Borvendég Zsuzsanna sorozata: Eaton, a "filantróp" New Yorkban adott díszebédet a mindenki által megvetett Kádár János által vezetett magyar ENSZ-delegáció tiszteletére
Az 1956-os szabadságharcunk leverése megrendítette az egész világot. Az ENSZ sem tehetett úgy, mintha mi sem történt volna, és a nyugati világ kormányainak is el kellett ítélniük a saját hazájára idegen fegyverekkel támadó Kádárt, ha nem akartak presztízsveszteséget elszenvedni választópolgáraik előtt.
Pedig már olyan jól kezdtek alakulni a dolgok! – gondolhatták némelyek. Az „ügyet lejárató” Sztálin végre meghalt; a Szovjetunió új vezetése felismerte, hogy a nagytőke érdekeit és kívánságait nem szabad figyelmen kívül hagyni; kialakulóban volt egy kölcsönös megelégedettségen alapuló rejtett gazdasági együttműködés a két világrend között, és akkor jött egy jelentéktelennek tűnő kis nemzet, s azt mondta: elég volt! Ne legyen kétségünk: már akkor is működtek olyan erők a világban, amelyeknek a pesti srácok véráldozata egy kellemetlen és gyors megoldást követelő közjáték volt csupán. Ezeknek az érdekköröknek a képviselője volt a Rockefeller birodalomból érkező Cyrus Eaton is.
Díszpinty
Az előző részben olvashatták, hogy Eaton 1959-ben maga jelentkezett Kádáréknál azzal, hogy szeretné jobban megismerni Magyarországot, és felajánlotta, hogy a minden bizonnyal igencsak pozitívnak ígérkező tapasztalatait megosztja az amerikai néppel. Az Eaton tulajdonában lévő kiadók számos újságot jelentettek meg, de nyilvánvaló volt, hogy elsősorban a magyar emigráció sorait kell majd meggyőznie, így partnert keresett az emigráns lapok kiadói között. Talált is, de erről egy kicsit később. A hazai pártvezetés kapva kapott az alkalmon, és igyekezett a legnagyobb lelkesedéssel Eaton tudtára adni, hogy tárt kapukat dönget: szeretettel fogadják őt Magyarországon. Az amerikai üzletember látogatására a legmagasabb körökben készültek, a Központi Bizottság (KB) és a Politikai Bizottság (PB) is foglalkozott a kérdéssel. Ügybuzgó pártkáderek sokasága kezdett el ötletelni azon, hogyan lehetne a „filantróp” milliárdos kedvére tenni. Az állampárt azonban korántsem volt egységes e tekintetben sem, és számos hithű kommunista ellenezte a nagytőkés pajzsra emelését. Ők komolyan vették a marxista–leninista tanokat, és nyilván nehéz volt összeegyeztetniük a tankönyvi tételeket a valósággal: akkor most nem meghaladni, hanem megnyerni akarjuk az imperializmust?
Ennek a belső feszültségnek számos lenyomata maradt a KB és PB jegyzőkönyvekben. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Filozófia Tanszéke például díszdoktorrá kívánta avatni az ekkor már Lenin-békedíjjal rendelkező mágnást. Az elképzelést az MSZMP KB Titkársága támogatta, de a PB elutasította a javaslatot. Az ELTE vezetése mégsem adta fel végleg a tervét, és bő egy évtizeddel később, 1971. november 5-én az állam- és jogtudományok díszdoktorává fogadta az ekkor már igencsak koros filantrópot. Eaton első látogatása idején a Budapest díszpolgára cím adományozása is felmerült a párton belül, de a PB ezt sem támogatta. Pedig milyen szépen festett volna a neve Sztáliné mellett!
„Führervilágszemlélet”
1960 májusában járt Eaton Budapesten, érkezéséről lelkesen számolt be a pártsajtó.
