1917-ben győzedelmeskedett a teljes őrület. Hatalomra jutott egy olyan eszme, amely azt hirdette magáról, hogy meg tudja haladni a transzcendenst, létre tud hozni egy új embertípust, amely uralkodik a természet erői felett is. Még a felvilágosodásként emlegetett kor filozófusai sem gondolták, hogy a teremtett világ isteni szabályait felülírhatják, egyszerűen csak igyekeztek kivonni a képletből a Mindenhatót, és természeti törvényként hivatkoztak az örök igazságokra.
A bolsevikok számára nem igazán maradt más út saját hatalmuk elfogadtatására, mint egy új „vallás” megteremtése, hiszen a cárok szakralitásból eredő legitimációjának helyére nem ültethették a népfelség elvét – ahhoz választásokat kellett volna nyerni.
Az új hit támadása
Maradt hát az ígérgetés, az ámítás és az emberi lélek kisajátításának terve. A jakobinus hagyományokat követő bolsevik párt az elődöktől megöröklött „raisont” visszafordította az irracionális hit felé. A folytonos fejlődés alaptételnek számított a marxista filozófiában. A modernnek tartott világképükbe nem fért bele az általuk középkori babonás hiedelemként meghatározott istenkép fogalma, vagyis a párt felsőbbrendűségét filozófiai és tudományos érvekkel kellett alátámasztani. Ezek nem voltak emészthetők a társadalom széles tömegei számára, azonban a propaganda kimódolt használatával ez is orvosolható volt. Új világ vette kezdetét, amely az ész és a tudomány álarca mögé bújtatva nem csinált mást, mint egy új isten képét akasztotta a szobák falára.
Budapest, 1960. január 25. Trofim Deniszovics (Gyenyiszovics) Liszenko szovjet biológus, genetikus, akadémikus beírja nevét az emlékkönyvbe, miután elõadást tartott a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. A szovjet szakember a magyar biológus és gyakorlati szakemberek kérdéseire válaszolt. MTI Fotó: Fehérváry Ferenc
Az egyetlen érv: az erőszak
A bolsevik párt a megváltó képében tetszelegve hozzákezdett, hogy a világot a saját fantazmagóriáihoz idomítsa. Elhitte és elhitette, hogy hatalma korlátlansága nemcsak az emberekre, de a természetre is kiterjeszthető. Ennek szolgálatába állította a tudományt is. Az áltudományok legismertebbje a „liszenkoizmus” volt, amely szembeszegült a modern biológiával – a géntudománnyal és az örökléstannal – és olyan abszurd állításokat fogalmazott meg, amelyeket tudományos kísérletekkel soha nem tudott bizonyítani. De erre nem is volt szükség. A lényeg a hit volt. A marxista lineáris történelemszemlélet tanítása szerint a kommunizmus a legfejlettebb társadalmi berendezkedés, a fejlődés csúcsa, azonban a szovjet birodalom éppen olyan területen jött létre, amely mind gazdasági, mind társadalmi szempontból több évtizednyi elmaradottságban volt Európa többi régiójához képest. Úgy gondolták, hogy a lemaradást csak erőltetett iparosítással lehet csökkenteni, és ennek során erőszakot tettek a természeten és az emberen egyaránt.
A bolsevik párt hatalomra kerülésével azonnali és megsemmisítő támadást indított a hagyományos paraszti társadalom ellen, részben azért, hogy megszerezzék az életet adó termőföldeket; részben azért, hogy az ipari körzetekbe űzzék a földművelő lakosságot – hiszen az orosz proletárdiktatúrából éppen csak a proletariátus hiányzott –; és nem utolsó sorban azért, hogy a legmélyebb vallási gyökerekkel rendelkező társadalmi réteget megsemmisítsék. Mindez elkerülhetetlenül vezetett az 1921–1922-es éhínséghez, és olyan helyrehozhatatlan károkat okozott a korábban Európa éléstárának számító orosz földeken, hogy a Szovjetunió egész fennállása alatt gabona behozatalra szorult. Azonnali megoldásra volt szükség, de anélkül, hogy a valós problémákat megnevezték és orvosolták volna: ezt nyújtotta az újszülött diktatúrának Liszenko.
Boszorkányüldözés
Trofim Gyenyiszovics Liszenko az áltudományát egy Micsurin nevű parasztember saját gazdaságában végzett nemesítési gyakorlatára alapozta. Micsurin jó kertész módjára oltogatta a gyümölcsfáit, keresztezte a különböző fajtákat, és kísérleteivel figyelemreméltó eredményeket ért el, azonban az egyes fák ízletes gyümölcstermése korántsem alapozta meg az örökléstan elméleti átírását. Liszenko mégis kijelentette, hogy a növények külső, környezeti hatásokra megváltozott tulajdonságai örökletesek, ezzel gyakorlatilag száműzte a szovjet tudományos életből a mendeli örökléselméletet, tagadta a kromoszómák örökítő szerepét, a gének létezését. Vagyis a „felvilágosult és haladó” deszakralizált baloldal a legmodernebb tudományos eredményeket vette semmibe egy babonás hiedelmen nyugvó téveszméért.
