Pesti Srácok

A Riporter: Nemcsak Hiesz György, de a felesége, sőt háziorvosa felesége is soron kívül szerzett magának vakcinát, miként az oltás ellen ellen agitáló Falus is (videó)

A Riporter legutóbbi adásában Bohár Dániel nemcsak Hiesz Györgyöt, Gyöngyös jogosulatlanul oltáshoz juttatott balos polgármesterét keresi meg, de elcsípi háziorvosát is, aki a komikus köntörfalazása közben nem cáfolta, hogy Hiesz feleségét, sőt, még az ő feleségét is beoltatták soron kívül. Kiderül az is, hogy a DK hátországához tartozó Falus Ferenc volt tiszti főorvos is lemutyizta magának a vakcinát, annak ellenére, hogy nem praktizál. A műsorban megszólal több, mélyen felháborodott gyöngyösi polgár, Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa pedig elmagyarázza a vakcinahelyzetet és a sorrend betartásának fontosságát. Deák Dániellel pedig felelevenítik az Omninvest-botrányt, amit 2009-ben még a Magyar Hírlap tárt fel és amely rávilágított, hogy Gyurcsány, majd Bajnai Gordon kormánya ahelyett, hogy megszervezte volna a rászorultak beoltását az akkor világszerte terjedő madárinfluenza ellen, inkább haveri off-shore zsebekbe juttatott közpénz-milliárdokat. A Riporter második felében Bohár Dániel Hollik Istvánnal, a Fidesz kommunikációs igazgatójával beszélgetett a baloldalra máig jellemző "komcsi" mentalitásról és a vakcinabeszerzés nehézségeiről.

Egyenlők és egyenlőbbek. Hiesz György Gyöngyös jelenlegi balos polgármestere. Hiesz korábban KISZ-titkár volt, illetve párttitkár is és természetesen tagja az MSZMP-nek, ahonnan egyenes út vezetett az MSZP-be. Volt országgyűlési képviselő és polgármester is a párt színeiben, de 2018-ban úgy döntött könnyeivel küszködve, hogy elhagyja a szocikat. 2019-ben a DK, a Momentum és az MSZP támogatásával lett a Heves megyei város polgármestere. Hiesz György országos rekordot döntött, hiszen ő volt az első magyar politikus, aki a hatalmát kihasználva soron kívül, fű alatt, illegális beoltatta magát a koronavírus elleni vakcinával. A pestisracok.hu írta meg először, hogy Hiesz György január elején jogosulatlanul kapta meg az oltást. A Riporter kérdőre is vonta a városvezetőt.

A polgármester a kérdésekre nem válaszolt, sőt még az ajtót is rácsapta Bohár Dánielre és a stábjára. Hiesz csupán a városi tévébe merészkedett be, ahol keménynek nehezen nevezhető interjúban próbálta védeni a becsületét. A beszélgetésből többek között kiderült az is, hogy valójában nem is a polgármester követett el hibát, hanem az oltási rendszer a rossz. Hiesz György - ahogy a többi baloldali politikus - korábban folyamatosan a a vakcinák ellen kampányolt, azonban abból a szempontból következetes, hogy miután megkapta a védelmet, oltáspárti lett. A PestiSrácok értesülése szerint aznap, amikor beoltották Hieszt a felhasználásra kiolvasztott védőoltás-mennyiségből egy intézményi oltás után érkezett vissza néhány adag vakcina a gyöngyösi kórházba, melyek felhasználására már csak egy óra állt rendelkezésre. A gyöngyösi kórház a protokoll szerint ekkor értesítette a gyöngyösi háziorvosokat, hogy az oltási terv alapján – koruk vagy egészségügyi állapotuk miatt – legindokoltabb helyiek körében használják fel a megmaradt vakcinákat. Hiesz György polgármester röviddel ezt követően jelent meg a kórházban és kérte az oltást, melyet az oltóanyag felhasználhatósága miatt kényszerhelyzetben lévő orvos be is adott neki, ennek több kórházi dolgozó is szemtanúja volt. Egyébként nemcsak Hiesz, hanem a felesége is megkapta az oltást, sőt még Hiesz háziorvosának felesége is. Az orvost, Lénárt Andrást A Riporter telefonon érte el.

PestiSracok facebook image

Hiesz György háziorvosa azt mondta a telefonban, hogy nem ő értesítette a polgármestert, hanem a gyöngyösi kórház vezetése. A kórház igazgatóságában senki nem tudott arról, hogy bárki is felhívta volna Hiesz Györgyöt, illetve maradjunk annyiban, hogy logikusabban hangzik, hogy a vakcinákat kezelő orvos a kollégáit hívta fel a megmaradó oltások miatt, mint a gyöngyösi polgármestert. Lénárt András felesége nem egészségügyi dolgozó, tehát ő is jogtalanul kapta meg a vakcinát. Lénártné Benei Anikó egészen véletlenül pont egy önkormányzati cégnek a Várostérségfejlesztő Kft.-nek az ügyvezetője. Hiesz György cselekedete több szempontból is visszataszító, de talán az a leggusztustalanabb benne, hogy egy valódi vezető, ha ilyen helyzetbe kerül, akkor elsőként annak kellene az eszébe jutnia, hogy a felkínált lehetőséggel kinek tud segíteni. Nyilvánvaló, hogy egy 30 ezres város első emberének van néhány olyan ismerőse, aki kicsit jobban rászorult volna az oltásra, mint ő, már csak a korából vagy az egészségügyi állapotából kiindulva. Hiesz Györgynek ez eszébe sem jutott.

A Riporter minden vasárnap este nyolc órakor a PestiTV műsorán. Az adás fogható bárhol az országban akár előfizetés nélkül egy egyszerű MinDigTV digitális antennával, illetve elérhető a legtöbb szolgáltató alapcsomagjában, és még műholdról is. A műsorok röviddel az adás után a pestitv.pestisracok.hu oldalon nézhetőek vissza! Kövesse a PestiTV Facebook- és Instagram-oldalát, TikTok-fiókját is!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.