Cyrus Eaton, az Egyesült Államokban élő magyarokról szólva elmondotta, hogy Clevelandban, lakóhelyén, sok magyar származású barátja van és fontos kötelességének tartja, hogy hazatérve beszélgessen velük. – El akarom mondani – hangsúlyozta –, hogy milyen nagyszerű országból származnak és fel akarom hívni a figyelmüket: ne hagyják magukat befolyásolni a torzító propagandától, hiszen szülőhazájukban annyi minden van, amire büszkék lehetnek! Álljanak ki ezért a hazáért és ha meg akarják tudni az igazságot Magyarországról, csak azt mondhatom nekik: Menjetek, nézzétek meg ti is.
– olvashatjuk a Népszabadság hasábjain.
Az Eaton által megkezdett Kádár melletti propaganda óriási visszhangot váltott ki az amerikai társadalom egészében, különösen a magyar emigráció soraiban, akiket erősen megosztott mindez. A Kanadai Magyar Munkás című baloldali lap például a békülékeny szovjet külpolitika irányvonalába tökéletesen belesimulva támadta a Kanadai Magyarság című újság kritikáját, amiben számonkérték Eatonon a forradalmat vérbe fojtó Hruscsovval és Kádárral megütött baráti hangot:
Milliomosok és oroszbarátok? Ilyen nincs, mondja a Kanadai Magyarság. Iparmágnások és nem akarnak háborút? Lehetetlen, tartja a K. M. Belenyugszanak egyes milliomosok, döntse el a békés együttélés, lesz-e vagy nem világszocializmus? Őrület! – ordít fel fájdalmában a führervilágszemlélet. Hát tényleg küszöbön lenne az a világ, amikor nem lesz egy igazságot kimondó felső uralkodó réteg, amely tetszése szerint zsákmányolhatja ki az alatta levő buta, engedelmes osztályt? Isten ments! Hát valóban elértünk volna a végpusztulás óráiba, amikor a milliomosok is bolondul rohannak a Szovjetunió vezette béketáborba?
Az újság végletesen elfogult és gúnyos megnyilvánulása korántsem ismeretlen számunkra, csak meglepődhetünk, hogy milyen régen átállt már a radikális baloldali újságírás a globális nagytőke szolgálatába. És akinek bármi kifogása lenne az ellen, hogy a nagytőkések aktívan alakítsák a világpolitika irányát mindenféle demokratikus felhatalmazás nélkül, azok azonnal nácinak minősültek már akkor is.
Előkészületek
Eaton látogatása felbolygatta az állóvizet, hiszen felajánlotta, hogy birtokán szívesen fogadna egy magyar delegációt. Az út megszervezése, a delegáció tagjainak kiválasztása és felkészítése mind diplomáciai, mind titkosszolgálati szempontból kiemelt prioritást élvezett a továbbiakban: „A meghívás operatív szempontból hasznosítható. Lehetővé teszi, hogy a delegációt kvalifikált ügynökökből állítsuk össze, és hírszerzőtisztet is kiküldjünk.” – olvashatjuk az állambiztonság véleményét. Részletes javaslatot készítettek arról, mire lehetne felhasználni Eaton barátságát, amelyben elsősorban kulturális, másodsorban gazdasági együttműködések tervei találhatók. Célul tűzték ki, hogy Cleveland főpolgármesterét rávegyék, hívja meg vendégségbe a Fővárosi Tanács elnökét egy szakmai látogatásra, de számos kulturális és turisztikai kapcsolat kiépítéséhez is reményt tápláltak. A felsorolt kívánalmak elsősorban titkosszolgálati behatolási csatornákként értelmezhetők, továbbá az amerikai magyar emigráció felé próbált nyitni a magyar vezetés, a gazdasági szempontok ezekben a tervezetekben még elenyésző szerepet játszottak. Egyedül Eaton állt elő gazdasági elképzeléseivel: szállodaépítésekbe szeretett volna kezdeni Budapesten, valamint a tulajdonában álló festékgyártó világcég szabadalmait osztotta volna meg egy Magyarországon alapítandó közös tulajdonú vegyesvállalattal. Ezen lehetőségek átgondolásától a magyar fél sem zárkózott el, de láthatóan lényegesebbnek találták a titkosszolgálati feladatok ellátásához segítséget nyújtó intézményi kapcsolatok kiépítését. A gazdasági elképzelések – a vegyesvállalatok alapításával egyetemben – csak jóval később és más formában realizálódhattak.
A Magyar Újságírók Országos Szövetségét felkérték, hogy hívja meg Gombos Zoltánt, a Magyarországról elszármazott amerikai laptulajdonost egy kéthetes látogatásra. Gombost Eaton ajánlotta a magyar fél figyelmébe, ő volt az, akin keresztül az amerikai üzletember el akart érni a külhoni magyarsághoz. Rajta kívül az Eaton tulajdonában álló lapok főszerkesztőinek meghívása is napirendre került. A Kulturális Kapcsolatok Intézete feladatul kapta, hogy valamelyik világhírű magyar tánc- vagy zenei együttest hívassák meg egy amerikai turnéra, de a költségeket lehetőleg a meghívó fél állja. A Szépművészeti Múzeumnak fel kellett keresnie egy galériatulajdonost, aki valamivel korábban maga érdeklődött az iránt, hogy egyes műkincseket szívesen bemutatna saját kiállítótermében, de akkor a pártállam nem kívánt tárgyalni vele. Az IBUSZ-nak tervet kellett kidolgozni, hogy mivel lehetne az amerikai magyar emigráció hazalátogatási kedvét felerősíteni, és egy farmerral is fel kívánták venni a kapcsolatot, aki 1959-ben meghívott egy magyar mezőgazdasági delegációt szakmai tapasztalatcserére, de a lehetőséggel a pártállam akkor nem élt.
Díszebéd a diktátornak
Miközben a hírszerzés boszorkánykonyháján javában folyt a delegáció kiválasztása és a kiépíthető kapcsolati háló feltérképezése, Kádár személyesen is ellátogatott a lehetőségek hazájába, az Egyesült Államokba. A két ország között a diplomáciai kapcsolatok talán soha nem látott mélyponton voltak Nagy Imre kivégzése óta, de az ENSZ magyar ügyet tárgyaló bizottságának ülésére Kádár 1960 szeptemberében New Yorkba utazott. A bizottság végső állásfoglalása sarkalatos kérdés volt a magyar kormány számára, hiszen legitimációjuk és nemzetközi elismerésük volt a tét. Látogatásakor tehát diplomáciai fogadásra nem számíthatott, elszigeteltsége igencsak feltűnő lett volna, ha Eaton nem siet a kommunista diktátor segítségére. Az üzletember díszebéden fogadta a magyar küldöttséget, amelyről saját sajtója és természetesen a magyar újságok is beszámoltak. Eaton így nyilatkozott Kádárról:
Állandóan tanácsolom barátaimnak, látogassanak el Magyarországra, ahogyan feleségem és én tettük, hogy saját szemükkel lássák, mennyire bízik a magyar nép kormányában, amely helyesen irányítja az ország ügyeit.
Ügynöki eligazítás
Egy évvel Eaton magyarországi látogatása után, 1961 májusában utazott ki a hét főből álló magyar szakmai küldöttség Clevelandbe. Vezetőnek Kallós Ödönt, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnökét jelölték, kíséretébe azon területek egy-egy képviselője került, ahol üzletkötést remélhettek. Indulás előtt természetesen a delegáció minden tagja titkosszolgálati eligazítást kapott, de feltehetően egy sem volt közöttük olyan, akinek ne lett volna valamilyen tapasztalata az állambiztonsággal. A küldöttség tagjairól és amerikai útjukról legközelebb olvashatnak.
Vezető kép: Cyris Eaton és Nyikita Hruscsov a Biltmore Hotelben (New York) 1960 szeptember 30-án. (sajtófotó)