E hit nevében többezer biológus, genetikus került börtönökbe vagy a Gulág táboraiba, köztük Liszenko korábbi tanára, a világhíres botanikus, Vavilov is. A középkori boszorkányüldözésekkel felérő támadás az ész és a tudomány ellen, ugyancsak az új hit megerősítését szolgálta, ezen keresztül pedig Liszenko hatalomittas ámokfutását segítette. Rövid idő alatt komoly tudományos pályaívet futott be az ukrán csaló, miközben olyan egyszeri és megismételhetetlen „eredményekkel” igazolta elméletét, amelyek csak a természet szeszélyeinek, vagyis az időjárásnak köszönhetően sikerülhettek. Például egyszer a szokatlanul enyhe télnek köszönhetően Azerbajdzsánban „téli borsót” nemesített.
Homo bolondikusz
A természet leigázhatóságának hite egyenesen következett az új vallásból. Az új világ mindenható nagy vezére nem fogadhatta el, hogy a természeti törvények, a környezeti tényezők, vagy akár az időjárás fittyet hányjon a szocialista tervgazdálkodásra. A kiszolgáltatottság ellenkezett az emberi akarattal. A voluntarizmus átitatta a bolsevik ideológiát, amely kinyilatkoztatta, hogy hamarosan – a megváltozott társadalmi környezetnek köszönhetően – megszületik az új embertípus, amely szolgálatába állítja a természet erőit is. A vasfüggöny keleti oldalán a viccek kifogyhatatlan forrása volt a szovjet embertípus megteremtése, pedig Sztálin ebben tényleg nem tévedett. Az új embertípus létrejötte a vérfagyasztó valóság volt. Az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett belarusz írónő, Szvetlana Alekszijevics így ír erről:
A kommunizmus eszelős tervet tűzött maga elé – megváltoztatni a »régi« embert, az Ó- Ádámot. És ezt sikerrel teljesítette. Talán az egyetlen, ami megvalósult. Hetvenegynéhány esztendő alatt a marxizmus–leninizmus laboratóriumában létrehoztak egy külön emberi alfajt: a homo sovieticust.
A szocialista embertípus megteremtésének gondolatában szerintem a nemzetiszocializmus eltorzított evolúcióelmélete köszön vissza, amelynek „alkalmazott tudománnyá” tétele népirtáshoz vezetett.
Szovjetunió, 1975. október 24. Ivan Vlagyimirovics Micsurin ( 1855. október 27. Versina – 1935. június 7. Micsurinszk / Kozlov / ) szovjet-orosz kertész, növénynemesítõ, genetikus.
(MTI / PI / TASZSZ)
De nehogy azt higgyük, hogy a szovjet embertípus felsőbbrendűségének kinyilatkoztatása nem vezetett népirtáshoz! Dehogynem, csak éppen Sztálin és követői sokkal tehetségesebben védték ideológiájukat. A mindent átható és „tudományos” megalapozottsággal védett tanokat a propaganda eszközével tisztára mosdatták. Megtanulták megmagyarázni a megmagyarázhatatlant és mindezt úgy, hogy a tényeket ellentétes értelemmel ruházták fel. Életellenes filozófiájukat a humanizmus köntösébe bugyolálták, a felsőbbrendű embertípus (übermensch) megteremtését az egyenlőség megvalósulásának legfőbb bizonyítékaként tálalták, és a demokrácia nevében az általuk tudományosnak kinevezett tanításokat egyetlen, megcáfolhatatlan igazságként állították kötelező erővel a társadalom elé.
Szőrszálhasogató „eszesség”
Ma ugyanannak az ideológiának a zászlaja alatt vonulnak hadba az új hit hívei, mint hatvan–hetven évvel ezelőtt. Tulajdonképpen nem is kellene meglepődnünk rajta, mégis mellbevágó, hogy nem vettük észre: a Sztálin által kigondolt szocialista embertípus földrajzi elterjedésében egyáltalán nem korlátozódott az egykori Szovjetunió területére: a nyugati társutasok leszármazottjaiból az új vallás felesküdött papjai és papnői lettek. Ők is erőszakot kívánnak tenni a természeten és az emberen egyaránt, csakúgy, mint elődeik, de gondolatmenetükben számos helyen olyan markáns ellentmondás van, amit a józan ész képtelen követni. Az érvek nem is számítanak. Koestler szemléletesen írta le a zárt rendszer működését, amelyben a kommunista ideológia hívei gondolkodnak, és ahol a logikának nincs helye és szerepe.
