Bogár László: Legfeljebb egy évtizedünk maradt az önmegsemmisítés megakadályozására (PS-interjú!)
Egy olyan komplex, mindenre kiterjedő demográfiai nemzetstratégiára van szükség, amit legalább húsz éven át az egész ország hajlandó követni – jelentette ki Bogár László közgazdász, filozófus. A PestiSrácok.hu-nak adott interjúban a professzor azt is kifejtette, hazánk egy sokdimenziós geopolitikai nyomásnak van kitéve, mint mindig a történelme során. Bogár László ennek kapcsán emlékeztetett Bibó István híres könyvére, A kelet-európai kisállamok nyomorúságára. Ennek kapcsán arról is beszélt, a most alakuló negyedik Orbán kormány milyen feltételek mellett lesz kénytelen dolgozni.
Hamarosan megalakul az új parlament és az új kormány. Ilyenkor érdemes áttekinteni, mekkora Magyarország mozgástere, és milyen geopolitikai mozgásokra érdemes felkészülni? Egy filozófus szemével nézve: milyen most a világ helyzete.
Az időrendben most már negyedik és egymást követően a harmadik kétharmados többséggel nekivágó Orbán-kormány egy kaotikusan örvénylő globális térben, egy széthulló, önazonosságát végleg elveszteni látszó Európában és egy változatlanul megosztott Magyarországon kezdi el munkáját. Ha néhány mondatban megpróbáljuk összefoglalni, mit is jelentenek ezek a minősítések, akkor nagyjából a következőt mondhatjuk el. A világ kaotikus örvénylésének legmélyebben fekvő oka az, hogy bár a nyugatias modernitás az egész világot a saját létmódjának átvételére kényszerítette, ám erről a létmódról egyre inkább kiderülni látszik, hogy zsákutca az emberi lét számára.
Bár hatalmas és látványos, főként technológiai eredményeket ért el, de ezt csak úgy volt képes megvalósítani, hogy, egyre végzetesebb módon roncsolja szét az emberi létezés külső természetét, vagyis az ökológiai rendszert és a „belső természetét” lelki, erkölcsi, szellemi talapzatát.
Összességében tehát minden grandiózus látványtechnikai sikeressége ellenére folyamatosan egyre deficitesebb lesz, és mivel szellemileg nem képes reflektálni, egyre mélyebb válságba süllyedő önmagára, így bukása elkerülhetetlennek látszik. A felismerés nem új, az elmúlt évszázad folyamán Oswald Spengler, René Guénon, Ortega y Gasset, Martin Heidegger és a magyar Hamvas Béla nagyívű munkákban fogalmazták meg ennek lényegét. Tovább súlyosbítja azonban ezt az így is éppen elég súlyos helyzetet, hogy nemcsak kidolgozott, koherens lét-alternatíva nincs, de még az a globális beszéd-tér sem tud felépülni, ahol értelmesen (homo sapienshez méltó módon) elkezdődhetne az erről szóló diskurzus.
Ebben a helyzetben spontán módon csak gyorsulhat a világ egészének hanyatlása, lefelé sodródása azon az entrópikus lejtőn, ahol az elméleti fizika termodinamikai tételei szerint minden magára hagyott rendszer végül a teljes rendezetlenségben, vagyis káoszban végzi. Ha csak valahonnan nem kap olyan külső energiát, amely újra a rendezettség irányába fordítja, amit az elméleti fizika „negatív-entrópia” néven említ. Ez a „külső energia” azonban – ha a földön kívüliséget kizárjuk – csak valamelyik már létező földi kultúra szellemi teljesítménye lehetne. Erre ugyan ma több „jelentkező” is akad (a „Kelet” különböző kultúrái és civilizációi), de egyik sem látszik igazán alkalmasnak egy új globális rend létrehozására. Így Orbán Viktor továbbra is csak annyit tehet, hogy mint eddig is, újra és újra felhívja a figyelmet a Nyugat visszafordíthatatlan válságára és az új rend aspiránsai által ajánlott lét-módok legalábbis tanulmányozására, e tanulmányozás fontosságára.
Műsorában, az Echo TV minapi Háttérképében azt fejtegette, mely nagyhatalmak hatnak a következő időszakban a régiónkra. Áttekintenénk ezeket főbb vonalakban?
Európa, vagyis a Nyugat, a nyugatias modernitás eredeti „élőhelye”, azzal a kihelyezett részlegével együtt, amit Amerikai Egyesült Államoknak neveznek, e létválság két fő színtere. A főként mentális, morális és spirituális káosz azonban a teljes cselekvésképtelenség állapotában tartja a Nyugat két főhatalmát, az EU-t és az USA-t. A megbukott és káoszba süllyedő uralmi elitek és az őket kiszolgáló, ám szellemi értelemben kiüresedett és létét cinikus gátlástalansággal luxus-prostituáltként tételező mainstream értelmiség nem tud és nem is akar sem a helyzettel szembesülni, sem pedig cselekedni. Ehelyett inkább hamis elbeszélési módok tömegét létrehozva, az általa véleményhatalmi fegyverként használt globális média segítségével ál-valóságok felépítésével és ezen ál-valóságokban véghezvitt lázas pótcselekvésekkel próbálja azt a látszatot kelteni, hogy kezében tartja a dolgok irányítását. Valójában azonban már csak egy paravánt tud úgy-ahogy üzemeltetni, ami mögött valójában a saját menekülési útvonalait próbálja megszervezni.
