A Gyurcsány Ferenc vezette kormány járványkezelésére hívta fel a figyelmet Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője felidézte, hogy 2009-ben, a H1N1 vírus emberre is veszélyes törzsének megjelenésekor az akkori kabinet nem tett semmit a fertőzés visszaszorítására, holott a WHO idejében megküldte a vakcina kifejlesztéséhez szükséges vírustörzset. Gyurcsányék helyzetkezelése abból állt, hogy a vakcina legyártását egy offshore háttérrel rendelkező cégnek, az Omninvest Kft.-nek adták át, majd a veszélyeztetetteken kívül fizetőssé tették az oltóanyagot. Az akkor tehetetlen, impotens és a járványkezelésben megbukott baloldal most Gyurcsánnyal az élen akarja megmondani, hogy mit kell tenni a koronavírus-világjárvány idején, miközben folytatja az embereket elbizonytalanító, oltásellenes kampányát – hangsúlyozta hétfői Facebook-bejegyzésében Budai Gyula.
Járvány kezelés Gyurcsány módra. 1.rész! Szerintem mindenki emlékszik még arra, amikor 2009-ben megjelent a H1N1 vírus emberre is veszélyes törzse, amely ” csak” egy influenza vírus új törzse volt, és nem volt olyan pusztító, mint a koronavírus. Magyarországon 2009. májusában jelent meg a vírus, a WHO 2009. júniusában világjárványnak minősítette. Na, és mit is tett Gyurcsány Ferenc és kormánya ekkor?? ….Semmit! Pedig erre lett volna lehetősége, ugyanis a WHO hamar megküldte a Gyurcsány kormánynak a vakcina előállításához szükséges vírustörzset. És mit tett a Gyurcsány által vezetett baloldal, hát odaadta a vakcina legyártását egy offshore háttérrel rendelkező cégnek, az Omninvest Kft.-nek. 4 millió adag vakcina legyártására kötött szerződést az Egészségügyi Minisztérium az Omninvest Kft.-vel, és 4,5 milliárd forintot fizettek egy Cipruson bejegyzett, offshore hátterű cégnek. A mostani koronavírus elleni oltással szemben – amely mindenki számára ingyenes – a baloldali kormány a H1N1 elleni vakcinát csupán a veszélyeztetettek számára tette ingyenessé, mindenki másnak fizetni kellett a védőoltásért, annak ellenére, hogy nem külföldről szerezték be! (2009-ben a szomszédos Ukrajnában a teljes lakosság részére ingyenesen biztosították a H1N1 elleni védőoltást) A fizetős vakcina tényét igazolja, hogy az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) együttműködési megállapodást kötött az Omninvest Kft.-vel 2 millió db oltóanyag patikai szállítására. Ezt a 2 millió db oltóanyagot azonban már nem a költségvetésből finanszírozták, hanem az oltóanyag értékesítéséből, vagyis fizetős vakcinában gondolkoztak Gyurcsányék. Ráadásul az EKI ampullánként 460 forintot kapott a vakcina után, amely mintegy 40% árrést jelentett, mig a gyógyszer nagykereskedő cégek ugyanezt a feladatot 6-7% árréssel végezték. 2009.novemberében kiderült, hogy sem a Székely Tamás vezette ÁNTSZ, sem a Kárpáti Zsuzsa által vezetett EKI nem tud megfelelni a profiljába vágó feladatnak, az ország több megyéjében hiánycikk volt a vakcina. Majd az is kiderült novemberre, hogy a baloldali kormány a vakcina kiszállítását sem tudja megoldani, így az Országos Rendőr-főkapitányság autói segitettek be a H1N1 elleni vakcina szállításában! Pedig hol volt az akkori járvány a most tomboló és pusztító koronavírus-járványhoz képest?? Sehol!! Nem voltak halottak, nem volt lélegeztetőgépen 1427 beteg, és nem volt 12291 kórházban ápolt beteg. Az akkor tehetetlen, impotens és a járványkezelésben megbukott baloldal, most Gyurcsánnyal az élen akarja megmondani, hogy mit kell tenni a koronavírus- világjárvàny idején, miközben folytatja az embereket elbizonytalanító, oltásellenes kampányát! A folytatásban bemutatom az Omninvest Kft. cégkapcsolatát, amelyben felbukkan a Bajnai Gordonhoz köthető Wallis cégcsport egyik cége is…
– írta hétfői Facebook-bejegyzésében Budai Gyula. Az Omninvesthez köthető ügyekkel, illetve azzal, hogy a Gyurcsány, majd Bajnai Gordon kormánya ahelyett, hogy megszervezte volna a rászorultak beoltását az akkor világszerte terjedő madárinfluenza ellen, inkább haveri off-shore zsebekbe juttatott közpénz-milliárdokat, nemrég a Pesti TV A Riporter című műsora is foglalkozott.
Forrás: Facebook/Pesti TV/PS. Fotó: MTI/ Kovács Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS