A 10. eredménybejelentő után estére búcsúzott az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB). 106-ból ötven körzetben született eddig eredmény. További eredmények reggel 9 órától várhatók. Az éjszakába nyúló szavazatszámlálás eredményeit eddig összesen ötven választókerületben hozták nyilvánosságra, ezek alapján a miniszterelnök-jelölti versenyt Dobrev Klára vezeti, Karácsony Gergely a második, Márki-Zay Péter a harmadik helyen áll.
Csütörtök reggel 9 óráig felfüggesztette az előválasztási eredmények közlését az Országos Ellenzéki Választási Bizottság. Az éjszakai pihenő előtt a következőt látjuk:
- Dobrev Klára 101 ezer szavazattal vezet (33,7 százalék)
- Karácsony Gergely 86 ezerrel a második (28,9 százalék)
- Márki-Zay Péter 64 ezer szavazattal a harmadik (21,4 százalék)
- Jakab Péter 37 ezerrel a negyedik (12,4 százalék)
- Fekete-Győr András 11 ezerrel az ötödik (3,7 százalék).
A II. és III. kerületben (Budapest 4.) a DK-s Kálmán Olga és a párbeszédes Tordai Bence harcolt egymással a szavazatokért, itt végül nagy fölénnyel, kétszer több szavazattal Tordai Bence nyert. A választókerületben eredetileg négyen indultak, de miután a Momentum az MSZP–Párbeszéddel kötött széles körű megállapodás részeként visszaléptette Berg Dánielt, és beállt Tordai mögé. Sokáig úgy nézett ki, Szalai Krisztina színművész is elindul független jelöltként, össze is gyűjtötte az a jelöltséghez szükséges négyszáz aláírást, de aztán kilépett a versenyből. A Republikon szeptemberi felmérése szerint Tordai 41 százalékos támogatottsággal bírt a biztos előválasztók körében, így 7 százalékponttal vezetett a DK-s Kálmán Olga előtt, akire 34 százalék szavazott volna az ellenzéki előválasztáson. Vannak olyan körzetek, amelyekben pont a visszalépések nyomán lett szorosabb a verseny. Ilyen volt például Újbudán (Budapest 2. választókerület) a DK-s Gy. Németh Erzsébet és a momentumos Orosz Anna versenye. Az ellenzéki előválasztást itt Orosz Anna újbudai momentumos alpolgármester nyerte a DK-s főpolgármester-helyettessel szemben. A választókerületben eredetileg három országosan ismert jelölt neve merült fel, Orosz Anna és Gy. Németh Erzsébet mellett az MSZP–Párbeszéd Barabás Richárdot, a Párbeszéd szóvivőjét, Újbuda alpolgármesterét nevezte be az előválasztásra, azonban visszalépett Orosz javára.
Az eddigi legérdekesebb kerületből pontos eredmények még nincsenek. Zuglóban nem derült ki, hány szavazatot kapott Hadházy, és hányat a visszalépését bejelentő ellenfele, a szocialista Tóth Csaba. Mint portálunk megírta, hétfőn az MSZP-s Tóth Csaba bejelentette visszalépését. A szocialista politikus szerint olyan támadások érték, amelyek ellen nem volt módja védekezni és támogatói is kihátráltak mögüle. Karácsony Gergelyt többször is „a volt miniszterelnök-jelöltemnek” nevezte. Erről állítása szerint Karácsony Gergely is tudott.
Forrás: előválasztás.hu ; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS