30 évvel ezelőtt Közép-Európa népei megélhették a kommunista diktatúra kimúlását. Nagy dolog volt ez, hiszen pár évvel azt megelőzően még a többség számára lehetetlennek tűnt, hogy eljön a szabadság. Csehek, szlovákok, magyarok, lengyelek, románok együtt sírtak, együtt nevettek, kegyelmi pillanat volt ez. Szomszédos, de mégis különböző népek fiai egymás szemébe néztek és szavak nélkül is tudták, hogy valami nagy dolog történik velük.
Amit csak mi értünk meg…
A rendszerváltás egy közös, pozitív élmény volt a közép-európai emberek számára, amit nagyon meg kell becsülni, mert az etnikai feszültségek a történelem folyamán többnyire beárnyékolták ezeket a kapcsolatokat. De nem akkor, 1989-’90-ben, az eufória éveiben… Bohumil Hrabalt, a cseh íróóriást egyként ünnepelték Varsóban, Prágában és Budapesten. Ugyanez fordítva is így volt, például Csoóri Sándor esetében. A rendszerváltás előestéjén azonban a Sörgyári Capriccio szerzőjét az a megtiszteltetés is érte, hogy az MDF Bethlen Gábor-díjjal tüntette ki. Kiss Gy. Csaba, a demokrata fórum politikusa így méltatta a művészt:
Hrabal világa kézzelfoghatóan tanúsítja, hogy Közép-Európa népei nem valami rakoncátlan nebulók, akik újra és újra fegyelmezésre szorulnak, hanem a történelem prése alatt eltorzult alakok, akik mégis átmentették magukban Európát.
Éppen ebben a Hrabal munkásságát üstökön ragadó mondatban érhető tetten a közös élmény. Valahol mindannyiunkat megnyomorított a diktatúra – hiszen családi történeteiben ki így, ki úgy, de magában hordozza a sebeket –, ugyanakkor kifejlesztette bennünk a túlélés és az átmentés ösztönét is. Hrabalt ismerve hozzátehetjük, hogy ehhez szükségünk volt arra a derűre is, amellyel a cseh író kispolgár hősei képesek voltak nevetni saját esendőségükön és az őket megnyomorító rendszeren.
Mivel azonban évtizedeken keresztül éreztük a prést, a nyomást a bőrünkön, ezért nagyon érzékenyek vagyunk a szabadságunkra. Jól tudjuk, hogy nehéz volt megszerezni, nem adták ingyen. Ez az, amit Európa boldogabbik fele, a nyugatiak nem értenek, és ámulva néznek, hogy miért lázadunk manapság a bevándorlás meg a betelepítési kvóták ellen. Nézték annak idején, de nem értették az élő fáklyává váló Jan Palachot és Bauer Sándort. Máray Sándor több, mint egy évtizeddel e tragédiák bekövetkezése előtt, az 1956-os forradalom kapcsán tökéletesen fogalmazta meg a nyugati ember értetlenségét, amellyel a diktatúra ellen lázadókra tekintett:
Földrészek népe nézi, nézi, Egyik érti, másik nem érti. Fejük csóválják, sok ez, soknak. Imádkoznak vagy iszonyodnak, Mert más lóg a fán, nem a cukorkák…
Magyar közreműködéssel borult lángba Csehszlovákia
Az elnyomó kommunista rezsimek cinizmusa és kegyetlensége miatt még talán ma is meglepő, hogy a közép- és kelet-európai átalakulások vértelenül zajlottak le. Ebben nem kis szerepe volt annak, hogy az ellenzéki értelmiség már jóval a rendszerváltás pillanata előtt országhatárokon túlnyúlóan együtt gondolkodott, szervezkedett. Büszkén állapíthatjuk meg, hogy mi, magyarok kulcsszerepet játszottunk a történésekben. Közismert, hogy Romániában Tőkés László révén egy magyar gyújtotta meg a forradalom kanócát. Talán kevesebben tudják azonban, hogy a csehszlovákiai átalakulásban is jelentős volt a magyar szerepvállalás. A Magyarországon 1988 végén meginduló ellenzéki Hitel című folyóiratban jelentek meg olyan, a rendszerváltás után is komoly szerepet játszó személyek írásai, mint a későbbi cseh köztársasági elnök, Václav Havelé, vagy a későbbi szlovák miniszterelnök, Jan Carnogurskyé.
