Pesti Srácok

Boros Imre szerint a gyenge forint jót tesz a gazdaságnak

Boros Imre szerint a gyenge forint jót tesz a gazdaságnak

Jelenleg semmi indoka sincs a kamatemelésnek – fejtette ki Boros Imre közgazdász lapunk kérdésére. Mind Amerikában, mind az eurózónában csökkenek a kamatok, ami feleslegessé teszi az itthoni kamatemelést. A forint gyengülése hasznos a gazdaságnak, hiszen növeli az exportot és fellendíti a hazai turizmust. További nagy bizonytalanság a Brexit, és senki sem tudja, hogy a brit miniszterelnök, Boris Johnson mit fog tenni.

A balliberális elemzőkórusnak a forint árfolyama mindig az egyik központi témája. Boros Imre portálunknak elmondta, hogy ezek a közgazdászok jól tudják, hogy a magyar ember nagyon fél az inflációtól, hiszen a történelmünk során ezt többször megtapasztaltuk. Emlékezzünk csak az első világháború vagy a második világháború után bekövetkezett hiperinflációra. Ezek az emlékek beleégtek a magyar emberek lelkébe. Legutóbb pedig itt volt a devizahitel-válság, és azóta a közvélemény borzasztóan árfolyamérzékeny. Ezért liberális oldalon úgy vélik, hogy az árfolyam kérdése egy nagyon jó politikai fegyver a nemzeti oldal ellen – mondta Boros.

Így hát nézzük csak meg részletesen, hogy a gyenge forint árfolyam kinek használ és kinek árt?

Az exportőröknek kifejezetten jót tesz az alacsonyabb árfolyam. Ezek elsősorban ma még a multinacionális vállalatok, ám egyre többet exportálnak a hazai cégek is. Továbbá a gyenge forint kifejezetten előnyös a turizmusnak. Budapest belvárosában lépni se lehet a külföldiektől, és a romkocsmákban ezer forint alatt nem lehet kapni semmit. Tehát az exportnak és az idegenforgalomnak használ a gyenge forintárfolyam.

PestiSracok facebook image

Az autóipar nálunk egyelőre még nem lassul

A másik nagy gond, hogy a nyugati gazdaságok lassulása érinthet minket is, leginkább az autóipart. Az ottani termeléscsökkentést azonban tompítja, hogy nálunk jóval olcsóbban tudnak termelni ezek a cégek, mint otthon.

– összegezte az álláspontját Boros Imre. Ezért jelenleg az autóipari recesszió nem igazán érezhető Magyarországon. A német cégek jelenleg még nem csökkentik a termelést nálunk. Lehet, hogy az év végéig lesz valamiféle begyűrűződés, és az idei évben nem fognak rekordot dönteni ezek a cégek – se az Audi, se a Daimler. Ezért az autóexportban lesz valami devizabevétel-kiesése Magyarországnak, amit azonban kompenzálni fog a turizmus.

– fogalmazott Boros Imre.

Baj, akkor lenne, ha a magyar fizetési mérleg aktívuma nem fedezné a devizakiadásainkat. Azokra a tételekre kell gondolni, mint például a magyar állam devizaadósságának törlesztése, illetve a cégek ilyen jellegű kiadásai. De ma még bőven pozitív a fizetési mérlegünk. Boros Imre szerint:

Az igaz, hogy a gyenge forint valamelyest növeli az inflációt, azonban ennek ellenére az utóbbi hónapokban valamelyest mérséklődött a pénzromlás. Az ellenzék az infláció kapcsán is folyamatosan nyafog és állandóan kamatemelést sürget. Az Európai Központi Bank nemrég csökkentett kamatot és ma már –0,5 százalékos kamattal fogad be betéteket. Az amerikai jegybank, a FED pedig éppen tegnap csökkentett 25 bázisponttal alapkamatot.

– szögezte le Boros Imre.

Egy további, állandóan napirenden tartott téma a gazdaság lassulása, mondván, hogy a nyugati pangás ránk is kihat majd. Ám ennek jelenleg semmi jele – vélte Boros Imre. Az év első felében 5 százalék körüli volt a növekedés és ez a jelek szerint a harmadik negyedévben is fennmarad. Az elképzelhető, hogy az év végére valamekkora lassulás bekövetkezik. De akkor is jóval nagyobb lesz a növekedés, mint amennyit a kormány várt. Az eurózóna növekedése eközben 1 százalék körül mozog, így a mi 4-5 százalékunk nagyon jó eredménynek fog számítani.

A Brexit az egyik nagy bizonytalansági tényező

Boros Imre úgy látja, senki nem tudja, hogy mi fog történni a Brexittel. Senki nem tudja, hogy lesz-e valamiféle megállapodás az unió és az Egyesült Királyság közt. De könnyen lehet, hogy a britek megállapodás nélkül kizuhannak az unióból. Ám akkor is ott marad az ír kérdés, mivel nemzetközi egyezmények garantálják a két ír állam közti szabad átjárást. Ha azonban az Egyesült Királyság kilép az unióból, ám Írország bent marad, akkor az északír határon útlevelet kellene felmutatni, illetve vámot kellene fizetni. Ha Boris Johnson kormánya megállapodás nélkül lépne ki, akkor senki se tudja, miként rendezné ezt a kérdést.

Az unió azt akarja – fejtegette Boros Imre –, hogy lényegében minden maradjon a régiben, és a britek továbbra is a vámunió részei legyenek. Olyan státusuk lenne, mint Norvégiának és Svájcnak. Boris Johnson azonban nem ezt akarja – igazából azt szeretnék, hogy bentmaradjanak az európai szabadkereskedelmi övezetben, ám közben köthessenek másokkal is megállapodásokat. Ezt azonban az unió nem szeretné. Trump amerikai elnök azt mondja, ha a britek kilépnek, akkor az USA nagyvonalú kereskedelmi megállapodást kötne velük. De úgy tűnik, hogy Londonnak majd választania kell az USA és Európa közt.

Fotó: PS

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.