Pesti Srácok

Budapest éjjel-nappal: így tisztulnak a főváros közterei és 26 millió négyzetméternyi úthálózata (FOTÓGALÉRIA)

Budapest éjjel-nappal: így tisztulnak a főváros közterei és 26 millió négyzetméternyi úthálózata (FOTÓGALÉRIA)

„Intelligens ember nem szemetel, a többieknek pedig tilos” – tartja a mondás. Senki sem vitathatja, hogy mindannyiunk közös érdeke a tiszta, egészséges és biztonságos környezet, amelynek megőrzése és helyreállítása nemcsak érdekünk, de alapvető állampolgári kötelességünk is. Folyamatos, véget nem érő munka szükséges ahhoz a Fővárosi Közterület-fenntartó részéről, hogy Budapest utcái, közterei tiszták legyen. A főváros utcáit már 1820 óta igyekeznek a kor emberei tisztán tartani. Tudta, hogy az utcatisztogatást akkoriban elítéltek végezték, és az utcarendtartás a kerületi rendőrkapitányságokhoz tartozott? Pest, Buda és Óbuda egyesítése után pedig a köztisztaságért a kerületi előjáróságoknak kellett felelnie. Budapest Főváros Köztisztasági Szabályzata 1879. május 1-én lépett életbe, 1881-ben pedig javaslat született arról, hogy az I-IX. kerületeket nagyjából 2,5 millió négyzetméteren tisztítják majd, amelyhez 300 főt és 34 utcaseprő-gépet vettek számításba. Ebből aztán egyenesen következik, hogy 1895-ben megalakult a Fővárosi Köztisztasági Hivatal, a mai FKF Zrt. jogelődje. Portálunk végigdokumentálta, milyen folyamatok által lesz napról napra tiszta a főváros.

Budapest majdnem 26 millió négyzetméter útjának rendszeres takarítása, mintegy 70 aluljáró (66 gyalogos, 3 közúti aluljáró és a Váralagút) tisztítása, valamint közlekedési műtárgyak, közjárdák és közlépcsők (1 millió m2) téli-nyári, kézi-gépi takarítása – Budapest tisztaságáért az FKF 213 célgépet és 56 kézi mozgatású tisztító berendezést üzemeltet (csak köztisztasági célgépek, a hulladékszállítást végző célgépek nélkül).

Kiemelt tisztítást a belvárosi területek, főútvonalak, nagyobb közlekedési csomópontok, az idegenforgalom által leglátogatottabb területek, hidak az FKF Zrt. takarítási kötelezettségébe eső, szilárd burkolatú felületei igényelnek. Figyelemre méltó, hogy a belügyminiszter, Hieronymi Károly egy 1894-es Pesti Hírlapban megjelenő dörgedelmes sorainak hatására kezdődött meg a modern köztisztaság megszervezése. „A székes főváros utcáinak nagyobb része éspedig a legélénkebb forgalmú utcák is oly piszkosak, hogy ez az állapot jogos panaszokra szolgáltat okot.”

PestiSracok facebook image

A kezdeti időkben a város tisztán tartásának megszervezésében élenjárt Budapest. A századforduló környékén az egyik legjobban működő nagyváros volt ebben a tekintetben, sok külföldi delegáció jött tanulmányozni a fővárosi viszonyokat. Az FKF köztisztasági osztályának feladatköre a mai napig szerteágazó, ugyanis számos teendőt látnak el: koordinálják a gépi úttisztítást (mosás, locsolás, gépi önfelszedés), gépi hókotrást, síkosságmentesítést, hóeltakarítást, kézi úttisztítást, de a feladatkörükbe tartoznak olyan munkálatok, mint a lomtalanítás utáni takarítás, kerékpárút tisztítása, hídmosás, alagútmosás, a szelektív szigetek edényeinek mosása, környezetük takarítása, a plakát- és falfirka-eltávolítás, az illegálisan lerakott hulladékok elszállítása a fővárosi tulajdonú területekről, hulladékszállítás, lombeltakarítás, valamint a megrendelt közterület takarítása, például társadalmi, kulturális rendezvények után.

A takarítási munkákhoz környezetbarát tisztítószereket, fertőtlenítőszereket, a plakát- és falfirka-eltávolításhoz speciális vegyszereket használnak folyamatosan, három műszakban. Az évszakok változásával a feladatok prioritása változó: míg télen a síkosságmentesítés, hóeltakarítás az első, tavasszal a tavaszi nagytakarítások, hídmosások következnek, nyáron a forgalom által leglátogatottabb területek fokozott tisztasága az elsődleges, de nem maradhat el a nagy hőségben a locsolás, az ősz pedig az őszi lombeltakarításról és a télre való felkészülésről szól.

Az úttisztítók munkáját speciális kisgépek, elektromos járdatakarítógépek, mosóberendezések, szállító járművek segítik. De fontos kiemelni, hogy ez a részleg végzi a társaság által kihelyezett mintegy 12000 utcai hulladékgyűjtő kosár rendszeres ürítését, az új hulladékgyűjtő edények kihelyezését, mosását, javítását.

Fotók: HORVÁTH PÉTER GYULA

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.