A Hitel munkatársai, köztük több későbbi MDF-es politikus vállalták a kockázatát, hogy az akkor éppen a szomszédos kommunista rezsimek börtöneiben sínylődő ellenzéki személyek saját társadalmukat felrázó szövegei megjelenjenek. A Hitel első számát teljes egészében annak szentelték, hogy bemutassák a hatalom túlkapásait és az ellenzéki politikusok ellen irányuló erőszakos akciókat a szomszédos országokban. A hatás nem maradt el: óriási visszhangot váltottak ki az írások Lengyelországban és Csehszlovákiában. Prágában 1989. január 17-én, Jan Palach halálának 20. évfordulóján jelentős tüntetés zajlott le. A rendőrség brutálisan szétverte a tömegmegmozdulást. Jól ismert és magyar szempontból jelentős volt az augusztus 21-i Vencel téri tüntetés, ahol a fideszes Deutsch Tamást és társait elő is állította a rendőrség.
Az MDF megfigyelői is jelen voltak a megmozduláson, ám ők felsőbb utasításra a háttérből figyelték a történéseket. 1989. november 17-én Prágában zajlott le az a tüntetés, amely talán a legnagyobb szöget verte a csehszlovák kommunisták koporsójába. Ez ugyanis egy hatalmas diáktüntetés volt. Ország-világ tudomására jutott, hogy fiatal fiúkat és lányokat gumibotoztak a rendőrök és vetették börtönbe őket. A hatalom fellépése a korábbi évekhez is képest is durva és aránytalan volt.
Szlovákok éltették a magyarokat Pozsonyban
Érdekes, hogy a szlovákoknál hiányzott az az erős, rendszerkritikus réteg, amely tüntetéseket szervezve ellenállt volna a hatalomnak. Ennek egyik oka, hogy a csehekhez képest egy ekkor még kevésbé polgárosult társadalomról beszélhetünk esetükben. A rendszerváltást megelőző években, évtizedben a szlovákiai területen a magyar kisebbség fejtette ki a legnagyobb ellenállást a rendszerrel szemben. Duray Miklós már 1978-ban illegális mozgalmat hozott létre a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága néven. Durayék tiltakoztak az erőltetett asszimiláció és a magyar iskolák felszámolása ellen. Az 1989. november 17-i prágai diáktüntetéssel szinte egyszerre mozdult a felvidéki magyar értelmiség aktív ellenzéki része. Grendel Lajos, A. Nagy László és Tóth Károly vezetésével Vágsellyén megalapították a Független Magyar Kezdeményezést (FMK). A szlovákok ekkoriban nagy szimpátiával figyelték a magyar ellenzékiek kezdeményezéseit, akcióit. A mából visszatekintve ez furcsának hathat, de ekkoriban a többségi szlovák nemzet számára mértékadó volt, hogy mit tesz a magyar kisebbség. Az FMK megalakulásából a szlovákok bátorságot merítettek, és rá egy napra létrehozták az azt követően dominánssá váló szlovák ellenzéki csoportosulást, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen elnevezésű szervezetet. A mozgalom később koalíciós partnernek tekintette a Független Magyar Kezdeményezést.
A romániai eseményekhez hasonlóan magyar szempontból nagyon felemelők voltak a csehszlovákiai történések ebben az időszakban. 1989. december 1-én az MDF küldöttsége Bécsben tárgyalt. Elhatározták, hogy Pozsonyon keresztül térnek vissza Budapestre. Kiss Gy. Csaba, a demokrata fórum külügyi felelőse egy 30 év távlatából is megható esemény részese volt – különösen, ha figyelembe vesszük a szlovák-magyar kapcsolat alakulását az ezt követő években, évtizedekben. December elején Pozsonyban egy nagy ellenzéki tüntetés zajlott.
Éppen Grendel Lajos, a szlovákiai magyar kisebbség egyik vezetője beszélt a tribünön és óriási tapsot kapott a döntően szlovák hallgatóságtól. A tüntetők azt skandálták, hogy Budapest..,Budapest. El se lehetett képzelni, hogy a magyar-szlovák viszonynak egy ilyen mozzanatát megérhetjük magyarként Pozsonyban.
A rendszerváltás harmincadik – és Trianon századik – évfordulóján bármilyen nehéz is ez a mély történelmi sebek miatt, de meg kell próbálni előre tekinteni és keresni azt, ami összeköt bennünket a szomszédban élő nemzetekkel. Ezt nem én mondom, hanem a magyar miniszterelnök közölte a minap nemzetközi sajtótájékoztatóján. A rendszerváltás idején szerzett közös élmények mindenképp segíthetik ezt a folyamatot.
Hesslerezredes
2020-01-13 at 11:54
Bús düledékeiden, Husztnak romvára, megállék;
Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond: Honfi! Mit ér epedő kebel e romok ormán?
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!
Kölcsey megírta majd 200 éve!
magyar
2020-01-13 at 10:14
Most meg 2019-ben Butapest…………..
pupák
2020-01-12 at 16:18
Hát igen.Ahogy indult az un.rend”szar”váltás sokunkban reményeket keltett-így érthető az ő bizakodó lelkesedésük-ami
bennünk,évek során a dolgok ilyetén alakulását látva,megtapasztalván-reményeink szertefoszlottak.
Hovatovább-sajnos,jogosan!-szitokszóvá vált.
“miért hagytuk,hogy így legyen?”-szólva az egykor népszerű Illés slágerrel.
apokalipszis most
2020-01-12 at 15:22
Nagyot változott a világ 30 év alatt!
ma egy donáth anna (van ilyen?) élteti a szlovákokat a magyarok ellen hangolva.
Apja meg kihallgatásról kihallgatásra jár.
Vajon a magyar “evangélikus” “egyház” mikor függeszti fel a lelkész elvtársat?
bl
2020-01-12 at 15:02
A monarchia és a szocializmus öröksége akkor is összeköt minket, ha nem akarjuk. A közös 700 évről meg ne is beszéljünk. Kár eltékozolni a közös múltban rejlő lehetőségeket. A világ többi részéről fenyegető veszély sokkal nagyobb annál, mint ami minket egymásnak szegezhet. A V4 formációt életben kéne tartani és fejleszteni. Mert nem igaz, hogy mi itt a környéken nem vagyunk egyformák. Egyformák vagyunk és egyet-értünk. Egyet.
ViAM
2020-01-12 at 14:03
Jó visszagondolni arra a pár boldog napra, amikor úgy éreztük minden más lesz. Más lett, mert nem vettük észre(?) az óriási lehetőséget, amikor az állampolgárok megkérdezése nélkül kettészakították Csehszlovákiát, fölbomlott Jugoszlávia, s a híres magyar virtusunkkal nem léptünk kellő időben, mert megint mások érdekeit tartottuk szem előtt, ahelyett hogy visszacsatoltuk volna a területeinket. Mindenhonnan!
Vajda Miklós
2020-01-12 at 13:37
Akárhogy töröm is a fejem, egyetlen olyan dolog sem jut eszembe, ami összeköt minket a szomszéd népekkel. Legfeljebb az, hogy jelenleg a V4-ek most talán partnerek a muszlim hódítással szemben. Miközben a szlovákok 10 eurós érmét adnak ki Rudnay Sándor magyar püspökről, és az érme másik oldalán az esztergomi bazilika látható. Olyan népcsoportok, amelyek a történelem folyamán saját erőből soha nem tudtak államalkotó nemzetté válni, kénytelenek történelmet lopni magukanak azoktól, akikkel azonos területen élnek. Ezért lett a tótok himnusza egy Bartók Béla által gyűjtött felvidéki magyar népdal. Ezért lopták el a címerünkből a hármas halmot és a kettős keresztet. nem beszélve a felvidéki magyar kultúra prominens személyiségeiről.
