetnénk arról, hogy mi a morális kötelességünk, mert a morállal együtt az olvasók nélküli történelmi tekercsek lapjaira kerültünk volna. Noha jóllehet, a NATO egy védelmi szövetség, amelynek tagjait nem érte támadás – leszámítva, hogy az ukránok lerakétázták a lengyeleket –, most mégis csapatokat akar küldeni több szövetséges ország is az idegen testvérháborúba.
Ezúttal hagyjuk is a fent említett moralizálást, ki kezdte, ki provokált, kik a haszonélvezők, és maradjunk a hideg tényeknél. Két atomhatalom vív hosszú ideje proxyháborút Ukrajna területén, amely tényt eleinte tagadták, de mára már nyíltan felvállalják. A nyugati országok vezetői egyre többször hangoztatják, hogy készek katonákat küldve a térségbe, hivatalosan is hadviselő féllé válni. Az oroszok egyelőre ilyen kijelentéseket még nem tettek. A végkifejlet szempontjából egyébként sem lényeges, hogy ki kezdi majd el. A kérdés csak az, hogy amennyiben mi, a nyugat vagyunk a demokrácia, amazok meg a barbár diktatúra, akkor hogyan lehetséges, hogy az életük legfontosabb – és nem kizárt, hogy utolsó – politikai eseménysorozatának elindításáról, a III. világháború megindításáról meg sem kérdezik, és felhatalmazást sem kérnek polgáraiktól, noha itt – papíron – a nép uralkodik?
Az óriási káosz közepette mégiscsak fel kell tenni a kérdést önmagunknak, hogy az EU és a NATO valójában kit, vagy mit képvisel? A háború kirobbanásakor nem az lett volna a kollektív nyugat feladata, hogy miközben éjt nappallá téve keresi a diplomáciai megoldást a vérengzés mihamarabbi lezárására, addig a NATO-szövetségesek Ukrajnával közös határukon megerősítik a védelmet, és fegyver- és lőszerraktárait feltöltik, ezzel is szavatolva saját polgáraik biztonságát a legrosszabb forgatókönyv esetére, miközben az EU pénzügyi tartalékait arra használja fel, hogy az elkerülhetetlen infláció elleni harcban biztosítja az uniós állampolgárok létbiztonságát, és a nélkülözhető keretekből átfogó humanitárius segítséget szervez meg a háború sújtotta országban?
Csendben jegyzem meg, hogy ma már tudjuk, az is elég lett volna, ha az az első napokon nem tiltja meg Ukrajnának a békekötést. Ugyanakkor mit tettünk? Épp az ellenkezőjét annak, amit az ép ész diktál. A fegyver- és lőszerraktárakat kiürítettük, a diplomáciai utakat elvágtuk, a pénzt elherdáltuk, Európa pedig nyög és forrong, míg a védelmi szövetség épp támadásra készülődik. Én pedig továbbra is kitartóan kérdezem: kit kérdeztek meg erről, ki adott erre felhatalmazást?