Kiderülni látszik, hogy Németország ugyan látszólag sikeresen építette fel a „negyedik birodalmát” (a német-római, a XIX. századi és a hitleri birodalmak után), ám a fausti alku logikájából adódóan ez most látványosan összeomlik majd. Ennek fő oka az, hogy ez az alku arra épült, hogy a németség saját tudását és szorgalmát mozgásba hozva újra jólétet teremthetett magának szétzúzott harmadik birodalma romjain, de azon az áron, hogy eladta a lelkét. Tudomásul vette, hogy nincs múltja, nincs kultúrája, nincs identitása, az öncélú és végül önfelszámoló hedonizáláson kívül.
Németország demográfiailag valójában már elpusztult, de lényegében az európai keresztény fehér ember egész maradéka is végzetes helyzetbe került.
Felfoghatatlan dimenziójú áldozatokat hozva talán még volna visszaút, ám ha ezekre az áldozatokra képes lett volna, akkor nem is került volna ebbe a helyzetbe. A Nyugat, illetve a nyugatias modernitás mögött az elmúlt fél évezred során meghúzódó „láthatatlan” globális szuperstruktúra ötszáz évvel ezelőtt a fehér embert használta fel fegyverként a világ összes többi kultúrájának és civilizációjának a kifosztására és/vagy elpusztítására. Most viszont az így kifosztott civilizációk nyomorúságos „anyagcsere végtermékeiből” létrehozott tömegeket használja fel fegyverként az európai (magát inkább csak kereszténynek vélő) fehér ember maradékának felszámolására. Ezt a láthatatlan globális háborút ő maga félrevezető módon „migrációnak” nevezi. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy ezt csak azért tudja megtenni, mert az európai fehér ember elvesztette lelki, erkölcsi, szellemi energiáit, és most ugyan ingerülten és frusztráltan kapkod, és ad szabad utat bármilyen alternatívát ígérő, ám teljesen beazonosíthatatlan politikai erőnek, de ezzel persze csak felgyorsítja önmaga felszámolását.
Ebben a világállapotban egy, az ezt a globális, regionális (európai) és lokális (nemzeti szintű) sodródást felismerni képes helyi emberi közösség, mint amilyen talán még a magyarság is lehetne, igen nehéz helyzetben van. Ahogyan Bibó István A kelet-európai kisállamok nyomorúsága című művében fogalmazott, a kelet-európai kisállamok nyomorúsága ma is azt jelenti, hogy a térségünk egy sokdimenziós birodalmi nyomásnak van kitéve. Az „Európa Birodalom”, benne a negyedik német birodalom, az orosz birodalom, az amerikai világbirodalom, a szintén világbirodalmi struktúrát kiépíteni szándékozó Kína és persze az önmaga létét is tagadó globális szuperstruktúraként működő pénzhatalmi rendszer birodalma mind-mind kiépítette a helyi uralmi rétegekben a maga „lokalokráciáját”. Egy közép-európai kormány és annak vezetője – mint most Orbán Viktor – ebben a már-már reménytelenül bonyolult, többszörös történelmi csapdahelyzetben kénytelen cselekedni, lehetőleg átgondolt és összehangolt döntéseket hozni, ami szinte a lehetetlenséggel határos.
Orbán Viktor a választások után másnap kijelentette, hogy családcentrikus politikát kíván folytatni. Mi lenne ennek a célja? Milyen eszközök állnak a rendelkezésére?
Minden emberi közösség legfőbb feladata értelemszerűen az, hogy világra hozza és testi-lelki egészségben felnevelje a következő nemzedéket annak érdekében, hogy így biztosítsa önmaga időbeli folytonosságát. Ha erre sem képes, akkor egy idő után minden további kérdés okafogyottá válik. A gondolkodó magyarok számára, mint amilyen például Fekete Gyula volt, már ötven évvel ezelőtt is világos volt, hogy a magyarság 1954 és 1962 között olyan végzetes lejtőn indult el lefelé, amely csak az önmegsemmisítésbe vezethet. A felismerés tehát megtörtént, mint ahogy mindmáig számos intézkedés is született, de hatvanhat év elteltével, 2020-ban mégis csak újra az 1954-es szinten lesz az ország népessége. És ebben nem önmagában az a tragédia, hogy több mint egymillióval leszünk kevesebben, mint 1980-ban, amikor feltehetőleg minden idők legmagasabb magyar népességét értük el. Hanem az, hogy mindeközben egyre inkább eltorzul a népesség demográfiai szerkezete, és ez egyre nehezebbé válik az ország elemi szintű üzemeltetése is. A háború utáni nagy létszámú nemzedékek gyerekei már nagyjából harminc százalékkal levesebben voltak, az ő gyerekeik azonban már ötven százalékkal voltak kevesebben az előző generációnál.
Ha ez így folyatódik, akkor 2030-tól minden évben több mint kétszer annyian fognak meghalni, mint amennyin születnek, és innen nincs visszatérés.
Maximum egy évtizedünk maradt tehát ennek megakadályozására. Egy olyan komplex, mindenre kiterjedő demográfiai nemzetstratégiára van szükség, amit legalább húsz éven át az egész ország hajlandó követni. A részletekbe azért nem érdemes belemenni, mert a lényeg éppen az, hogy ennek a stratégiának az egész emberi létezést át kell hatnia, de legfőképpen az egész magyar társadalom lelki, erkölcsi, szellemi talapzatának kell megváltoznia. Ennek véghezvitele, ha sikerül, természetesen a csodával lesz határos, de nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ne higgyünk ebben.
Vezető kép: somorja.sk