Miniszterelnök úr! Mi is köt össze minket azokkal, akik a mai napig is lopják a nemzeti értékeinket? Arról már nem is beszélve, hogy nem mi tiltottuk be a tót nyelvet Magyarországon, hanem ők a magyart a felvidéken.
Mark
2020-01-12 at 14:45
Az a baj, hogy a szlovákokba bele verték régen a Magyargyűlöletet. Félre vannak vezetve. Nem az igazi történelmet tanítják neki. Ők azt tanulják, hogy a Magyarok bántották és elnyomták a szlovákokat. A szlovák titkosszolgálat és politika mindent megtett, hogy beolvassza a Magyarokat. Elég nagy sikerrel amihez a nyugat aszisztált.Amióta a Fidesz van hatalmon azóta nagyon baráti a helyzet. De még le kellene ülni a két ország történészeinek és végre pontot kéne tenni a történelm elferdítésére.Hajrá Magyarország és Szlovákia
Cs.J.
2020-01-12 at 17:14
Teljes mértékben egyetértek az imént leírtakkal.Sajnálatosnak tartom, hogy Magyarország nem reagált az említett ügyekre. Miért kell szó nélkül hagyni pl. a címert vagy most az emlékérmet ? Ahol Sólyom L. visszafordult a komáromi hídról ( nem vett részt Szent István király szobrának avatásán), ott a szlovákok gránittömbbel jelölték meg a trianoni határt.
Hesslerezredes
2020-01-13 at 12:05
Vajda Úr? Hogy mi köt össze minket? Hát először kb. az, hogy a mai magyar népesség legalább 25, de inkább 30 %-a szlovák/tót származású! Hogy az ételeink legalább 40%-a tót étel. Hogy a szavaink legalább 30%-a szláv és tót eredetű. Hogy 1000 évig egy országban éltünk. Hogy pont olyan vadbarmok vagyunk, mint a tótok. Ez nem elég??? Hogy a tótok genetikailag közelebb állnak hozzánk, mint a csehekhez – tőlünk ugyanis nincs genetikai távolságuk, ami ezt jelenti, hogy egy nép vagyunk! Így hát nincs is szebb a testvérháborúnál!!! :)))))))))))):((((((((((((((((
Európai téridő
2020-01-14 at 09:18
Már nem annyi a “tótok” aránya hazánkban, hisz vagy önként, vagy lakosságcsere folytán elhúztak az “anyaországba” azok, akiknek amúgy sem volt erős a kötődésük itteni otthonukhoz. Kiskőrös szlovákjai is többször cserélődtek. Szarvason Tessedik a híres, németül megírt “Landmann”-jában az eszményi magyarországi parasztról ír, nem magyar, vagy tót parasztról. Ami a tót ételeket illeti, a Habsburg császári rendeletekkel bevezetett egyenételek magyarosított változata, a pirospaprika-kultusz sem tót. Ha a mai Deák téri evangélikus templom egykori papja, Kollár János (Ján Kollár) és mások nem választották volna a cseheket “anyaországnak” és császárhűségük okán nem karolták volna fel a bécsi udvar szláv udvaroncai által kifundált “nemzetiségi kérdést” és azok bécsi udvar által finanszírozott fegyveres felkelőit, és később szóba álltak volna Deák Ferencékkel, nem a “zéró opcióra” játszva, akkor talán…
Hesslerezredes
2020-01-14 at 12:48
Származásról beszéltem, nem a nemzetiség létszámáról.
sorry
2020-01-12 at 13:08
Nem Doktor Miniszterelnök Úr ellen akarok szólni, de elég nagy a kérés. Érezzük mi is,- ha nem is naponta- az ostorcsapásokat a kívül rekedt nemzettestvéreink hátán. Olyat könnyen találunk, ami velük köt össze, de ami az ostortort tartókkal, elég nehéz lesz. Most nagyot tetszett kérni.