Pesti Srácok

Börtönbe kerülhetnek a Szeviép egykori vezetői

Börtönbe kerülhetnek a Szeviép egykori vezetői

Az ötéves középmértéket meghaladó börtönbüntetés kiszabását indítványozta az ügyész a Szeviép egykori vezetőire a Szegedi Járásbíróság előtt csődbűntett miatt folyó per hétfői tárgyalási napján. A vádhatóság képviselője kezdeményezte azt is, hogy a bíróság határozott időre tiltsa el a vádlottakat a gazdasági szervezet vezetője foglalkozástól, valamint a polgári jogi igényeket csaknem nyolcszázmillió forint meg nem térült követelés erejéig bírálja el.

Az útépítéssel, vízépítési létesítmények kivitelezésével és magasépítéssel is foglalkozó – már felszámolás alatt álló – Szeviép Zrt. három egykori vezetőjét a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett, különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntettel vádolják. Laczi Beáta ügyész kétórás perbeszédében felidézte, a Szeviép meghatározó szereplője volt a térség építőiparának. A részvénytársaság gazdasági mutatói azonban 2008-tól romlani kezdtek, majd az esedékes tartozásait sem tudta határidőben maradéktalanul teljesíteni. A cég 2009 áprilisában fizetésképtelenné vált, júniusban csődeljárás indult ellene. A hitelezők között nem jött létre csődegyezség, ezért a bíróság 2010 augusztusában csődeljárás során elrendelte a társaság felszámolását. Több, mint ötszáz hitelező jelentett be összesen 6,5 milliárd forintnyi igényt, ebből eddig csupán egymilliárd forintot elégítettek ki – közölte. Az ügyész kifejtette: a vádlottak éveken keresztül, 2008 második felétől már a folyamatosan érkező fizetési felszólítások ellenére egyfajta pénzügyi intézményként működtették a céget, a társaság jegyzett tőkéjét meghaladó nagyságú, milliárdos kölcsönöket nyújtottak. Ebből másfél milliárd forintnyi adósságot eredményező hitelt úgy helyeztek ki a cég tulajdonában álló gazdasági társaságoknak, valamint magánszemélyeknek – közöttük saját maguknak –, sportszervezeteknek, hogy a visszafizetésére vagy behajtására nem volt esély.

Az ügyész hangsúlyozta, a vádlottak felelősek azért, hogy a cég anyagi nehézségei elmélyültek, és a társaság végleg fizetésképtelenné vált. E hiteleken kívül a másodrendű vádlott öt cégnek nyújtott, nyolcvankilencmillió forintnyi követelést is elengedett. A felszámolóbiztos a tárgyalás előtt írásban bejelentette, hogy a három vádlottal szemben egyetemlegesen 1,1 milliárd forint polgári jogi igényt akar érvényesíteni. Korábban az állam nevében eljáró jogtanácsos 2,389 milliárd forint polgári jogi igényt jelentett be a Szeviép-károsultak rendkívüli kárrendezése során száznegyvenhat hitelezőnek kifizetett összegnek megfelelően. Izsák Péter, az akkor igazgatósági tag elsőrendű vádlott védője ügyfele felmentésére tett indítványt. A nyomozást hiányosnak és felületesnek nevező ügyvéd hangsúlyozta, a részvények csupán tíz százalékával rendelkező védence a vádiratban szereplő kölcsönök elbírálásában ténylegesen nem vett részt. Az építőipari cég a 2007-es és 2008-as évet is nyereséggel zárta. A vállalkozás forgóeszköz-állománya 2008 végén is fedezetet nyújtott a kötelezettségekre. Minden projektet gondos előkészítés előzött meg, és csak akkor vágtak bele egy fejlesztésbe, ha nyereségesnek ígérkezett. Az ezt igazoló dokumentumokat azonban nem keresték meg a nyomozáskor – mondta az ügyvéd. A kölcsönök nyújtása gazdaságilag is ésszerű volt, több esetben pedig a kapcsolt vállalkozásoknak nyújtott hitel nagyságát meghaladta a cégek által a Szeviép Zrt.-nek elvégzett munka ellenértéke. A cég fizetésképtelenségét az állam tulajdonában álló Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és egyes romániai önkormányzatok szerződésszegő magatartása eredményezte azzal, hogy nem fizették ki az elvégzett munkák ellenértékét – közölte a védő. A tárgyalás csütörtökön a másod- és harmadrendű vádlott védőjének perbeszédével folytatódik.

Forrás: MTI; Fotó: Magyar Idők

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.