Budapest, 1955. október 27. Somos András Kossuth- és állami díjas kertészmérnök, akadémikus a Magyar Tudományos Akadémia tagja beszél I. V. Micsurin születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. MTI Fotó: Fehérváry Ferenc
Abban a pillanatban, ha bizonyítékokkal, érvekkel és logikai következtetésekkel találják szemben magukat, elzárják elméjüket a valóságtól és érzelmi alapon védelmezik hitüket:
Annak a szellemisége, aki zárt gondolkodású rendszeren belül él, legyen az kommunista vagy akármi más, egyetlen képletben összefoglalható: mindent be tud bizonyítani, amit elhisz, és mindent elhisz, amit be tud bizonyítani. A zárt rendszer úgy élezi ki az elme képességeit, mint a túlontúl is jó köszörűkő, egészen annak legpereméig; […] szőrszálhasogató eszességet hoz létre, amely ugyanakkor semmiféle védelmet nem nyújt a legdurvább hülyeséggel szemben. Ilyen mentalitású emberek különösen nagyszámban fordulnak elő az értelmiség soraiban. »Okos hülyéknek« szeretem nevezni őket – s ezt a kifejezést nem tartom sértőnek, mivel én magam is közéjük tartoztam.
Ha Koestlernek igaza van – márpedig elég jól ismerte ezt a zárt rendszert belülről – az új hit hívei érvekkel nem meggyőzhetők. Addig menetelnek szembe az isteni (számukra is érthetően: a természeti) törvényekkel, amíg fel nem kapja őket a korszellem szele, és sodorja egy újabb divatos vallás felé.
A modern liszenkoizmus
Az új embertípus átesett egy genetikai mutáción és sikerült a természetet saját magában leigáznia. Elhitette magával, hogy a biológiai nemek genetikai meghatározottsága nem létezik, vagyis újra a sztálini terror legsötétebb éveiben hirdetett tanokat vallja, gyakorlatilag visszatért a liszenkoizmus génelmélet-tagadásához: szerintük nem a kromoszómák határozzák meg az ember nemét, hanem az akarat. A biológia objektív természettudományos tételeinek ellenében bevezették a társadalmi nem fogalmát, úgy gondolva, hogy ezzel a természettudományok területéről áttehetik ezt a kérdéskört a társadalomtudományokhoz. Ez utóbbi nem objektív tudományterület, hiszen itt értelmezhetetlen az empirikus és megismételhető kísérleteken nyugvó bizonyítás, vagyis elég logikai és filozófiai síkon igazolni egy állítást. Az elgondolás nem rossz: ha kiiktatjuk a tudományt és az empíriát, bármit állíthatunk. Csakhogy akkor azt is el kell fogadni, hogy mindennek a tagadása is egy lehetséges és ugyanolyan létjogosultsággal rendelkező narratíva.
Eger, 1953. március 28. Az egri Úttörőház Micsurin szakkörének két tagja: Megyeri László 10 éves és Hortobágyi Mária 12 éves pajtások egy virágzó mandulaág porzóit tanulmányozzák. A magyar úttörők a szovjet pionírok nyomán haladva jelenleg kb. 20 úttörőházat kaptak az Ötéves Terv keretében. Az egyik ilyen ház az egri úttörőké, mely a város legszebb útvonalán, a Sztálin úton létesült. MTI Fotó/Magyar Fotó: Járai Rudolf
A kommunista diktatúra nem adta meg az ellenvélemény lehetőségét, azt szibériai száműzetéssel jutalmazta. Ma szakmai ellehetetlenítés és általános megvetés jár érte. Kizárólag a diktatúrák sajátja, hogy bármiféle tudományosnak kikiáltott gondolatot egyetlen és kizárólagos igazságként fogalmazzon meg, ezzel korlátozva a tudomány és a szólás szabadságát. Ma a gendertanok elárasztják a világhálót és a médiafelületeket, létrehozva egy alternatív valóságot, amelyet tilos megkérdőjelezni vagy bármiféle tudományos vizsgálatnak alávetni. Nincs szükség bizonyítékra, a hit tökéletesen elég. E tanok hirdetői ma nagyobb befolyással bírnak, mint egykor Liszenko. A technikai kivitelezés szintet lépett: gondosan kiépített hálózatokban működnek. Ezeket a hálózatokat látszólag autonómiával rendelkező csoportosulások alkotják, azonban a közös hit összeköti őket, amelynek védelmében összehangoltan tudnak síkra szállni. A zárt rendszerben gondolkodókkal Koestler szerint felesleges vitát kezdeményezni, mert képtelenség meggyőzni őket. Téveszmés hitüket csak a Hittel lehet legyőzni.
Budapest, 1951. február 1. A gyümölcsfa metszését mutatja diákjának egy IV. kerületi általános iskola Micsurin szakkörében a tanár. MTI Fotó
Ezek a gondolatok fogantak meg bennem Szent Jakab havában, júliusban, az úgynevezett „Pride hónap” idején. Én arra vagyok büszke, hogy egy olyan egyetemes közösséghez tartozom, amely már kétezer éve a szeretetet és az elfogadást tanítja. Július számomra továbbra is Jakab apostol hónapja marad.
Vezető kép: Budapest, 1960. január 25. Trofim Deniszovics (Gyenyiszovics) Liszenko szovjet biológus, genetikus, akadémikus beszél a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. A szovjet szakember a magyar biológus és gyakorlati szakemberek kérdéseire válaszolt. MTI Fotó: Fehérváry Ferenc
Facebook
Twitter
YouTube
RSS